Tudomány

Drámaian megugrott a rövidlátó gyermekek száma

aldomurillo / Getty Images
aldomurillo / Getty Images
2050-re a világ népességének fele küzdhet majd rövidlátással.

A világon egyre többeknek fog problémát okozni a miópia, vagyis a rövidlátás: a legfrissebb becslések szerint 2050-re a világ népességének fele küzdhet majd azzal, hogy távolról, elmosódás nélkül is lásson tárgyakat, írja a Science Alert.

A British Journal of Ophthalmology szaklapban közzétett kutatásban Jinghong Liang közegészségügyi kutató és csapata 276 korábbi tanulmány összevetése alapján megállapította, hogy 1990 és 2023 között a miópia globális előfordulása 24 százalékról 36 százalékra nőtt az 5 és 19 év közöttiek körében. A legdrámaibb adatok Japánból származnak, ahol jelenleg a gyermekek és tizenévesek 86 százaléka tapasztal rövidlátást.

Korábbi tanulmányok egyébként a Covid-19 világjárvánnyal is összefüggésbe hozták a gyermekek látásának romlását.

Ennek az a tudományos alapja, hogy korábbi kutatások arra világítottak rá, hogy a szabadban való játék csökkenti a rövidlátás kockázatát a gyermekeknél. Márpedig a világjárvány idején a gyerekek nagy része csak zárt térben tartózkodott. Ráadásul a digitális oktatás miatt a szokásosnál is hosszabb ideig ültek a képernyő előtt, ami szintén nem segített a helyzeten.

Noha a genetika is szerepet játszik a rövidlátásban, ez nem magyarázza meg a miópiás esetek közelmúltbeli megugrását világszerte, és a szakértők szerint az oktatás hossza jelentős összefüggést mutat a rendellenesség előfordulásával. Afrikában például a gyermekek és tizenévesek körében hétszer alacsonyabb az előfordulás, mint Ázsiában. A kutatók figyelmeztettek: mielőbb ki kell dolgozni egy intézkedést a következő generáció látásának romlásának megelőzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik