Ziccer

Mártha Bence: Ez az Eb eddig nem a legjobb magyart hozza ki belőlünk

A válogatott németek elleni vereségének utózöngéi hallatszottak be az adásunkba, de természetesen szó esett a spanyolok olaszok ellen aratott sima győzelméről és az angol csapat botrányos játékáról is, amihez hasonlóan rosszat csak a szerbektől láttunk eddig az Eb-n, akik egy utolsó pillanatos góllal mentettek pontot a szlovének ellen. Az Eb hetedik napját Mártha Bencével, a Nem futball, calcio! című könyv szerzőjével beszéltük át.

Nemrég még azt számolgattuk, hogy milyen eredményeknek kell születnie ahhoz más pályákon, hogy egy pótselejtezős helyet megcsíphessünk, ehhez képest most egy nagy tornán mehet a matek a továbbjutással kapcsolatban.

A közvélemény mégis többnyire negatívan beszél jelenleg a válogatott teljesítményéről, pedig tragédia nem történt, és az eddigi két meccs eredménye nem teszi zárójelbe az elmúlt évek fejlődését. Nem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy társadalmunk szomorú tükre az, ahogy lecsapódik ma egy futballmérkőzés itthon.

A spanyolok lefocizták az olaszokat a pályáról, Nico Williams karriernapot tartott és kis híján visszavonultatta Di Lorenzót, az olaszok legjobbja pedig a nyolc védést is bemutató Donnarumma volt, aki egyedül Calafiori balszerencsés mozdulatánál nem tudott menteni. A világversenyeken szokásossá váló dél-európai összecsapás kapcsán megbeszéltük, hogy mi hogyan láttuk a legújabb epizódot, illetve milyen kérdéseket tennénk fel az egyik rendezőnek, Luciano Spallettinek.

Rejtőt parafrazálva: ha valahol rossz ételeket főznek, azt még kibírjuk, de ha jó ételeket főznek rosszul, az elviselhetetlen – így írható le leginkább az angol válogatott játékához fűződő viszonyunk. Southgate számára ugyanis minden hozzávaló adott, hogy remeket alkosson, mégis fogyaszthatatlan a produktum. A szerbek elleni meccs után felmerült kérdőjelek a dánokkal játszott döntetlent követően kiegyenesedni látszanak.

Luka Jovicot kiveheted a Real Madridból, de belőle nem veheted ki a Real Madridot. A szerbek csatára egy 95. percben szerzett góllal mentett pontot a szlovének ellen, akiket szerintünk nem lehet nem szeretni. A mennybe menő, szlovén gólt szerző Karnicnik érdekes karrieríve megbeszélése mellett reménykedtünk abban, hogy Ilicicet látjuk játszani az Eb-n.

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik