Floridai otthonában 98 éves korában elhunyt Laurent de Brunhoff, a Babar írója, aki édesapja egy elefántkirályról szóló népszerű képeskönyv-sorozatát élesztette újjá.
De Brunhoff Párizsban született 1925-ben, az Egyesült Államokba az 1980-as években költözött.
A Guardian megemlékezésében olvassuk, Brunhoff hogyan emlékezett vissza Babar alakjának születésére:
Anyám mesélni kezdett egy történetet, hogy elterelje a figyelmünket. Nagyon tetszett, és másnap elszaladtunk apánk dolgozószobájába, ami a kert sarkában volt, hogy elmondjuk neki. Remekül szórakozott, és rajzolni kezdett. Anyám Bebének hívta az elefántot (ezt franciául: baba), apám változtatta Babarra. Az első könyv első néhány oldala egy vadász által megölt elefántról és az elefántkölyök városba meneküléséről szólt.
Az első könyv 1931-ben jelent meg, az apa, Jean de Brunhoff további négy Babar-könyvet készített, mielőtt hat évvel később, 37 évesen meghalt. Laurent nagybátyja, Michael segített két további mű kiadásában, de senki más nem egészítette ki a sorozatot egészen a második világháború utánig, amikor is Laurent úgy döntött, folytatja a sorozatot.
Laurent már felnőttként, saját festői és mesemondói adottságait használva vitte tovább az apai örökséget: több tucat könyvet adott ki a Celesteville felett uralkodó elefántról. Kevesebb szót használt, mint apja, de illusztrációi hűen követték az eredeti szelíd, visszafogott stílust.
A Guardian egy 1981-es New York Times cikket idéz:
Apa és fia együtt szőtt egy fiktív világot egészen zökkenőmentesen.
A sorozat több millió példányban kelt el világszerte, és animációs film is készült belőle.
Óriási rajongótábora mellett ellenzői is akadtak Babarnak, néhány kritikusa rasszistának és gyarmatosítónak nevezte a sorozatot.
A New Yorker párizsi tudósítója viszont azt írta 2008-ban, hogy: „Öntudatos vígjáték ez a francia gyarmati képzeletről és annak a francia hazai képzelettel való szoros kapcsolatáról.”
Azt maga Brunhoff is elismerte, hogy „kissé kínosnak tartja, hogy Babar feketékkel harcol Afrikában”; különösen sajnálta a Babar’s Picnic című 1949-es kiadványt, mely durva karikatúrákat tartalmazva feketékről és amerikai indiánokról; kérte is kiadóját, hogy vonja vissza az albumot.
Még 2014-ben nálunk is jelent meg Babar-kritika, azzal az úgyszintén kritika alá vethető címmel, hogy: „Babar egy tudálékos pöcs.”
