2019. április 15-én szinte az egész világ figyelme a Notre-Dame-ra szegeződött: a székesegyház tetőszerkezete lángra kapott, az órákig tartó tűzvész súlyos károkat okozott, többek között az ikonikus halásztorony is leomlott. Emmanuel Macron francia elnök már másnap bejelentette a helyreállítást, a projektre a világ minden tájáról érkezett támogatás. A munkálatok 2022 februárjában indultak meg, a székesegyház pedig 2024. december 7-én végre ismét megnyitotta kapuit.
A restaurálási folyamatot feltárások is kísérték, a francia törvények értelmében ugyanis a régészeti leleteket tartalmazó talajt bolygató építkezések kormányzati régészek beavatkozását igénylik. A templom történetében példátlan ásatás során számos tárgy – szobrok, koporsók és egyéb leletek –, rom és csont került elő, nem egy esetben komoly fejtörést okozva a kutatóknak.
A helyreállítás ugyan befejeződött, ám a vizsgálatok még messze nem értek véget, ezért egészen biztos, hogy a Notre-Dame tartogat még meglepetéseket a tudományos közösség számára.
Kivételes lehetőség
A közelmúltban a Musée de Clunyben első alkalommal állították ki a kórus és a főhajó közötti, szobrokkal díszített egykori emelvény néhány töredékét – írja a France 24. Séverine Lepape múzeumigazgató az 1230-ból származó leletek bemutatásakor elmondta: kollégáival korábban azt hitték, az érintett elemek örökre elvesztek.
A most kiállított, jövő márciusig megtekinthető 30 darab műalkotás-töredék csak része annak a mintegy ezer egyéb maradványnak, amelyet a 2019-es katasztrófa után megtaláltak a kórus környékén, nagyjából 700 szobortöredéken még vörös, kék, okkersárga és arany polikróm díszítés is fennmaradt. „Ha egy 13. századi szobrot találunk, örülünk, ám amikor ezret fedezünk fel, az egészen hihetetlen” – nyilatkozta Christophe Besnier régész, a francia Nemzeti Régészeti Kutatóintézet (INRAP) munkatársa, aki a kereszthajó környéki, 2022. februári feltárását vezette.
Legutóbb Eugène Viollet-le-Duc vezetésével, 1843-ban kezdődtek jelentős helyreállítási munkálatok, akkor az építész a naplójában rögzítette a tudományos megfigyeléseket, hivatalos ásatás viszont csak 1847-ben, Théodore Vacquer irányításával indult, akkor sem a székesegyházon belül, hanem a Notre-Dame előtti téren. 1960-ban, egy parkolóház kialakításakor ismét csak a téren sikerült vizsgálatokat folytatni.
Mint a National Geographic írja: Besnier csapatával öt hetet kapott a kereszthajó, a hajó és a kórus találkozásának tanulmányozására. Mielőtt a templomot a 12–13. században felépítették, a terület lakott volt, ezért a kutatók azzal kalkuláltak, hogy a helyszínen a korábbi időszakokból származó leletek is rejtőznek. Az előírások tükrében azonban nem sok eredményre számítottak.
Noha Besnier-ék eredetileg csak 40 centiméterig, az állványzat alapjának mélységéig áshattak, így is rengeteg műalkotás-töredékre bukkantak. A kiváló minőségű elemek eredetileg a székesegyház közepén álltak.
A korai eredmények hatására a döntéshozók aztán elhatározták, hogy érdemes 40 centiméternél mélyebbre is ásni, az öthetes feltárásból pedig több mint két hónapos lett. A kutatás során számos sír is előkerült, ami nem meglepő: a pompás székesegyházban a múltban rengeteg hívő szeretett volna végső nyughelyet kapni.
2000 év történelme
„Régészeti szempontból a terület viszonylag ismeretlen volt, kivéve a teret. A Notre-Dame-ot történelmi műemléknek tekintették, nem pedig lelőhelynek” – mondta el Dorothée Chaoui-Derieux örökségvédelmi főfelügyelő a székesegyház régészeti helyzetével kapcsolatban.
A szakember 2019 óta koordinálja az állam által elrendelt régészeti munkálatokat a helyszínen.
A projekt keretében mintegy 20 diagnosztikai vagy ásatási műveletet végeztünk el, ezek során közel 2000 év történelmét tártuk fel
– tette hozzá.
A bizonyítékok alapján a területen a legkorábbi szintek az ókorra datálhatók.
