A főváros arca folyamatosan változik, ez pedig így van jól, hiszen az egymást követő korok és korstílusok együtt alkotják azt a masszát, amit ma Budapestként ismerünk. Nem mindegy persze, hogy ezek pozitív vagy negatív előjelű változások: egy védett, vagy arra érdemes ház eltűnése mindig szomorú hír, egy jó modernizálás, vagy beépítés azonban csak hozzáad a városképhez.
Ismeretlen Budapest című sorozatunkban főleg az előbbi kategória erős darabjaira mutatunk rá, vannak azonban kivételek – ilyen az Ó utca 14. projektje is, aminek köszönhetően rövidesen
A június 16-án a Kormányhivatalhoz benyújtott engedélyezési terveken látható épület maximálisan kihasználná a rendelkezésére álló határokat, így a 400 négyzetméteresnél alig nagyobb földdarabon maximális magasságú és méretű szálloda születhet, a minimálisnál alig több zöldfelülettel. Ez jelen esetben mégsem jelenti azt, hogy a befektető nagyravágyó lenne, vagy az építésznek szimplán csak megszaladt a ceruzája, hiszen a közel kétszáz éve született ház már eddig is jórészt ugyanezekkel a paraméterekkel állt a helyén.
Az elmúlt években egy tizenhét szobás hostelnek, illetve vendéglátóhelynek otthont adó egyemeletes ház szomszédai közt aprónak hat: balról Steiner Berthold címfestő id. Ray Rezső által terveztetett, nemrég szépen felújított nyomda- és bérházépülete, jobbról pedig az Evangéliumi Kiadó a nyolcvanas évek derekán született otthona keretezi, így jó ideje tűzfalak közé szorulva várta már, hogy valaki felelős módon bővítse.
Ez most végre megtörténik majd, hiszen az elmúlt két évtizedben a legfontosabb magyar építészeti díjakat sorra besöprő, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékén is tanító Sugár Péter DLA (Radius B+S) munkája nyomán elérhető, hogy ne csak a tűzfalak váljanak láthatatlanná, de egy
Az értékek
Az Ó utca 14. az 1838-as pesti nagy árvíz által okozott elképesztő pusztulást – Pesten közel kétezerháromszáz ház veszett oda – követően, a kőbányai Csősztornyot is jegyző Zofahl Lőrinc tervei nyomán nőtt ki a földből, négy évvel később pedig a hazai klasszicizmus zsenije, Hild József emelt mögé udvari épületet (ennek tervei itt láthatók). A műemléki tervegyeztetésről szóló dokumentum szerint ezeket a századfordulón egyesítették, majd újabb szintet kapott.
A változások azonban ezzel még nem álltak meg:
Ekkor született meg a szintek közti új lépcső, a födém, illetve a fedélszerkezet, ez azonban nem jelentette azt, hogy a ház lényegét változások érték volna – épp úgy, ahogyan az épp tíz évvel ezelőtti szállodává alakítás (Korintus Gábor, Barcza Gergely, Pro Modul Építész Stúdió), illetve a homlokzat részben történő átszínezése (2014) során sem.
A kisebb-nagyobb méretű átfaragások egész sora ellenére megmaradt például a századfordulós arcát mutató homlokzat, az udvari architektúra, a dongaboltozatos földszinti, illetve földalatti helyiségek, sőt, az emeleti udvari folyosórácson az építtető kereskedő, Papp (Popp?) W. János monogramja is, ami jóval érdekesebb annál, mint aminek elsőre látszik.
Az IWP betűket ugyanis a férfi foglalkozására, valamint görög gyökereire utaló jelkép veszi körbe, rajta többek közt a négyszázalékos tisztes kereskedői hasznot jelképező négyes számmal, a vízi kereskedelemre utaló horgonnyal, illetve a görögkeleti vallást jelképező kettős kereszttel.
A Pollack Mihály számos munkájának születésénél – így a Pesti Vigadó helyén állt, 1849-ben rommá ágyúzott Redoute-nál – közreműködő lakatosmester, Dlauchy Ferenc munkája ma is jól látható, és a függőfolyosóval együtt szerencsére a jövőben is a helyén marad majd:
Az épület ennél a kézzelfogható emléknél persze sokkal többet őriz a város múltjából. Az elmúlt kétszáz év sajtójában, illetve hivatalos irataiban kutatva olyan érdekes lakókba botolhatunk, mint a kiegyezés után hosszú időn át minden reggel itt ébredő Szabó Zsigmond, aki nemcsak a törvények értelmezését segítő könyveket, de 1869-ben egy Szerelmi levelezőt is kiadott, ami abban akarta segíteni az olvasóját, hogy az érzelmeit a megfelelő szavakkal tudja kifejezni.
A házon 1886-ban a kolerajárvány is végigsöpört, a szomorú esetek pedig ezzel nem értek véget: 1897-ben egy tizenkét éves csavargó, Wagner Ferenc itt gyilkolt meg, majd rabolt ki egy Peitl Karolin nevű vénlányt. Tizenkét évnyi börtönbüntetést kapott érte.
A XX. század hajnalán Adametz Ferenc gazdaközösségeket segítő terménybizományi és ügynökségi irodáját a Magyar Gépkötészeti Ipar gyára, egy fa- és szénkereskedés, majd a házat is megvásárló Stignitz és Schildberger műszaki kereskedők üzlete követte. Az itt dolgozók egyike talán saját szemével láthatta, ahogyan a földszinti vendéglőben egy középkorú asztalos úgy döntött: egy hetvenkilenc éves nő fejéhez vágja a söröspoharát.
A Tanácsköztársaság után a lakók már Grünwald Sándor olcsóságával népszerűvé vált redőnygyárának és lakatosüzemének zajait hallgatták, majd 1925-ben megérkezett a képbe a frissen alapított Indol vegyipari vállalat, ami itt nyitotta meg a gyárát. A nagy gazdasági válságot már egyikük sem élte túl: a helyüket a harmincas években többek közt a fém- és bakelitárut készítő Magyar Morris Művek, a Teichner Géza vezette Tega villamos gyógytechnikai szakvállalat, egy nyomda, illetve az új szabadalmak próbagyártását is vállaló Rosta János-féle üzem vette át.
Budapest ostroma, illetve a Rákosi-kor aztán mindent megváltoztatott: a lakások egyikébe 1945 tavaszán a közel húsz gyár miniszteri biztosává vált vegyész, dr. Kemény György költözött, a hangos üzemeket pedig 1949-ben rövid időre Reich Vilmos REVI nevű paplangyára váltotta.
A ház sorsa az államosítások után lejtőre került: állapota miatt a hetvenes évek derekán le akarták bontani, sőt, a VI. Kerületi Tanács egy 1976 júliusi döntéssel a kiürítésről is döntött. Erre rövidesen sor is került, a bontás azonban hosszú töprengés után elmaradt.
A belső szárnyon mindeközben zavartalanul működött a Medimpex szállítmányozási és vám főosztálya, a vállalatnak 1984-ben azonban mennie kellett, hiszen a Magyar Rádió és Televízió műszaki igazgatósága vette át a teljes ingatlant. A cikkünkben már említett hároméves felújítás után az MTV egészen 2003-ig használta.
Költözésükkor már nem ők, hanem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. volt a ház gazdája, amitől az több sikertelen árverés után a kárpótlási folyamat lezárására létrehozott Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Rt-hez, majd 2004-ben jelenlegi tulajdonosához, a 2018-ig ír magánszemélyekhez kötődő, azóta pedig a két projektcég kezében lévő Moha 41. Ingatlanberuházó és Szolgáltató Kft-hez került.
Hosszan reszelt tervlapok
A 2006-ban újra műemléki védettségig jutó Ó utca 14. végsőnek szánt átépítési tervei hosszú évek alatt jöttek létre: a VI. kerületi Tervtanács néhány fenntartás mellett már 2018-ban zöld utat adott a projektnek, azóta pedig a világörökségi tervtanácsi konzultáció, illetve a Miniszterelnökség államtitkársága is több alkalommal rábólintott az egymást követő verziókra, sőt, tavaly a 2019-ben szigorított kerületi építési szabályzat során meghúzott új határok alól is mentesítették (14 igen, illetve 1 nem szavazat mellett) a munkákat. A projekt során a meglévő belső udvart a legfelső szinten üvegtetővel fednék le, új főlépcsőházat hoznának létre, az udvarteret pedig a gépészet, illetve a működéshez fontos terek kialakítása érdekében alápincéznék.
Mélygarázst a befektető a telken egyáltalán nem kíván elhelyezni, hiszen a környék parkolóházakkal jól ellátott, a hasonló kategóriájú szálláshelyekre pedig
A tervezők a földalatti átalakítások miatt a zöldítést végül teljes egészében kétszintes növényállományú intenzív zöldtetővel oldanák meg, így a legalább két méteres termőréteg helyett 41-80 centiméteressel kell majd beérni. Ez persze bőven elég lesz ahhoz, hogy méretes növények és cserjék (= félintenzív növényzet) kerüljenek a földbe, így a vendégek valószínűleg nem érzik majd magukat egy rideg udvar közepén, vagy épp a tetőn.
A butikhotellé alakítás során három szint kerül majd a környezetében tanúháznak számító műemlékre, a járókelők számára ebből azonban csak kettő lesz látható, hiszen a homlokzat a szomszédok magasságához illeszkedve a legfelső szint alatt tetővé fordul át.
A terv nagy előnye, hogy számos társával ellentétben annyira tiszteletben tartja a történeti épületrészt, hogy annak nyílásritmusát, illetve ablakméreteit egy az egyben lemásolja:
A gang felett összekötő hidakkal áthidalt udvar korábban említett átalakítására a jelenleg nagy problémát okozó vizesedés miatt is szükség van, hiszen a folyamatos szellőztetés nem oldja meg a problémát, ki kell tehát emelni az udvart, hogy a belső szerkezetet vízszigetelni lehessen.
A végeredmény pedig remélhetőleg magáért beszél majd, és mintaprojektként szolgálhat a hasonló belvárosi házak revitalizációjakor – az egyre csökkenő számú túlélőt ugyanis a rossz minőségű bővítések, illetve a lebontás réme fenyegeti. Az elmúlt évek erős példáiért nem is kell messzire menni a belvárosból, hiszen a Gólya egykori otthona, illetve az Erkel utca 18. mellett a Mester utcai egykori Brauch-féle húsbolt épületének is szörnyű sors jutott.
