Magyarországon évtizedeken át nem volt vetélytársa a világos sörnek, az elmúlt években a piac azonban jócskán átalakult: a könnyedebb élményre, vagy egész évben nyári ízekre vágyók megtalálták maguknak a radlereket, illetve a gyümölcsös söröket, amik az egyre sokasodó hazai és külföldi gyártónak köszönhetően mostanra a legeldugottabb boltban is megtalálhatók.
A gyümölcsök folyékony kenyérbe rejtése nem újkeletű, hiszen a borokat és söröket már az ókori kultúrákban is így tették frissítőbbé, illetve könnyebben fogyaszthatóvá. A hosszú évszázadokon át, a tiszta ivóvíz hiánya, illetve az ételek tartósítása okozta túlzott sófogyasztás miatt akár napi két-három liter bort, vagy sört is gallér mögé hajító emberiségnek a sokszor indokolatlanul sötétnek nevezett középkorig kellett várni az igazi áttörésre: a mai Belgium területén, a XIII. század folyamán dolgozták ki ugyanis a bonyolult lambikus (lambic) eljárást, aminek részeként a meggyet, a málnát, a barackot, a cseresznyét, vagy épp az epret vadélesztőkkel együtt fermentálják, majd különböző fűszereket adnak hozzájuk, jellegzetesen száraz, borszerű, sokszor fanyar utóízt adó italt létrehozva ezzel.
A ma is csak a Magyarország területének alig harmadán nyújtózó királyságban készülő sörök, illetve a gombamód szaporodó kézműves sörműhelyek italai mellett az elmúlt években a lágeralapú radlerek, illetve az egyszerűbb eljárással készülő, kevésbé testes tételek is nagy szerepet kapnak.
Ezek múltja a legenda szerint éppen száz évre tekint vissza, a bajorországi Oberhaching Kugler-Alm nevű vendéglőjének akkori tulajdonosa, Franz Xaver Kugler 1922 nyarán ugyanis felfedezte: nincs elég sör a hordóban, így a következő szállítmány érkezéséig képtelen lesz kiszolgálni az összes beérkező vendéget. A hirtelen ijedtséget rövidesen egy ügyes trükkel győzte le: limonádéval keverte a sört, aminek a történet szerint a biciklisek örültek leginkább. A valódi kezdetekért ennél távolabbra kell utazni a múltban: a radler gyökerét a sör és a gyömbérsör keverékéből a XIX. század derekán született brit shandygaff adhatta.
Nem csak lágerből lehet persze ízesített sört készíteni, hiszen a főzés közben adagolt gyümölcs – ami meglepően sokféle lehet – búzasörök, IPA-k, pale ale-ek, stoutok, illetve különböző keserű sörök mellett egyaránt megállja a helyét, feltéve persze, ha a mester némi kísérletezés után megtalálja az ideális egyensúlyt, azt a pontot, ahol a savanyúság, az édesség, a keserűség, illetve az alkoholtartalom épp a kívánt mértékben találkozik.
Ezek közül egyértelműen kiemelkednek az IPA-k, amik az elmúlt években hirtelen a legnépszerűbb kisüzemi sörfajtává nőtték ki magukat, köszönhetően a könnyű ihatóságuknak, illetve a különböző gyümölcsökkel való jó kombinálhatóságnak. A minőségi sörfőzdékben használt, mindenféle adalékanyagtól mentes sűrítmények első hallásra sokszor meglepően bonyolult technológiákkal készülnek – ezek közé tartozik például a gyümölcs természetes aromájának a gyümölcs főzése során felszálló gőztől való elválasztása –, az eredmény azonban minden esetben kitűnő lesz.
A felhasznált komlónak köszönhetően alapvetően gyümölcsös ízekkel és illatokkal rendelkező IPA-k közt is vannak persze különbségek, így aki az erjedés közben hozzáadott sűrítményeket keserűség nélkül akarja élvezni, annak ajánlottak a tipikusan alacsonyabb alkoholtartalmú, elsősorban hidegkomlózással készülő amerikai IPA-k, így például a New England IPA, aminek intenzív trópusi, vagy csonthéjas jegyeit számtalan módon lehet kombinálni.