A képeken egy magányos ház látható. Fehérre festett falakkal, vörös színű tetővel, ablakai és terasza az óceán felé néznek, mögötte a távolban hegyek magasodnak. Bár a ház a város közepén áll, körülötte nincsenek épületek, csak romok és elüszkösödött pálmafák.
A Maui szigeten található, 12 ezer lakosú Lahainát Hawaii történetének legnagyobb természeti katasztrófája, egy tűzvész pusztította el augusztusban, de ez a százéves ház a szerencsének és egy jól sikerült felújításnak köszönhetően megmenekült. A tulajdonosok a helytörténeti társasággal egyeztetve évekkel ezelőtt az aszfalttetőt fémre cserélték, az udvarra kavicságyat készítettek, és csak a háztól távolabbi fákat hagyták meg.
Az utóbbival a cél az volt, hogy elejét vegyék az esetleges termeszinváziónak, de mint kiderült, tűzvész esetén is hatásos, hiszen a parázsló növényekről nehezebben tud átterjedni a tűz az épületre, és amíg az aszfalttető lángra tud kapni a szálló parázstól, a fémből készült nem. A szerencsés kimenetelhez az is hozzájárult, hogy egyik oldalról az óceán, a másikról út, a harmadikról egy üres terület határolta.
Mások azonban nem voltak ilyen szerencsések.
Percek alatt ért oda a tűz
Az Egyesült Államok elmúlt száz évének legsúlyosabb tűzvésze nem egy, hanem két tűzzel kezdődött. Augusztus 8-án kora reggel többen arra ébredtek, hogy igen erős szél fúj, és a hatóságok fél hétkor arról kaptak bejelentést, hogy valahol kigyulladt a száraz aljnövényzet. A környéken lakók látták, hogy a szél villanypóznákat döntött ki, ezért később felvetődött annak a lehetősége, hogy a tüzet elszakadt vezetékek okozták. Az apróbb tüzekhez már hozzászoktak a lakosok, és amikor a megye nem sokkal délelőtt 10 óra körül értesítéseket küldött ki arról, hogy sikerült megfékezni a tüzet, az emberek megnyugodtak.
Az igazi tragédia azonban csak ezután jött. A Washington Post beszámolója szerint a reggeli tüzektől nem messze lakó Michele Stefl délután fél 3-kor felkiáltott, mert észrevette, hogy a tűz feléledt a hegyoldalban. Ekkor még néhány száz méterre voltak a lángok, ezért férje, Mark, igyekezett megnyugtatni a nőt, hogy a tűzoltók hamarosan eloltják. A tűz azonban a férfi elmondása szerint soha nem látott sebességgel közeledett: percek alatt néhány száz méterről 30 méterre közelítették meg a házat a lángok. A férfi később azt mondta:
Azért imádkoztam Istenhez, hogy ne haljunk meg.
A házaspár autóba pakolta kutyáit és macskáit. Amint elindultak, a tűzvihar elérte a házat. A lap cikkében közzétett videókon látszik, ahogy az erős szél viszi a füstöt, miközben az autók sorban állva próbálják elhagyni a várost.
Stefléktől nem messze AnnaStaceya Arcangel Pang a családjával együtt készült a menekülésre. A másik városban dolgozó férjétől üzenetben kérdezte meg, mit csomagoljon neki. A férfi mindössze 8 perc múlva válaszolt, de a felesége ezt már nem tudta megvárni, mert a hátsó kertet már elérte a tűz, el kellett indulnia.
A lakosság egyre inkább pánikba esett. Az utcán dugók alakultak ki, ezért voltak, akik kiszálltak az autóból, és gyalog, futva mentek tovább. Sokan – beleértve kisgyerekes családokat – az óceán felé vették az irányt, hogy a vízben keressenek menedéket a lángok elől. A hajóskapitányként dolgozó és Maui északi partján élő Anna Liedinget a főnöke hívta fel azzal, hogy a parti őrség hajósok segítségét kéri abban, hogy kimentsék az óceánba menekülő embereket. Lieding autóba pattant, és a fél órányira lévő Maalea kikötőjébe hajtott, hogy dél, délkelet felől közelítse meg Lahainát három másik hajóskapitánnyal együtt.
A hajójuk késő este indult el Lahaina felé erős hullámok közepette. A városhoz érve nagyjából 25 méterre csökkent a látótávolság a füstfelhő miatt, a hajót és a hajósokat hamu borította, alig kaptak levegőt, és a tűz hőjét még közel 1 kilométerre a parttól is érezték. A vízben várakozó embereket kisebb hajókra és szörfdeszkákra segítették fel a sekélyebb vízből, majd a nagyobb hajókra vitték, hogy onnan biztonságos helyre szállítsák őket. Amint a New Yorker cikkéből kiderül, Lieding és csapata hajnali 4-ig dolgozott, és mire a kelő nap fényében letakarították a hajót, már Lahainán is látni lehetett, hogy micsoda pusztítást végzett a tűz.
A Csendes-óceán Velencéjétől a lebetonozott tóig
Lahaina évszázadok óta lakott, 1845-ig a mindenkori hawaii király székhelyeként virágzó gazdasági központ volt. A nyugati felfedezőkkel, köztük James Cookkal a helyiek már a 18. században kapcsolatba léptek, majd a 19. században keresztény hittérítők érkeztek Maui nyugati partjaira. A város feletti Nyugat-Maui-hegység a Föld egyik legnedvesebb területe, Lahainát pedig egy brit hajóskapitány egykor „a Csendes-óceán Velencéjének” nevezte. Az idegenek érkezésével azonban a táj is megváltozott: a betelepülők kivágták az esőerdő egy részét, hogy cukornádat és ananászt termeljenek, és marhákat tenyésszenek.
A külföldiek új, invazív fűféléket is hoztak, melyek egyrészt kiszorították az őshonos fajokat, másrészt pedig gyúlékonyak, ám képesek bozóttűz után is újra kihajtani, így a probléma újratermelődik. A cukornádipar bedőlése után a földtulajdonosok nem törekedtek a földek helyreállítására, a hegyekből lefolyó víz a természetes patakok és víztartó rétegek helyett beton öntözőárkokba folyt, és azt a tavat, amelynek apró szigetén annakidején a hawaii király lakott, leaszfaltozták, parkoló lett belőle. A turizmus fellendülésével dűlők és szállodák épültek, a vízgazdálkodás pedig nagyrészt magáncégek kezében maradt – ecseteli a New Yorker. Miközben a lakosságnak időnként tartalékolnia kell a vizet, a hotelek gyepére, golfpályáira és medencéibe mindig jut.
Az elmúlt néhány évtizedben a korábban gondozott mezőgazdasági területeket egyre inkább elhanyagolták. Ezek a füves területek ott vannak közvetlenül a nagyon drága házak mellett,
jegyezte meg a Washington Postnak Alison Nugent, a Hawaii Egyetem vízkutatási központjának kutatója.
A cikk alapján az, hogy a katasztrófa most történt meg, nem csupán az emberi tevékenység vagy a klímaváltozás következménye, hanem több körülmény összejátszásából adódott. A természetes környezet megváltozása, az emelkedő hőmérséklet és az ennek következtében forróbb nyarak, a térségben időnként egyébként is jelentkező szárazabb időszakok és a kérdéses időpontban megjelenő magasabb nyomású levegő, valamint az annak nyomán feltámadó viharos szél együtt okozhatták a tragédiát.
Azt hittem, valaki szólni fog, hogy mi történik
A mobiltelefon-állomások leégtek, így az emberek nem tudtak kommunikálni és veszélyjelzéseket fogadni. A Lahainából kivezető két főutat a lángok és a leszakadt villanyvezetékek miatt lezárták, így a menekülő lakosok a tengerparti úton kialakult pokoli dugóba kerültek, sokan az autójukban égtek. A veszélyt jelző szirénák meg sem szólaltak, a tűzoltótömlőkbe pedig alig jutott víz – sorolta a New York Times azokat a megelőzhető körülményeket, amelyek fokozták a tragédiát.
A Maui Vészhelyzet-kezelési Ügynökség délután negyed 5-kor küldött értesítést a mobiltelefonokra, miszerint a bozóttüzek miatt evakuálni kell a lakosságot. Ez közel két órával azután volt, hogy a Stefl házaspárnak menekülnie kellett a tűz elől – ráadásul nem is mindenki kapta meg a riasztást, azt csak a város keleti részén lakóknak küldték ki, miközben a vízparti, illetve északi és déli városrész hamarosan teljesen a tűz fogságába esett.
A Dél-Lahainában lakó, 70 éves Barrie Matthews, aki azóta sem tudta túltenni magát azon, hogy menekülés közben öt macskáját kellett hátrahagynia, azt mondta, amikor látta az északon felbukkanó füstöt, megpróbálta megtudni, hogy mi történik: kocsijában végigpörgette a rádióállomásokat, aztán a végignézte a tévécsatornákat, de mindenhol a szokásos műsorokat adták, és a telefonjára sem érkezett figyelmeztetés. Aztán hirtelen a tűz már csak néhány háztömbnyire volt tőlük, a férjével autóba tették Matthews betegeskedő édesapját, a számos háziállatuk közül annyit, amennyit tudtak, és elmenekültek. Könnyeivel küzdve azt mondta New York Times-nak:
Valószínűleg meg tudtam volna menteni az állataimat. (…) Azt hittem, valaki tájékoztatni fog minket arról, hogy mi történik. De nem történt semmi.
Akik megkapták a mobiltelefonos értesítést, azoknak az élete múlhatott rajta. Egy házaspár egy tengerparti szállodában pihent, amikor mindkettők telefonja jelzett. Kinéztek az ablakon, látták a füstöt, és sikerült időben elmenekülniük.
Bár Mauin vannak veszélyjelző szirénák, a megyei tisztviselők szerint azért nem kapcsolták be őket, mert attól tartottak, az emberek azt hiszik majd, hogy szökőár közeledik, ezért nem az óceán felé menekülnek, hanem attól távolodva éppen a tűz felé.
A Maui megyei kormányzat beperelte a hawaii elektromos szolgáltatót (HECO), mert szerintük a cég gondatlansága okozta a pusztító erdőtüzeket. A megye vezetése azt állítja, hogy a HECO áram alatt tartotta a vezetékeket, annak ellenére, hogy a meteorológiai szolgálat szél- és tűzriadót adott ki. A figyelmeztetésekben szó volt arról, hogy az erős szél kidöntheti a villanyvezetékeket, ez tüzet okozhat, ami a szárazság miatt gyorsan továbbterjedhet.
A közműszolgáltató elismerte érintettségét, de egyúttal elhárította a felelősséget. A HECO közleményben azt írta: úgy tűnik,
A reményt adó fa
A tűz okának kivizsgálása minden bizonnyal jó ideig eltart, azonban a gazdasági hatások már érezhetők. Rengetegen maradtak fedél nélkül, ők barátoknál, rokonoknál húzzák meg magukat, illetve a kormányzat hotelekben szállásolja el őket. Sokan vesztették el a munkájukat, és megugrott az álláskeresési járadékért folyamodók száma.
A Moody’s elemzése szerint a maui erdőtüzek legalább 4 milliárd dollárnyi, a vagyoni veszteségből és az üzletmenet megszakadásából eredő gazdasági kárt okoztak, és ezek legnagyobb részét Lahaina városa szenvedte el. A tűzben kétezer épület pusztult el, az újjáépítés évekbe telhet.
és a tűz miatt elmaradó turisták hiánya minden nap 9 millió dollárt, azaz 3 milliárd forint veszteséget okoz. Bár Lahaina egyelőre zárva van a turisták előtt, az állam arra biztatja őket, hogy látogassanak el Mauinak a tűz által nem érintett részére, hogy ezzel is segítsék a helyi gazdaságot.
A katasztrófában rengeteg történelmi emlék is megsemmisült, köztük az őslakók által készített és használt tárgyak, illetve a nyugati telepesek által a 18-19. században Angliából hozott bútorok. Ezek egy részét az 1834-1835-ben épült Baldwin-házban, Lahaina legrégibb épületében tárolták, mely szintén elpusztult. A ház udvarára 1873-ban ültettek el egy banyánfát, amely akkor két és fél méter magas volt, 2023-ra azonban már 16 törzset növesztett, és több mint fél hektáron terült el. A banyán nemcsak helyi nevezetességgé, hanem találkozóhellyé is vált, az ágai alatt ünnepségeket, esküvőket és piacot tartanak, áprilisban pedig megünnepelték a 150. születésnapját.
A tűz a fát sem kerülte el, súlyosan megsérült. Hogy mennyire fontos szerepet tölt be a város életében, azt az is jelzi, hogy egy helyi lap beszámolója szerint néhány nappal a tűz után önkéntesek jelentek meg a fánál, hogy néhány óránként több száz liter vizet locsoljanak rá, és egy szakértőkből és laikusokból álló csoport alakult a fa megmentésére. Talán nem is hiába, amikor ugyanis megvizsgálták, kiderült, hogy számos elégett ág ellenére a föld alatt új gyökerek indultak növekedésnek. A fa újjáéledése egyben az újrakezdést jelentheti a lahainaiaknak.
