Nagyvilág

A halálos áldozatokat hozó zavargások után visszavonták a kvótákat Bangladesben

Munir UZ ZAMAN / AFP
Munir UZ ZAMAN / AFP

Banglades legfelsőbb bírósága eltörölte a kormányzati állásokra vonatkozó kvóták nagy részét, amelyek miatt országszerte erőszakos összecsapások robbantak ki, ezekben több mint száz ember vesztette életét. A kvótarendszer harminc százalékban a függetlenségi háború szabadságharcosainak és leszármazottaiknak biztosította volna a stabil és kimagaslóan jól fizető köztisztviselői álláshelyeket. Most azonban a bíróság úgy döntött, hogy a veteránok hozzátartozói számára csak a munkakörök öt százalékát lehet fenntartani.

Anisul Huq igazságügyi miniszter üdvözölte az ítéletet, az viszont nem világos, hogy a tüntetők hogyan reagálnak majd, mivel egy diákvezető már a tüntetések folytatására szólított fel:

„Üdvözöljük a Legfelsőbb Bíróság ítéletét” – mondta az AFP-nek a Diákok a diszkrimináció ellen nevű szervezet szóvivője. „De addig nem hagyjuk abba a tiltakozásainkat, amíg a kormány nem ad ki egy, a követeléseinket figyelembe vevő határozatot”. A jelentések szerint a tüntetés néhány vezetőjét letartóztatták. Mások igazságot követelnek az összecsapásokban meghaltaknak. A BBC tudósítása szerint a főváros, Dakka utcái kihaltak, mivel második napja kijárási tilalom van érvényben, de a szórványos összecsapások a legfelsőbb bíróság döntése után is folytatódtak. Eddig mintegy 115 halálos áldozatról tudnak, de a helyi média sokkal több áldozatról számol be, csak pénteken legalább ötven ember halt meg.

A legfelsőbb bíróság új döntése elrendeli, hogy a közszféra állásainak 93 százalékát érdemek alapján kell betölteni, 5 százalékot pedig az ország függetlenségi háborúja veteránjai családtagjainak kell hagyni. A fennmaradó 2 százalék az etnikai kisebbségekhez tartozó vagy fogyatékkal élő személyek számára van fenntartva. Az évek óta erősen vitatott kvótás felvételi rendszert még 1972-ben vezettek be – amikor a polgárháborútól és népirtástól szenvedő Bangladesnek sikerült elszakadnia Pakisztántól. A kvótarendszert 2018-ban törölte a jelenlegi miniszterelnök, Sejk Hasznia kormánya, de a múlt hónapban egy alacsonyabb szintű bíróság visszaállította, ami tömeges tiltakozásokat váltott ki. Korábbi cikkünkben bemutattuk az ügy hátterét: abban azt írtuk, diplomás munkanélküliség tombol a gazdasági válsággal küzdő dél-ázsiai országban, ahol pályakezdőként szinte lehetetlen állást találni. Bangladesben évente háromezer köztisztviselői állásért több mint négyszázezer diplomás versenyez.

Kapcsolódó
Véres összecsapásokba torkollt az igazságtalan kvótarendszer visszaállítása Bangladesben
A július elején még békésnek indult tüntetések mostanra véres fordulatot vettek a dél-ázsiai országban, ahol pályakezdő diplomásként gyakorlatilag lehetetlen állást szerezni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik