„Te, hallottad, hogy bomba robbant a belvárosban?” – kérdezi a kedvenc kávézóm főpincérje.
„Hogy mi?”
„A bíróság előtt.”
A kávémat már nem fejezem be, hanem veszem a kamerámat és taxiba ülök, hogy mihamarabb a Ramszisz utcába érjek, ahol robbantottak. Nagy tömeg gyülekezik az utcán, mire odaérek. Próbálok fotózni, ezzel sikerül is kivívnom mind a nézelődők, mind az egyik rendőr haragját. Hiába mutatom a sajtókártyámat, csak azt sikerül elérnem vele, hogy ne csukjanak le. A memóriakártyámat, rajta a fényképekkel, át kell adnom. Elképesztően feszült és ideges mindenki. Az emberek szeretnék levezetni a dühüket valakin, erre a külföldiek mindig jó eséllyel pályázhatnak. Délután a robbantás elkövetőiként a Muzulmán Testvériséget nevezi meg a kormányzat, amit a Muzulmán Testvériség emigrációban élő tagjai cáfolnak.
Csalódott és dühös iszlamisták
A főleg katonai, illetve állami célpontok ellen elkövetett robbantások 2013 nyara óta tartanak, amikor is a hadseregből érkező Abdel Fattáh Ász-Sziszi tábornok, a közvélemény által tömegtüntetések formájában jelentősen megtámogatva, véres puccsal elmozdította a 2012-ben törvényesen megválasztott, a Muzulmán Testvériség által delegált elnököt, Mohamed Murszit. Nem véletlenül írok véres puccsot. 2013 nyarán mindannyian tocsogtunk a vérben, amikor a hadsereg éleslőszerrel oszlatta fel a Muzulmán Testvériség tüntetéseit Kairóban. Különböző becslések szerint 3 nap alatt több, mint 1500 ember halt meg, a sebesültek számának felbecsülését pedig nemes egyszerűséggel beszüntette az egyiptomi Egészségügyi Minisztérium.
Rendőrök tüntetést oszlatnak Karióban
Fotók: Jászberényi Sándor
Miután a hadsereg kitakarította a tüntetőket az utcáról, átmeneti kormányt hoztak létre, újraírták és megszavaztatták az alkotmányt, 2014-ben pedig, meglepő módon elnökké választották Abdel Fattáh Ász-Sziszit.
Addigra a Muzulmán Testvériséget betiltották az országban, alapítványaikat felszámolták, bankszámláikat befagyasztották. Rohamtempóban teltek meg a börtönök a testvériség támogatóival, az ügyészségek pedig futószalagon hozták a halálos ítéleteket. A kómából ébredő nemzetbiztonsági szolgálat egyformán csapott le bárkire, aki nyíltan mert felszólalni a drasztikus „közbiztonsági” intézkedések ellen. Az országban már nem tanácsos hangosan kiejteni a Muzulmán Testvériség nevét, sőt, egyáltalán nyilvánosan beszélni politikáról. Bár nincsenek már tömegtüntetések az országban (ha gyülekezni is kezdenek az emberek, a rendőrség hamar felszámolja), a közbiztonság mégsem mondható valami jónak.
„Ez egy reményt vesztett generáció” – mondta Juszri Hámed, amikor az ország több, mint húsz százalékát kitevő hardcore iszlamistákról kérdeztem. Hámedet 2011 óta ismerem, amikor a szélsőségesen iszlamista Núr párt szóvivője volt. A pártból azóta kilépett, mert a Núr párt nyíltan Sziszi mellé állt 2013-ban. Azért áll szóba velem, mert nem vagyok elfogult az iszlamistákkal szemben és végigtudósítottam a tüntetések felszámolását. Civil foglalkozása orvos, professzorként tanít az alexandriai egyetemen. Bármikor, amikor lemegyek Alexandriába Kairóból, hogy kikérjem a véleményét, mindig várom, hogy mikor fog ránk törni a rendőrség.
Hámed azonban tisztán látja, hogy mi történik az egyiptomi iszlamista blokkal, amellett, hogy egy mondatával nem értek egyet ideológiai szinten, kifejezetten árnyalja a kormányzat hivatalos kommunikációját.
„A muszlimok (értsd: az iszlamisták – szerk.) elvesztettek minden reményt, hogy törvényesen győzhet az Iszlám” – mondja Hámed, majd hozzáteszi: „Elképesztő szintű a kétségbeesés.”
Az arab tavasz forradalmai jelentős iszlamista győzelmet hoztak mindenhol a térségben, az iszlamista kormányok bedöntésével és a szekuláris, főleg katonai rezsimek visszaállásával azonban az iszlamistáknak az a reménye, hogy a demokrácia eszköztárával változtathatják meg és iszlamizálhatják országukat, semmivé foszlott. A brutális terror pedig, amivel a szekuláris rendszerek felléptek az iszlamisták ellen nem szült mást, csak nihilt és kétségbeesést.
Ez a kétségbeesés abban nyilvánul meg a leginkább, hogy az iszlamisták kivonulnak a politikai életből. Jelentős részük lép dzsihádra – az egyiptomi hadsereg és kormány vagy az egész világ ellen.
„Az Iszlám Állam megjelenése és megerősödése elképzelhetetlen lenne, a katonai rezsimek visszatérése nélkül” – mondja Hamed. „Nagyon sok egyiptomi hagyta el az országot, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz, mert nem látott más reményt. Ha a kormányzat párbeszédet folytatott volna ezekkel az emberekkel, nem biztos, hogy elmentek volna.”
2014 októberében az Arab Research Center, Ábdel Ráhim Áli terrorszakértő vezetésével egész napos konferenciát rendezett az országban a nemzetközi terrorizmusról és az Iszlám Állam megjelenési lehetőségeiről a Sinai Félszigeten.
Ezen a konferencián egészen érdekes dolgok hangzottak el. Például, hogy az országban a tendenciák szerint két típusú terrorizmus van: az egyik, amikor terrorszervezetek, ideológiai alapon hajtanak végre merényleteket (ez a klasszikus terrorizmus), míg a másik szinte teljesen új jelenség. Ezt a szakértő „állampolgár terrorizmusnak” (citizen terrorism) nevezték el, és azt jelenti, hogy sima, terrorszervezethez nem direktben köthető állampolgárok követnek el merényleteket. Az „állampolgár terrorizmusnak” a nagy részét a katonai ellenőrzőpontok fegyveres megtámadása, rendőrök ellen elkövetett merényletek teszik ki, a fő motivációjuk pedig a bosszú valamilyen vélt, vagy valós sérelemért. A bombarobbantásokat szinte minden esetben házilag barkácsolt robbanószerekkel követik el – ezeknek a receptjei bárki számára hozzáférhetőek. A nagy részük szerencsére nem robban fel. Ezért hallani szinte minden héten szerencsésen megakadályozott bombamerényletekről.
Három Iszlám Állam ellen
A legismertebb aktív egyiptomi terrorszervezet, mely eddig több, főleg katonai célpontok ellen elkövetett merényletért is vállalta a felelősséget az Anszár Ál Bájt Ál Mákdísz (A szent ház őrzői). A szervezet 2013 óta visel hadat az egyiptomi kormányzat ellen, mert megbuktatta Mohamed Murszit. Már a szervezet eredeti neve (A szent ház Jeruzsálamre utal – szerk.) is komoly kapcsolatot feltételezett a Gázai Övezet dzsihádi szervezeteivel, a föld-levegő rakétákkal is felszerelt csoport támadásai és az azonnali visszavonulásaik a Gázai Övezetbe azonban nyilvánvalóvá tették, hogy a Gázai vezetés aktívan részt vett a csoport felerősítésében.
Az egyiptomi kormány egyértelműen a Muzulmán Testvériségből alakult Hamászt tette felelőssé a csoport megjelenéséért, ezért válaszul és Izrael beleegyezésével sosem látott erőket csoportosított a határvidékre. Felszámolták a Gázát gyakorlatilag mindennel ellátó több ezer alagutat a Rafahi határon, ezzel megakadályozva a terrorszervezet visszavonulását, sikeresen lenullázva a térség (mind az egyiptomi, mind a palesztin oldal) egyetlen bevételi forrását és gyakorlatilag humanitárius krízist robbantva ki a palesztin oldalon.
A terrorcselekmények azonban nem csökkentek, a Sínai-félszigeten mindennaposak a fegyveres összecsapások. A térség beduinjai, akiket sikerült elérnem telefonon, gyakorlatilag „háborúról” számolnak be.
Annyi eredménye azonban kétségtelenül volt a hadműveletnek, ami több, mint egy éve statáriumot jelent a határvidéken, hogy tavaly novemberben a terrorszervezet egy fejezős videóban jelentette be, hogy csatlakoztak az Iszlám Államhoz, Az Iszlám Állam tartománya a Sínai-félszigeten névvel.
Ez csak az egyik Iszlám Állam, amelyik ellen az egyiptomi kormányzat hadat visel. A másik az ország nyugati határánál álló és éppen a szíriai szintű polgárháborúba süllyedő Líbiában van. Ők végeztek ki 21 kopt keresztényt ez év január 15.-én. Bosszúból az egyiptomi kormány bejelentette, hogy megbombázzák az Iszlám Állam állásait, amit már másnap végre is hajtottak.
Ennek a szépséghibája csupán annyi, hogy az egyiptomi kormány már 2014 óta légicsapásokkal vesz részt a líbiai konfliktusban a szekuláris, volt Kadhafi tábornok Khalifa Haftár és koalíciójának az oldalán, a líbiai iszlamista tömb ellen.
Ezt bizonyítják azok a híradások, melyek már tavaly egyiptomi légicsapásokról számoltak be Tripoli ellen, valamint, hogy pontosan tudták, mit is kell lőni. Egy légicsapás előkészítése, pláne, ha az ellenség rejtőzködik, igényel némi hírszerzési munkát. A gyors válasz azonban arra utal, hogy Egyiptom pontosan tudta, hová akar csapni.
Bár a koptok kivégzése csak ürügy volt, hogy a Sziszi kormányzat hivatalosan is beléphessen a líbiai konfliktusba, a kormánynak nem nagyon van más választása, mint jelentős csapatokat állomásoztatni a líbiai határon.
A szintén senki földjének tekinthető határvidéken, melyet csakúgy, mint a Sínai-félsziget Gázai határán, beduin törzsek irányítanak, a különböző iszlamista szervezetek nagy népszerűségnek örvendenek, sok egyiptomi is csatlakozott hozzájuk.
Ahhoz, hogy Sziszi meg tudja akadályozni az Iszlám Állam barát milíciák összeolvadását a két határszakaszon, ott is az egész határszakaszt ellenőriznie kell, mert egy sikeres összeolvadás egy olyan konfliktust eszkalálhat, melyet már nem tud kezelni az egyiptomi hadsereg.
A harmadik Iszlám állam pedig, mellyel háborúban áll a Sziszi kormányzat a szíriai-iraki, Abu Bakr Ál Bágdádi vezette kalifátus. Egyiptom csatlakozott az Iszlám Állam ellenes koalícióhoz, így kötelességei vannak, melyeket hamarosan teljesítenie kell.
Zuhanó gazdaság
Az egyre több fegyveres konfliktusba kerülő kormányzatnak pedig az iszlamista milíciák mellett az ország tragikus gazdasági állapotával is meg kell küzdenie. Sziszi két tűz között van: reformokat kellene végrehajtania, de ehhez hozzá kellene nyúlnia vagy a hadsereg vagy a Mubarak éra oligarcháinak monopóliumaihoz. Tekintve, hogy felemelkedését e két egyiptomi politikai szereplőnek köszönheti, értelemszerűen ódzkodik bármilyen strukturális reform végrehajtásától, pedig az államot már így is főleg az öböl menti arab országok hitelei tartják csak működésben, melyek hamarosan el fognak apadni az olajárak drasztikus csökkenése miatt.
A jelek szerint Egyiptomnak igazán kemény éve lesz 2015. Áprilisban pedig parlamentáris választások várhatóak – már amennyiben Sziszinek sikerül keresztülnyomnia a választási törvényt, amit éppen most dobott vissza az Alkotmánybíróság.
