Kultúra

Nehéz eldönteni, ki a valódi szörnyeteg a szülőgyilkos testvérpár Netflix-sztorijában

Netflix
Netflix
Erik és Lyle Menendez ügyével kapcsolatban egyetlen dolog biztos: agyonlőtték a szüleiket, majd moziba és étterembe mentek alibiként. A két férfi azzal védekezett, hogy szüleik egész gyerekkorukban zaklatták őket, ám az esküdtszék inkább a pénzért gyilkoló, elkényeztetett gyilkosokat látta meg bennük. A Jeffrey Dahmer történetével indított antológiasorozat második felvonása nem tesz igazságot, és nem kezeli egyik lehetőséget sem tényként, bizarr módon azonban mégis hozzájárulhat ahhoz, hogy kiderüljön, mi is történt valójában. Kritika.

1989 augusztusában Beverly Hills egyik fényűző villájában brutális gyilkosság történt: a nappaliban tévéző Kitty és Jose Menendezt gyakorlatilag szitává lőtték – két fiuk, a 18 éves Erik és a 21 éves Lyle hívta órákkal később zokogva a rendőrséget. A két férfi állítása szerint a moziból hazatérve vérbe fagyva találták a szüleiket, maffialeszámolástól tartottak, amelyet apjuk sikeres karrierjével és sötét ügyeivel indokoltak.

Miközben a rendőrség az alvilági szálat próbálta eredménytelenül felgöngyölíteni, a közvélemény pedig a szüleiket gyászoló testvérpárt sajnálta, a Menendez fiúk érdekes és látványos módját választották a gyászfeldolgozásnak: vég nélküli költekezésbe kezdtek, drága autókat és karórákat vettek, közel 700 ezer dollárt herdáltak el rövid idő alatt a szüleik pénzéből. Egy ideig úgy tűnt, hogy gondtalan és gazdag életnek nézhetnek elébe, amikor Erik – a rá nehezedő lelkiismeret-furdalástól szenvedve – a pszichológusának bevallotta: ő és testvére ragadtak fegyvert, majd tizenhat lövéssel előre megfontolt szándékkal kivégezték a szüleiket.

A testvérek, akik kis híján elkövették a tökéletes bűntényt, abban hittek, hogy a titoktartás miatt a pszichológusuk nem beszélhet a rendőrséggel, és kis híján valóban megúszták volna a dolgot, ha nincs egy felszarvazott szerető. Az orvosnak, Jerome Ozielnek anyagi haszonszerzés miatt – úgy vélte, hogy a testvérek milliókkal támogathatnák a vállalkozását – eleinte valóban eszében sem volt feladni a testvérpárt, ám a szeretőjének fecsegett az ülésekről készített hangfelvételekről, és amikor később szakítottak, a nő a rendőrökhöz fordult, akik egy ideje már gyanakodva figyelték a testvérpár viselkedését. Menendezék 1990 márciusáig játszották a színjátékot, akkor tartóztatták le őket.

Történetükről nagyjából ennyit lehet tényként leszögezni, azon kívül, hogy jelenleg az ötvenes éveikben járó testvérek most is börtönben ülnek a szüleik meggyilkolása miatt – a halálbüntetést ugyan megúszták, de sosem szabadulhatnak. Az, hogy mi történt pontosan, talán sosem derül ki, és Ryan Murphy sorozata éppen ezzel játszik: nem kezeli kész tényként a bíróság ítéletét, hanem teljes bizonytalanságban tartja a nézőt. A sorozat először felfuvalkodott és elkényeztetett hülyegyerekeknek, majd kegyetlen mészárosoknak mutatja be a testvérpárt, hogy a két tárgyalás felidézésével – az első az esküdtszék döntésképtelensége miatt sikertelenül végződött – a két végletet is felvázolva a nézőre bízza a döntést, melyik verzió felé hajlik inkább.

A molesztált gyerekek, akik magukat védték

A Menendez testvérek jogi védelme arra épült, hogy Erik és Lyle vallomásai alapján szüleik fizikailag és mentálisan is súlyosan bántalmazták a gyerekeiket, emellett szexuálisan is zaklatták őket. A szinte minden kritika által – nem mellesleg jogosan – felmagasztalt ötödik epizódban például az Eriket alakító Cooper Koch egyetlen, vágás nélküli snittben vall kíméletlen részletességgel arról, hogy apja hogyan erőszakolta meg, de a sorozat egyébként sem finomkodik az ilyen jellegű részletekkel. Az első tárgyalás során ez került előtérbe, ahogy a sorozat első felében is: Jose Menendez igazi pszichopata zsarnokként viselkedett a fiaival, akiket ott alázott meg, ahol tudott, ráadásul egészen kicsi koruk óta zaklatta, majd több tucatszor megerőszakolta saját gyermekeit. A fiúk vallomása alapján egy mélységesen kegyetlen, diszfunkcionális család sejlik fel egy keménykezű apával és egy mentálisan instabil anyával – utóbbi nemhogy tudott róla és szemet hunyt afölött, hogy a férje zaklatta a gyerekeket, hanem maga is molesztálta őket.

MILES CRIST / NETFLIX

A sorozat azonban nem éri be annyival, hogy egydimenziós rémekként mutassa be a szülőket: nagy vonalakban ugyan, de kellően árnyalja a kubai bevándorló, emiatt folyamatos teljesítménykényszerben szenvedő José alakját, akiről kiderül, hogy őt is zaklatta a saját édesanyja. Nagyjából ugyanennyi teret kap Kitty, aki szintén nem tudhat maga mögött békés családi hátteret sem gyerek, sem felnőttkorából: önértékelési problémái, depressziója és függősége egy öngyilkossági kísérletben csúcsosodtak ki.

A sorozat – és a védelem is – a transzgenerációs traumák tükrében mutatja meg, hogy a fiúk vallomása alapján mi vezethetett egy ilyen szörnyű tetthez. Erik és Lyle ugyanis a mai napig fenntartják a maguk igazát: a két súlyosan traumatizált férfi, saját életét féltve, fegyverrel vetett véget annak a borzalomnak, amiben felnőttek. Az első tárgyalás részben emiatt is zárult eredménytelenül: míg azt tényként kezelték, hogy a két férfi gyilkos, az érzelmes vallomásaik és ügyvédjük, Leslie Abramson érvelése is amellett szólt, hogy a valódi áldozatok nem a szülők, hanem a Menendez testvérek – az esküdtek pedig nem tudtak dönteni. Érdekes adaléka a történetnek, hogy Abramson gyakorlatilag arra építette fel hírnevét, hogy olyan gyilkosokat védett sikeresen, akik esetében rendre azzal érvelt: korábban zaklatott gyerekekről van szó.

Hidegvérű, pénzéhes gyilkosok

Míg az első tárgyalás a közvéleményt megosztotta – sokan szimpatizáltak a szülők által megrontott, áldozatszerepbe helyezett fiatalokkal, míg a média inkább démonizálta a fiúkat –, addig az azt követő egészen más végletét domborította ki annak, mi is történhetett: a sokkal szigorúbb keretek közé szorított tárgyaláson kisebb hangsúlyt kapott a gyermekbántalmazás, sokkal nagyobbat az, hogy nyereségvágyból követhették el a gyilkosságot. Ezt a teóriát támasztja alá az is, hogy a sorozat ügyesen manipulálja a nézőt: míg a bántalmazásokat taglaló, rendkívül sokkoló, az abúzust pszichológiai mélységekig boncolgató, ezáltal érzelmi reakciókat, sőt, empátiát is kiváltó jelenetsorok mellett távolról sem mutatja feddhetetlennek a Menendez fiúkat, akiknek láthatóan távolról sem esett nehezükre a sorozatos hazudozás sem. Szintén jó dramaturgiai lépés, hogy az ügyész szavai nem csupán a tárgyalóteremben hangzanak el, hanem elképzelt jelenetekben is látjuk megelevenedni ezeket, a sorozat tehát mindkét lehetséges verziót megmutatja, ezzel a nézőt pedig szinte az esküdtek közé ülteti, hogy a maga belátása szerint döntsön.

A sorozat ezzel együtt megannyi szempontot és kérdést felvet, többek közt azzal kapcsolatban, hogy miért nehezebb a férfiakat áldozatszerepben látni, hogyan befolyásolta a történteket O. J. Simpson felmentése, vagy épp a legnagyobb dilemma:

amennyiben Menendezék tényleg zaklatták a gyerekeiket, enyhítő körülmény-e ez egy szülőgyilkosság esetében?

MILES CRIST / NETFLIX

Ryan Murphy új sorozata nem adja meg ezekre a választ, de épp ez a célja, és a nagysikerű Dahmer-sorozat után nagyon úgy fest, hogy az antológiasorozat esetében ez a koncepció része. A Jeffrey Dahmer gyilkosságait bemutató sorozatnak ugyancsak fő vonalát alkotta az, hogy egy bomlott elme borzalmainak hátterét taglalja a transzgenerációs traumák tükrében. A Menendez-sztorival érezhetően ugyanez a szándéka azzal a különbséggel, hogy míg Dahmernél tényként kezelik az indítékokat, addig itt éppen az a legnagyobb talány, hogy vélhetően csak két ember, Erik és Lyle Menendez tudja, mi is történt valójában.

És ahogy a Dahmer-sorozatról írt kritikánkban szó esett a sorozat kisebb csapongásairól, úgy ugyanez itt is felüti a fejét: a néző szándékos elbizonytalanítása néha lendületét veszti, olykor önismétlő, máskor kicsit didaktikus. Ennek ellenére komoly morális kérdéseket vet fel, és ami a legfontosabb: gondolkodásra készteti a nézőt még akkor is, ha a Dahmerhez hasonlóan rettentő nehéz végignézni.

A Netflix, mint az igazság eszköze

A Dahmer-sorozat példátlan népszerűsége érdekes jelenséget generált: a TikTok-generáció megőrült a sorozatgyilkosért, egészen szürreális rajongás épült a Dahmer köré, amely magában foglalt halloweeni jelmezeket, TikTok-videókat, sőt, komoly divathullámot is – a sorozatgyilkosok romantizálásáról itt írtunk bővebben. Dahmer azonban egészen másfajta szörnyeteg. Halott, a megítélése pedig egyértelmű: a legalább tizenhét férfit meggyilkoló, gyakran megkínzó, néha savban feloldó férfit a valaha élt leggyomorforgatóbb sorozatgyilkosok közt tartják számon. Ehhez képest a második évad szörnyetegei teljesen mások: távolról sem olyan egyértelmű a megítélésük annak ellenére, hogy ők is gyilkosok, ha pedig a zaklatás igaz, nem ők a legnagyobb szörnyetegek a történetben.

A sorozat egyik pontján Lyle szájából örömködve hangzik el, hogy egyszer majd filmet csinálnak a történetükből. A férfi most már nem örül annyira, feleségén keresztül osztotta meg gondolatait a sorozattal kapcsolatban, amelyben azt írta, Murphy szándékosan akarja hazugságokkal besározni őt, a sorozatban látott Lyle egy paródia, a történetnek pedig nincs sok köze a valósághoz. A showrunner válaszul annyit üzent a testvéreknek, hogy inkább virágot kéne neki küldeniük, amiért harminc év után ismét a figyelem középpontjában vannak, sőt, azt is hozzátette, hogy karácsonyra már kint is lesznek a börtönből.

Murphy szavai mögött nemcsak csípős gúnyt találunk, de arra is rámutat, milyen hatással lehet egy ilyen sorozat az igazságszolgáltatásra. Bár azt merész lenne kijelenteni, hogy a sorozat hozhatja ki Menendezéket a börtönből, de az kétségtelen, hogy ismét mindenki a testvérekről beszél: Kim Kardashian egy cikkben követelte, hogy engedjék őket szabadon, és a közösségi felületeken is meglepően sokan szimpatizálnak azzal a képpel, amelyben Menendezék hányattatott sorsú, zaklatott gyerekek. És bár nyilván nem egy realityceleb vagy pár ezer kommentelő fogja kihozni őket a börtönből, máris történt előrelépés az ügyükben: a Reuters szerint olyan új bizonyítékok jutottak a Los Angeles-i hatóságok tudomására, amelyek alátámaszthatják, hogy valóban zaklatták a fiúkat, és ezek hatására akár újratárgyalhatják a testvérek ügyét. Az új bizonyítékok között van egy levél, amelyben Erik a gyilkosság előtt nyolc hónappal az abúzusról vall.

A Dahmerhez hasonlóan tehát ismét nagy a hisztéria a sorozat körül, pláne az aktualitása miatt, de nemcsak ezért érdemes megnézni: az egyenletlenségek ellenére Murphy ismét a tőle megszokott magas minőségben dolgozott. És nemcsak ő: a Szörnyetegek legnagyobb erőssége a színészgárda, és annak ellenére, hogy olyan húzónevek lubickolnak az enyhén szólva is problémás szülők szerepében, mint Chloë Sevigny vagy Javier Bardem, a sorozat egyértelműen a két, viszonylag ismeretlen színész, az Eriket játszó Koch és a Lyle-ot alakító Nicholas Alexander Chavez parádés játéka miatt erős. Ami viszont még ennél is érdekesebb, az a hatása: könnyen előfordulhat, hogy a Szörnyetegek esetében egy true crime-sorozat nemcsak elmesél egy történetet, hanem közvetetten befolyásolja is az ügy kimenetelét.

Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (Monsters: The Lyle and Erik Menendez Story), 2024, 9 rész, Netflix. 24.hu: 7/10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik