Paracelsus, a bázeli egyetem gyógyászati professzora 1524-ben Tokajban, Tarcalon, Mádon és Tállyán vizsgálódott, hogy megbizonyosodjon arról, igaz-e a legenda, miszerint errefelé aranyszőlő terem. Ha aranyszőlőt nem is talált, de kiváló borokat egészen biztosan ivott. Tarcal, a mézédes források földje, tartja a mondás, a löszös talajon növő szőlőből kiváló aszúbor és szamorodni készül. Talán nem véletlen, hogy Tokaj-Hegyalja történelmi borvidékének egyik legdélebbi települése az államalapítás óta – kisebb megszakításokkal – sokáig királyi birtok volt. Leghíresebb területe a Szarvas-dűlő többek között a Rákóczi családé, később a bécsi udvar koronabirtoka volt. Bár a XIX. századi filoxérajárvány, aztán a gazdasági válság, a világháborúk itt sem múltak el nyom nélkül, a világhírű bor jelentőségét a történelem sem tudta felülírni. A szőlő- és bortermelés a szocializmus éveiben is folytatódott, bár némileg megváltozott keretek között: az egykori koronabirtokból állami gazdaság lett, a Szarvas-dűlőn a Kertészeti és Szőlészeti Kutatóintézet kísérleti telepe kapott helyet. A település nevezetességei is funkciót váltottak: az Andrássy-kúriában a Magyar Honvédelmi Szövetség klubja működött, a Degenfeld-kastélyba az állami gazdaság borkombinátjának irodája került, az egykor gyönyörű, copf stílusú zsinagóga a téesz raktáraként funkcionált.
A rendszer új, a díszletek a régiek
Leskó Imre 1935-ben egy csizmadia mester apa és egy dohánygyári munkás anya ötödik, legkisebb gyermekeként született Sátoraljaújhelyen. A család nehéz anyagi körülmények között élt, fiuk diákként a nyári szünidőkben is dolgozott aratáson, építkezésen. Közgazdasági technikumban érettségizett, tanár szeretett volna lenni, de nem vették fel a főiskolára. Könyvelőként kezdett a húsipari vállalatnál, aztán művészeti előadó lett a sátoraljaújhelyi járási művelődési otthonban. Bár biztosat nem tudni, de valószínűleg ekkortájt kezdődött a fotózás iránti szerelem. „Budapesten katonaként végigfotózta az 1956-os forradalmat, de a negatívokat később nem merte megtartani” – meséli lánya, Leskó Ildikó. Leskó Imre bátyja ekkoriban a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság tanácselnöke volt, öccse az ő közbenjárására kapott munkát 1957-ben Tarcalon. Raktáros lett az állami gazdaságban, későbbi felesége is itt dolgozott bérelszámolóként, nem is akárhol: az állami gazdaság irodaépülete a grófi Degenfeld birtok egykori vincellérképzőjében működött, ami ma négycsillagos kastélyszálló.
Leskó Imre eközben a szakszervezettől az állami gazdaság kulturális életének fellendítésére kapott megbízást. Meg is tett minden tőle telhetőt. Szabadidejében a gazdaság művelődési otthonát vezette tekintélyes létszámú érdeklődővel. Két mozit, két könyvtárat irányított, vasárnap délelőtt gyermekfoglalkozást tartott. Miután a saját gyermekei is megszülettek, telket vásároltak a Keresztúri út 26.-ban, építkezni állami gazdasági kölcsönből kezdtek. A Bodrogkeresztúrra vezető út forgalmas, itt járnak a szőlőbe a parasztok, és erre van a katolikus és a református mellett a régi zsidó temető is. Tokaj-Hegyalján ugyanis jelentős zsidó közösség élt. Nyíri János Madárország című regényében Oszunak nevezi Tarcalt, ahonnan 1944-ben 300 zsidót vittek el, és csak harmincan tértek vissza.
Műanyag kézigránát és téeszhintó
A Keresztúri úti ház idilli hely, a kertjéből látszik a Kápolna-domb, a telek végében szőlő, szüretkor mindig összejött a nagy család. A falubeli gyerekek szabadidejükben ekkor még nem a világhálón lógtak, hanem jobb híján a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) jóvoltából tanultak honvédelmi ismereteket: lőnek, műanyag kézigránátokkal célba dobnak. „Egész jól ment a célbalövés, versenyekre is jártunk a bátyámmal” – mondja Leskó Ildikó. Az MHSZ Klub is meglehetősen impozáns épületben kapott helyet, az Andrássy család egykori vadászkastélyában, ami ma – mi más is lehetne – ötcsillagos szálloda.
Leskó Imre rajongott a művészetekért, szavalt, fellépett, leggyakrabban a művelődési házban, játszott a Karnyónéban, máskor Könyves Kálmánt alakította. Közben fotós magazinokból képezte magát, otthon fotólabort rendezett be a pincében. És ha már tanár nem lehetett, fotószakkört tartott a gyerekeknek. Ő maga pedig fényképezőgéppel a nyakában járta a környéket. Mindig ott volt, ahol történt valami: anyák napján az óvodában, ballagáson az iskolában, a helyi futballmeccsen, majálisokon, esküvőkön, névadó ünnepeken, ugyanis később – tanácselnökként – anyakönyvvezető is lett.
Persze nem feltétlenül kellett hozzá „esemény”, hogy fényképezzen: elég az esőtől áztatott Fő utcán madzagpórázon disznót terelő helybéli – „talán fedeztetni vitte a kant”. Vagy a Keresztúri és a Fő utca sarkán a kisebb tó méretű pocsolyát átszelő hintó: a lovakat hajtó férfinak megengedték, hogy a beszolgáltatás után is gondozza az akkor már a téesz tulajdonában levő lovait, és néha a hintójába is beülhetett. A vízben álló Fő utca nem volt ritka látvány akkoriban. „A hegyről lezúduló csapadék rendszeresen elöntötte a mélyebb részeket, voltak olyan kertek, ahol térdig gázoltak a vízben.”
A könyöklőt körülálló italozók mintha egy Menzel-filmből néznének ránk. „Akkoriban tíznél is több kiskocsma volt Tarcalon.” A május elsejei kötelező felvonulásra lovaskocsin érkeztek a cigányzenészek. A falu szépe autó híján camping biciklin hordta az ételt az időseknek az üzemi konyháról. A tokaji vásárban a sátorponyva alatt bundát próbáló asszony nem más, mint Leskó Imre felesége. És sok, szebb időket megélt épület is szerepel a képeken: a XVIII. századi kisnemesi Sebeő-kúria kapuja, vagy az Urunk Mennybemenetele templom, amelynek egykori mártír papja, Szerednyei János 1945-ben önként jelentkezett a szovjeteknél, hogy a falubeliekkel együtt őt is vigyék el malenkij robotra.
„A helyiek többsége túltette magát azon, hogy párttitkár”
Leskó Imre munka mellett elvégezte a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát, nem sokkal később már szőlészeti és erdészeti felügyelőként dolgozott, a helyieknek szakmai továbbképzéseket tartott, borászati versenyeket rendezett. 1973-tól Tarcalon a községi tanács elnöke lett, nemsokára szőlőt vett a Kopasz-hegy oldalában, a Nyavalya-tetőn. „Akkoriban nem nézték jó szemmel, ha magánszőleje volt valakinek” – taglalja Pataky Sándor volt tarcali polgármester. Leskó Imrét az állami gazdaságból áthelyezték a helyi téeszbe, a tanácselnöki posztról pedig lemondott. „Sokfelé kellett megfelelnie, ez sok feszültséggel járt. Több kisebb szívinfarktust kapott akkoriban” – mondja lánya. 1980-ban a községi pártbizottság titkárává választották, ami persze, nem mindenkinek tetszett. „A helyiek többsége túltette magát azon, hogy párttitkár, mert mindenkivel jóban volt, igazi közösségformáló ember volt” – mondja Pataky Sándor. Ekkoriban már Tarcalon, Szerencsen, Ózdon is rendeztek kiállítást a fotóiból.
Korkedvezménnyel ötvenegynéhány évesen ment nyugdíjba, utána a súlyos beteg feleségét ápolta évekig. Nyugdíjasként is ugyanolyan aktív volt, mint korábban. A fotózás mellett verseket írt, két saját verseskötete is megjelent. A szerencsi székhelyű Hegyaljai Alkotók Társulásának és a Magyar Alkotók Internetes Társaságának alelnöke lett. A Hegyaljához kötődő irodalmároknak, képzőművészeknek évente szervezett alkotótáborokat Tarcalon: kiállításokat, gálaműsorokat rendeztek, antológiákat adtak ki. Leskó Imre 2018-ban, nem sokkal a halála előtt még a bodrogkeresztúri idősek otthonában adott elő írótársaival. „Szinte az utolsó pillanatig aktív volt, néhány hónappal a 83. születésnapja előtt halt meg a nyíregyházi kórházban” – mondja Leskó Ildikó.
A tarcali házban a pincétől a padlásig minden fiókból előbukkanó fotónegatívok egy részét az unokái és a 34 éve New Yorkban élő lánya ajándékozták a Fortepannak 2023-ban, amikor eladták a házat. A Fortepan oldalán látható, 1972–87 között készült fotókból a Tarcal Bor és Kultúra Egyesület nyit kiállítást május 4-én a tarcali Bűbájos Hétvégén. A képeket a mára felújított, magánkézbe került tarcali zsinagógában mutatják be. A fotók közül a helyiek szavazása alapján kiválasztott 22 kép a rendezvény után az önkormányzati ingatlanokban kap majd helyet, és abban a Leskó Imre-emlékszobában, amelyet a tervek szerint az Ispitályban, a régi általános iskola egyik termében rendeznek majd be.
Írta: Lázár Fruzsina | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/lesko-imre
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
