Március 29-én, vasárnap elhunyt Simonyi János, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori rendezője – derül ki a szakember saját Facebook-oldaláról.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1972-es évfolyamán diplomázó Simonyi a Magyar Rádióban nagy sikert arató rádiójátékok és zenei műsorok tömegének atyjaként vált ismertté, majd a Magyar Televízióban dolgozott, ahol többek közt a Jogi esetek című műsor rendezője volt.
A rendezőtől a Facebookon egykori kollégája, a pályája jó részében dramaturgként aktív Palotás Ágnes így búcsúzott:
Amikor 1980-ban, egy évvel a Bölcsészkar elvégzése után bekopogtattam a Magyar Rádió főrendezőjéhez, hogy szeretnék ott dolgozni rendezőasszisztensként vagy bármilyen munkakörben, aminek köze van a hangjátékstúdióhoz, hosszasan próbált lebeszélni: ne gondoljam, hogy ily módon majd szerkesztő vagy dramaturg válhat belőlem, erre még sosem volt példa. De kitartottam a szándékom mellett, így behívta az ügyelői csoport vezetőjét, hogy vezessen körbe az épületben.
Akkor ismertem meg Jánost, és azt hiszem, az első pillanatban barátok lettünk. Helyet kaptam én is a csöpp kis ügyelői szobában, sőt ami még megtisztelőbb volt, tagja lettem a Bruckner Szigfrid brigádnak is, amit a külsős ügyelők alapítottak, s mindenkinek megvolt a maga »szerepe« – a brigádvezető, Bruckner Szigfrid természetesen János volt. Én Maminti lettem, a kicsi, zöld tündér.
Csodás évek következtek, hisz ez volt a rádió (és a hangjátékgyártás) aranykora, fantasztikus kollégákkal, valamint a legnagyobb írókkal, színészekkel, rendezőkkel dolgozhattunk együtt.
Az egykori ügyelőkből persze szerkesztők-dramaturgok, színészek, rendezők lettek, de a »Bruckner Szigfrid brigád« még sokáig létezett, a neszmélyi szüreti bulijaink különösen emlékezetesek maradtak.
Azután jöttek a fájdalmas búcsúk – először Nagy Zoárd, majd Dömdödöm, Ló Szerafin – és most maga Bruckner Szigfrid is átköltözött az égi Négyszögletű Kerek Erdőbe.
Drága János, köszönöm, hogy attól az első pillanattól fogva, amikor körbevezettél a Rádió épületében, a legutóbbi időkig mindig mellettem álltál, éreztem védő-óvó szereteted! Akár rendezőasszisztens-ügyelő, akár szerkesztő-rendező párosként dolgoztunk együtt, mindig fogtad a kezem, számíthattam a segítségedre. Az utóbbi években már csak telefonon beszéltünk, egy-két hetente meghánytuk-vetettük a politika történéseit, egészségi állapotunk alakulását, vagy épp felidéztük a legendás rádiós évek emlékezetes pillanatait – ebben mindenképpen te voltál a jobb. Hiába biztattalak, hogy könyvet kéne írnod ezekről, minden erre predesztinált volna, páratlan műveltséged, pompás humorod, remek memóriád, amivel a legapróbb részletekre is pontosan emlékeztél, az összes sztorit szinte nyomdakészen fel tudtad idézni. Fontos és rendkívül szórakoztató, tanulságos könyv lett volna – de ez már sosem fog elkészülni.
Már most nagyon hiányzol. Olyan jó lenne hinni, hogy egyszer, valami másik dimenzióban lévő Négyszögletű Kerek Erdőben újraalakulhat az a bizonyos Bruckner brigád…
