Ha láttunk már futballba oltott tragikomédiát, hát az Atlético Madrid–Tottenham (5–2) BL-nyolcaddöntő első bő negyedórája az volt. Össze-vissza csúszkáló játékosok, megmagyarázhatatlan hibák, háromgólos hátrány, a 17. percben lecserélt kapus – ilyen a szurkolók legrosszabb rémálmában sem jöhetett elő… Ami azt illeti, az egész idény rémálomszerű a Spurs híveinek: csapatuk belekeveredett a kiesés elleni harcba a Premier League-ben, a BL-ben szintén a kiesés szélére sodródott, a kispad tűzforró, a vezetők tehetetlennek tűnnek, döntéseikkel nem tudják kirángatni az együttest a mély gödörből. Ha ez nem lenne elég, az ősi rivális Arsenal a bajnoki cím felé menetel, és a Spurs közröhej tárgya lett a PL-szurkolók körében (meg a svéd parlamentben, amelyben Mikael Damberg képviselő a „Spursy” kifejezést használta Svédországra egy felszólalásában. Damberg arra célzott, hogy az országnak remek lehetőségei vannak, ám eredményeket nem ér el, csakúgy, mint a Tottenham).
De hát saját drukkereik sem kegyesek a csapathoz:
Az előző idény förtelmes 17. helyét még magyarázta valamennyire az, hogy a Spurs a BL-be utat biztosító EL megnyerésére összpontosított (sikerrel); most már nincs magyarázat és nincs mentség sem a szereplésre. Egyetlen kérdés maradt: vajon kieshet-e egy akkora klub, melynek a mai futballüzlet realitásai alapján érinthetetlennek kellene lennie?
