Élet-Stílus

A világon elsőként szülési szabadságot és nyugdíjat is kaphatnak majd a szexmunkások Belgiumban 

southerlycourse / Getty Images (illusztráció)
southerlycourse / Getty Images (illusztráció)
Belgium lehet az első ország, ahol megszűnik a szexmunkások munkaerőpiaci diszkriminációja.

A világon elsőként Belgiumban biztosítják a törvény erejével, hogy a szexmunkások is elmehessenek szülési szabadságra, és részesülhessenek nyugdíjban – írja a Guardian.

Az ország törvényhozói még májusban szavazták meg a jogszabályt, amivel azt szeretnék elérni, hogy a szexmunkásoknak is ugyanolyan munkajogi védelemben részesüljenek, mint minden más munkavállaló. A reformot azzal indokolták, hogy a segítségével akarják visszaszorítani a szexiparban tapasztalható kizsákmányolást és egyéb visszaéléseket.

A vasárnap hatályba lépett törvény biztosítja, hogy a szexmunkások munkaszerződést köthessenek és megfelelő jogi védelemmel rendelkezzenek.

A brit lap beszámolója szerint az új szabályok azt a célt szolgálják, hogy a szexmunka 2022-es dekriminalizálása után szürke zónába kerülő iparág megfelelő keretek között működhessen, mivel a pár évvel ezelőtti enyhítés semmilyen védelmet nem vezetett be a szexmunkások számára.

Az új törvény értelmében viszont a szexmunkások ugyanúgy elmehetnek majd fizetett szülés utáni szabadságra, illetve ugyanúgy jogosultak lesznek egészségbiztosításra, nyugdíjra és munkanélküli segélyre is, ahogy az átlagemberek.

De az új szabályok azt is lehetővé teszik számukra, hogy visszautasítsák a kellemetlen kéréseket és a számukra nem tetsző partnereket, illetve azt is, hogy munka közben bármikor abbahagyják az aktust. Valamint azt megtiltják, hogy a munkaadók arra hivatkozva bocsáthassák el a szexmunkások, hogy nemet mondtak valamire.

A bordélyházak üzemeltetőinek pedig előírják, hogy megfelelő munkakörülményeket biztosítsanak az alkalmazottaiknak. Ami nemcsak azt jelenti, hogy fürdőszobának, tiszta ágyneműnek és elég óvszernek kell lennie a szobákban, hanem azt is, hogy a vendégek fogadására használt helyiségekbe pánikgombokat is fel kell szerelniük.

Az új törvény nyújtotta védelem ugyanakkor nem terjed ki az otthoni munkavégzésre, a sztriptízbárokra és a felnőttfilm-forgatásokra sem.

A Szexmunkások Belga Uniója szerint a törvény „hatalmas előrelépés, ami véget vet a szexmunkásokkal szembeni jogi diszkriminációnak”.

A szervezet szerint azonban a szabályokat ezeket az új szabályokat a szexmunka visszaszorítására vagy megszüntetésére szolgáló „eszközként” is fel lehet használni.

Már most látjuk, hogy egyes önkormányzatok a »biztonság« és a »higiénia« szavak mögé bújva nagyon szigorú helyi szabályokat hoznak, amelyek szinte lehetetlenné teszik a szexmunkát a területükön

– tette hozzá a szexmunkások szövetsége.

Egyes feminista szervezetek viszont elítélik az új törvényt. Amikor 2023-ban közzétették a tervezetet, a Frankofón Nők Tanácsa nevű belga feminista szervezet úgy kommentálta a javaslatot, hogy az elfogadása „katasztrofális” lenne a fiatal lányokra és az emberkereskedelem áldozataira nézve.

„Elfogadni, hogy a prostitúció létezik, és hogy meg kell védenünk az iparágban dolgozókat, azt jelenti, hogy a prostitúcióval járó szexista erőszakot is elfogadjuk, és nem küzdünk ellene” – nyilatkozta akkor a szervezet vezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik