Attila király uralkodása nagy részében békés viszonyt tartott fenn a Nyugatrómai Birodalommal, amelyben ekkor III. Valentinianus császár uralkodott, de helyette a birodalom ügyeit a tehetséges Flavius Aetius intézte. Aetius hosszú időt töltött Rúga hun király udvarában, és jó barátságot ápolt Attilával is – ennek köszönhetően a rómaiakat (természetesen évi adó fejében) hosszú ideig elkerülték a hunok támadásai – írja a Rubicon.hu.
Bosszúhadjáratból háború
A viszony 451-ben mégis elmérgesedett, a források szerint ennek két oka volt. Egyrészt Bizánc 450-ben felmondta a hunoknak fizetett adót, és a keleti császár, Marcianus császár erre biztatta Valentinianust is. Másrészt Valentinianus nővére, Honoria szabadulni akart egy idős szenátorral kötött házasságából, ezért gyűrűt küldött Attilának, hozományként pedig felajánlotta a nyugati birodalom felét.
Ennek hatására több törzs csatlakozott a hun sereghez, miközben Aetius is megindult felerészben római legionáriusokból, felerészben germán és frank szövetségesek alkotta seregével. Attila Aureliani (ma Orléans) ostroma közben értesült az ellenség közeledéséről, mire északnak vonult, és a mai Troyes város közelében fekvő – közelebbről meg nem határozható – Catalaunum mellett állt fel a rómaiakkal szemben.
Taktikai vereség
A későbbi krónikások több százezres létszámú hadseregek gigászi összecsapásáról beszéltek, a valóságban azonban legfeljebb 30-50 000 fős hadak találkozhattak a catalaunumi síkon. Az ütközet 451. június 20-án bontakozott ki: a közvetlen roham őrült vérengzésbe torkollott, a rómaiak mellett küzdő alánok elmenekültek, de átcsoportosítással és az íjászok bevetésével Aetiusnak sikerült megfordítani a csatát.
Attila szövetségesei a széleken futásnak eredtek, erre a király is visszavonulót fújt, a korábban felállított szekértáborba vonult vissza. Itt várta szövetségesek döntő rohamát, de hiába. A római vezér ugyanis úgy vélte, hasznosabb tárgyalásokat kezdeményezni Attilával, és inkább hatalmi egyensúlyra törekedni. Szövetségeseit szélnek eresztve visszavonult, a hunok pedig három napig várták a támadást, mire bizonyossá vált, hogy az ellenség elhagyta a csatateret.
Így aztán a rómaiak ha abszolút módon nem is, de taktikai szempontból legyőzték Attilát, a hunok azonban közel sem szenvedtek döntő vereséget. Sőt, a következő évben már Itália ellen vezettek hadjáratot.