Török Gábor politológus blogjában arra emlékeztet, hogy a parlamenti választás környékén három, egyformán esélyes forgatókönyvről beszélt, amikor a „merre tovább” kérdése felmerült.
„Abból indultam ki, hogy a Fidesz-KDNP hatalmas fölénye minden bizonnyal nem lesz állandó, előbb-utóbb bekövetkezik a kormányzati pozícióban megszokott lemorzsolódás. A korábbiakhoz, az 1998 utáni pártrendszerhez képest viszont komoly újdonságnak látszott a mozgás irányának kiszámíthatatlansága: egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy merre indul majd el az bizonyos inga” – írja.
Benne volt a pakliban az MSZP teljes összeomlása és a radikális jobboldal kiemelkedése, azaz lengyel mintára egy sajátos jobboldali kétpártrendszer megszületése. Benne volt az MSZP lenullázódása mellett egy új baloldali váltópárt megjelenése, mondjuk az LMP megerősödésével.
De – a legszegényesebb fantázia termékeként – benne volt a régi politika újjáéledése is, az új pártok eljelentéktelenedésével és az MSZP fokozatos visszaerősödésével. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: 2010 „forradalmi” változását valójában az jelentette, hogy megingatta az azt megelőző egy évtizedben befagyni, megszilárdulni látszó magyar kvázi kétpártrendszert, annak bináris (fekete-fehér) logikájával, és megteremtette a lehetőségét valamilyen jelentős, lényegi változásnak.
