Míg a Covid-járvány okozta megtorpanás után, 2022 első felében dinamikusan nőttek a lakbérek, a felkínált ingatlanok zsugorodása tartós trendnek bizonyul – mutatja a KSH–ingatlan.com-lakbérindexe. A 2015-ös bázisévhez képest mostanra mintegy ötödével csökkent az átlagos bérlakások mérete, miközben az ahhoz tartozó lakbér eléri a korábbi 170 százalékát. Budapesten kicsit enyhébb volt a drágulás: egy lakásnégyzetméter bérleti díja hét év alatt „csupán” az 1,6-szorosára nőtt.
A statisztikák szerint a lakások és házak csökkenő alapterülete azonban nem csak a kiadásra kínált ingatlanokra, hanem az újonnan épült otthonokra is jellemző sajátosság. Egy idén átadott lakás átlagosan körülbelül egy hálószobányival kisebb, mint egy három-négy éve épült hasonló.
Ugyanakkor vannak területek, ahol továbbra is nagy – illetve a korábbiaknál még nagyobb – ingatlanokat építenek, ilyen például a fővárosi agglomeráció. Ahonnan pedig az ide kiköltözők érkeznek, ott érezhető legjobban a lakóterek szűkülése. Az eleve jellemzően kisebb budapesti új lakások átlagterülete közel húsz százalékkal csökkent szűk négy év alatt.
E folyamat több tényező együtthatásaként alakult így. Ezek egyike lehetett, hogy a növekvő kivitelezési költségek ösztönözték a takarékosabb, az alapterületet jobban kihasználó építést. Ám Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ennél jelentősebb ok volt, hogy ezekben az években az újlakás-állomány típusszerkezete is jelentősen megváltozott. Erre utalnak az építés célját is rögzítő statisztikai adatok: ahogyan nőtt az évek során az új lakások között azok aránya, amelyeket nem saját használatra szántak, úgy lettek azok egyre kisebbek.
Több éves pangás után 2014 környékén indultak újra a nagyobb városi társasházépítési projektek, s ahogy ezek beértek, úgy nőtt helyben az új lakások között a kisebbek aránya. Ez magyarázza a folyamat területi és időbeli egyenetlenségeit is: ahol nem indultak ilyen építkezések, ott az átlagos újlakás-terület is nagyobb maradt.
Az elemző azt is felidézi, hogy a bérleti piacon ez a folyamat a keresletre is visszahatott. Amint megjelentek a kínálatban a nagy és drága családi házak mellett a megfizethetőbb, de ugyancsak önállóságot kínáló kisebb lakások, többen és könnyebben dönthettek a szétköltözés mellett.
Legújabban a rezsiköltségek növekedése lehet az ösztönzője annak, hogy a lakófunkciókat még hatékonyabban kihasználó, olcsóbb üzemeltetésű lakások szülessenek. S ez a motiváció már az önmaguknak építők otthonait is szűkítheti.
Az, hogy hol lehet az alapterület-kurtítás vége, megjósolhatatlan, de az aligha fenyeget, hogy gyorsan elérnénk az egyes lakáselemek jogszabályban (53/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet) rögzített minimális méretét. Sőt, egy ilyen folyamat nem is feltétlenül töretlen. Valkó Dávid ugyanis emlékeztet, hogy nem csak az építtető vagy a majdani beköltöző szándékától, igényétől függ a megszülető ingatlanok átlagos alapterülete, hanem – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – igen érzékeny az éppen támogató vagy gátló szabályozási környezetre is.
Például a lakásáfa 5-27 százalékos mértékének változása szinte rögtön meglátszott az épülő társas-, illetve családi házi lakások arányában. Ahogy az is befolyásolja az aktuális beruházásokat, hogy éppen milyen ingatlanra lehet állami támogatást, CSOK-ot, vagy zöldhitelt igénybe venni. De még fontosabb tényező a gazdaság állapota, ahogyan azt a 2008-2009-es gazdasági válság is megmutatta. Akkor az értékesítési céllal épített ingatlanok aránya az évezred eleji 20-30 százalékról 50 százalék környékére futott fel, majd három év alatt ismét visszaesett 33 százalékra, hogy 2021-re elérje a 64 százalékos szintet, ami több évtizedes csúcs.
