Nagyvilág europoli

Deutsch Tamás szerint a vállaltan homoszexuális luxemburgi miniszterelnöknek nem kellene megbélyegeznie a tőle eltérő embereket

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szólalt fel szerdán Xavier Bettel luxemburgi kormányfő. Az MTI szemléje szerint a politikus beszélt többek mellett az európai értékekről és a migrációról, valamint a járványhelyzetre visszatekintve arról is, hogy „elképzelhetetlen lezárni a határokat, és ostobaság azt gondolni, hogy a határok lezárásával meg lehet állítani egy vírust”.

Beszéde második felében aztán a magyar gyermekvédelmi törvényt vette elő, egyúttal az LMBTIQ+ közösséghez tartozók jogainak tiszteletére szólított fel a hallgatóságot.

Ha valaki ebben a parlamentben azt gondolja, hogy azért lettél homoszexuális, mert olyan adást néztél a tévében, vagy olyan dalt hallgattál, akkor az nem ért semmit. A legnehezebb dolog egy homoszexuális számára az, hogy elfogadja önmagát. Nem kérünk szánalmat, nem kérünk szolidaritást, nem kérünk együttérzést, csak tiszteletet

– hangsúlyozta Bettel, aki maga is vállaltan meleg.

A luxemburgi kormányfő szerint a homoszexuálisok megbélyegzése ellentétes azzal, amit az Európai Unió jelent: a nyitottsággal és a toleranciával. Ugyanez a véleménye arról is, ha valaki azt mondja, hogy az ezekhez a közösségekhez tartozó emberek szexuális orientációja az oktatás, a kultúra és az audiovizuális ágazat hatására formálódott.

„Szégyellem, hogy egyes politikusok a kisebbségek rovására akarnak szavazatokat nyerni, ez már megesett történelmünk folyamán” – zárta szavait.

Bettel szavaira magyar részről Deutsch Tamás reagált. Ő azt mondta, tisztelettel hallgatta a luxemburgi miniszterelnököt, amikor a homoszexuális személyek önazonosságáról beszélt, és ezzel összefüggésben szót emelt a megbélyegzés ellen. Hozzátette azonban, hogy az eltérő meggyőződéssel, szexuális orientációval vagy politikai véleménnyel rendelkezőket nem szabadna megbélyegeznie.

Tisztelettel arra kérem, hogy valótlanságot állítva, a magyar gyermekvédelmi törvényt ne minősítse homofób törvénynek, mert a magyar gyermekvédelmi törvény egyetlenegy dologról szól, hogy lehet megvédeni a szülők gyermekek nevelésére vonatkozó elidegeníthetetlen jogát

– tette még hozzá a Fidesz EP-képviselője.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik