Az 1956-os megtorlások részt vevői közül eddig mindössze nyolcnak az ügye jutott el vádemelési szakaszig és 3-4 ember kapott letöltendő büntetést. A megtorlások közvetlen halálos áldozatainak száma hozzávetőlegesen 230-250 közé tehető a történészek szerint. A börtönbüntetések és a politikai üldözés áldozatairól nincsenek pontos számadatok.
Az ügyészség szerint elévültek a megtorlás bűnei
Az egyik hágai nemzetközi bíróságon dolgozó nemzetközi jogász, Gellért Ádám úgy véli, van lehetőség az 1956-os megtorlások még életben lévő irányítói ellen eljárások indítására, mégpedig a legsúlyosabb létező bűncselekmény, a nemzetközi jog által emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények vádjával. Ez ugyanis a legtöbb bűncselekménnyel (beleértve az emberölést is) szemben elévülhetetlen. Az sortűzperek során a kilencvenes években éppen ezen nemzetközi szabályok alapján hoztak a bíróságok marasztaló ítéletet.
A jogász beadványt nyújtott be október 21-én a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelyben arra kéri, hogy vegyék figyelembe az álláspontját, és fontolják meg egy vizsgálat indítását az 1956-os megtorlásokat irányító személyek, köztük Biszku Béla ellen. A dokumentumot végül a Nemzeti Nyomozó Iroda továbbküldte a Fővárosi Főügyészségnek, amely szerdán közleményben tudatta, hogy „mivel eljárás elévülés miatt nem indítható” elutasítja a feljelentést, így nem indul nyomozás Biszku ellen azokban a vádpontokban, amelyeket Gellért felhozott. A jogász nem kívánta minősíteni az ügyészi határozatot, azt viszont elmondta, hogy panasszal fog élni a határozattal szemben.
A diktatúra legkeményebb ökle
Biszku Béla szinte az egyetlen mai is élő egykori keményvonalas kommunista vezető. A rendszerváltás után visszavonult politikus már az 1956-os forradalom előtt is vezető politikai beosztásokban dolgozott. 1956-ban fegyveres csoportot szervezett a felkelők ellen. Ezért a tettéért később megkapta az akkori legmagasabb kitüntetést, a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. A forradalom után 1957-ben belügyminiszter lett és maradt 1961-ig. Mint belügyminiszter, közvetlenül irányította a megtorlást. Az első vonalból akkor került ki, mikor szembeszállt Kádár János gulyáskommunizmust hirdető, enyhülő politikájával. 1989-ben nyugdíjba vonult, 240 ezer forintos nyugdíját azóta is kapja.
A nemzetközi jog segíthet
A nemzetközi jogban és a nemzetközi szokásjog alapján büntetendő cselekmények ellen a magyar államnak alkotmányos kötelezettsége volna fellépni. A magyar jog azonban nem ismeri az emberiesség elleni bűncselekmény fogalmát, a Btk.-ban mindössze az emberiség elleni bűncselekmények megnevezés szerepel, de ez nem egy konkrét bűncselekményt takar, hanem fejezetcím, amelyben konkrét tényállásokat sorol fel a jogszabály.
A nemzetközi jogban ismert emberiesség elleni bűncselekmény azonban csak akkor állná meg a helyét, ha az emberölést, a lakosság egy bizonyos csoportjának az üldözését, a kitelepítéseket egy bizonyos többletkörülmény fennállása igazolhatná, jelen esetben, ha bebizonyosodna, hogy egy külső fegyveres agresszió során vagy azzal összefüggésben követik el, vagy pedig az állam szervezetten, széles körűen állami politika részeként valósította meg azt. Gellért Ádám erre a két tényállásra alapozta beadványát, melyet az ügyészség visszadobott. A jogász szerint nagyon erős érvek szólnak amellett is, hogy a megtorlások a szovjet katonai intervencióval összefüggésben, annak segítségével, annak okán történtek.
Már az eljárás megindítása is óriási fordulatot hozhat
Biszku Béla és mások esetében Gellért Ádám szerint a nemzetközi szerződésekben az állam által felvállalt kötelezettség miatt is meg kellene fontolni az eljárások megindítását. Az 1956-os forradalom első napjaiban a felkelők ellen a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervező Biszku 1957-től 1961-ig a belügyminiszteri székbe került. Ebben a minőségében a forradalom utáni megtorlások egyik irányítója volt. Személyes felelősségét bizonyítani nehéz, szerteágazó történelmi és nyomozói munkát igényelne, ám Gellért Ádám szerint már önmagában az eljárás megindításának jogi lehetősége teljesen átírná az 1956-os megtorlás résztvevőinek felelősségre vonását és hasonló esetek tucatjaiban indulhatna meg a nyomozói munka.
A társadalmi igazságtétel a megismerésben nyugodhat
Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság kollégiumvezetője, egyben történész a FigyelőNet kérdéseire válaszolva elmondta, a közvetlen felelősség bebizonyítása hasonló esetekben lehetetlen feladat volna. Néhány esetben, mint például a Nagy Imre-per, maradtak fenn írásos utasítások az ítélet befolyásolását, előre meghatározását illetően, ám ez a ritkább. Elmondta, az áldozatok rehabilitálása megtörtént 1989-ben, amikor a parlament az 1956. október 23. és 1963. április 4. között elkövetett politikai bűncselekmények miatt kiszabott büntetéseket eltörölte.
Arra is volt kezdeményezés, hogy az 1945 és 1989 közötti szakaszt egyfajta jogrendszeri vákuummá nyilvánítsák, amikor a jogállam létezése híján nem érvényesülhetett a jog uralma. Éppen ezért az ekkor elkövetett egyes bűncselekmények elévülhetetlenné váltak volna és megindulhatott volna a nyomozás. Az Alkotmánybíróság azonban megsemmisítette a törvényjavaslatot a társadalmi békére hivatkozva.
Kahler Frigyes szerint külföldön, egyes posztkommunista országok sokkal keményebben jártak el hasonló szituációkban. Németországnak könnyebb volt a helyzete, hiszen a volt NDK egy már régóta létező jogállamba tért vissza, ahol egy működő jogrendszerben történt meg a felelősségre vonás. Magyarországon azonban elsősorban az önmagát kereső, instabil jogrendszer nem volt alkalmas arra, hogy biztosítsa a jogi hátteret a számonkéréshez. A társadalmi helyzet is alkalmatlan volt, a bűnösök visszavonulhattak, könnyen megszökhettek a felelősségre vonás elől. A bíró, történész szerint a történelmi igazságtétel lehetősége a történészek kezében van, akik a tények kutatásával és nyilvánosságra hozatalával biztosíthatnák az elégtételt a társadalom számára.
