A Stefánia-palotában tartott megemlékezésen az államfő kiemelte: amilyen iszonyú volt elviselni az ötvenes éveket, a sokféle megaláztatást, olyan szorosra fonódott a kötelék az együtt szenvedők, a diktatúra börtöneit megjárt bajtársak között. Ezek a bajtársi közösségek alakultak hivatalosan is szervezetekké a diktatúra megbukása után, a rendszerváltás hajnalán – tette hozzá Schmitt Pál.
Önöknek köszönhető, hogy az utókor kénytelen volt szembesülni a múlttal – mondta a közösség tagjainak. „Aki nem képes emlékezni, elveszíti a múltat, vele elveszíti önmagát.” Az élet elvételét jelenti az is – mondta az államfő -, ha egy embert megfosztanak a lehetőségeitől, ha ott kell laknia, ahová száműzik, ha a tanulmányait nem végezheti, hivatását nem választhatja meg szabadon.
Az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének komoly érdeme van abban, hogy ma azokra is hősként tekintünk, akiket nem küldtek ugyan a halálba, de – idézve Alekszandr Szolzsenyicin szavait – megjárták a „pokol tornácát”. A köztársasági elnök elmondta: a szervezet jelvénye egy leláncolt címer, jelképe annak, hogy azokban a fájdalmas években egy egész nemzettől vették el az életét.
Schmitt Pál arról is beszélt, hogy amikor a nyolcvanas évek végén bekövetkezett a fordulat, mindannyian azt hitték, hogy „ennek az alárendeltségnek” vége. De hiába nyertük meg a szabadságot – tette hozzá -, az ország sokszor rosszul használta azt, „rajtunk maradt az igazodás kényszere”. Véleménye szerint ennek köszönhetjük azokat az „elpocsékolt éveket, amikor idegen érdekeket lehetett a magyarok érdeke elé, fölé helyezni”, az egyes emberek önző érdekét a közösség érdeke fölé helyezni.
Mint mondta, hisz abban, hogy húsz év után, 2010-ben „végre végleg magunk mögött hagyjuk ezt az önsorsrontó korszakot, (…) újra megtaláljuk a saját utunkat” – jelentette ki, hozzátéve, 2010-ben demokratikus körülmények között is visszahódította helyét a méltóság, az önrendelkezés.
Talán maguk az egykori rabok sem gondolták az induláskor – jegyezte meg az államfő -, hogy a jogi, történelmi elégtételt olyan lassan követi az erkölcsi és még nehézkesebben a lelki elégtétel. Véleménye szerint ma is újra meg kell hallgatni a túlélők történeteit. Most még van esély arra, hogy a tudás „ne csak könyvekbe száműzött történelem”, hanem sokkal közelebbi, sokkal személyesebb, a tapasztalaton átszűrt emlék legyen.
Fehérváry István, Az 1945-1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közösségének elnöke beszédében elmondta, 1990-ben több ezer taggal alakult meg a szervezet. Az elnök a köszöntő után emléklapot adott át Schmitt Pál köztársasági elnöknek a szervezet húszéves fennállása alkalmából.
Az ünnepi gyűlésen az államfő mellett megjelent egyebek közt Boross Péter volt miniszterelnök, Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, és Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt stratégiai alelnöke és volt parlamenti képviselője is.
