Miután a hitleri Németország 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, Berlin egyre erélyesebben sürgette Moszkvát a hadba lépésre a Molotov-Ribbentrop-paktum alapján. Sztálin ugyanakkor egészen szeptember közepéig halogatta a hadba lépést, mivel nem akarta magát Hitlerrel közös platformon láttatni, ehhez odaígért területek megszállására ugyancsak jó indokot kellett találni – írja a Rubicon.hu.
A Szovjetunió végül az akciót a Lengyelországban élő belorusz és ukrán kisebbségek védelmének ürügyén indította meg, miközben Molotov külügyminiszter – a támadás napján – azzal érvelt, hogy a varsói kormány a német támadás után megszűnt létezni. Ez azért volt fontos, mert az agresszióval Moszkva szinte az összes Varsóval kötött egyezményt felrúgta, így viszont ezeket semmisnek nyilváníthatták.
Szeptember 17-én, a szovjet hadba lépés idején már 16 napja zajlott a lengyelországi német hadjárat, ahol a nácik – a közhiedelemmel ellentétben – ekkor még messze nem arattak döntő győzelmet. Bár a lengyel csapatok folyamatosan feladták az ország nyugati városait, a román határ közelében Rydz-Smigly vezérkari főnök komoly erőket csoportosított egy esetleges ellentámadáshoz. A terv jónak ígérkezett, a váratlan szovjet agresszió viszont minden lengyel számítást keresztülhúzott, ugyanis az Ukrán front legelőször éppen ezeket a hadosztályokat forgácsolta szét.
A szovjet agresszióval a német támadás is új lendületet vett, így egyes tábornokok már öt nap után, szeptember 22-én összetalálkoztak a keleti irányból érkező szovjet parancsnokokkal. Hitler és Sztálin Lengyelország felszámolását a lehető legnagyobb egyetértésben hajtotta végre: a szovjetek szeptember 28-án elérték a Molotov-Ribbentrop-paktumban megrajzolt új határvonalat, ugyanezen a napon német kézbe került Varsó, október 6-án pedig – Lublin mellett – az utolsó lengyel alakulat is megadta magát.
