A nők nem feltétlenül gondolkodnak évekig azon, hogy akarnak-e gyereket, és milyen okaik vannak rá, a tudatos gyerektelenség ezzel szemben inkább választás. Az érintettek jellemzően azért döntenek mellette, mert féltik a szabadságukat, az anyagi függetlenségüket, vagy nem akarják az egyébként is túlnépesedett bolygót tovább terhelni. Teszik ezt annak ellenére, hogy sokan elítélik őket döntésük miatt. A tudatosan gyerektelen nőkről a társadalom jelentős része gondolja azt, hogy nem képesek gondoskodásra, nem olyan értékesek, mint mások, csak a karrierjükkel törődnek, nem felnőttek. Azok a nők, akiknek van gyerekük, gyakran nem hiszik el, hogy egy gyerektelen nő is lehet fáradt vagy elfoglalt.
Egyre több, a tudatos gyerekteleneket megszólaltató cikkből derül ki, hogy a motivációk különbözőek, a döntést évek vagy évtizedek előzték meg, és az érintett nőknek rengeteg rosszallással, előítélettel, esetenként diszkriminációval kell megküzdeniük. Én is megkérdeztem néhány gyerektelen, 40 év körüli nőt arról, hogy mik a tapasztalataik, mi vezette őket erre a döntésre.
A tudatos gyerektelenség általában átgondolt döntés
Ritka, hogy valaki már a húszas éveiben biztos abban, hogy nem akar gyereket: a nők többsége évekig vagy évtizedekig tépelődik rajta. A tudatos gyerektelenség nem evidencia, hiszen az így döntő nőnek a többségi normával szemben kell meghatároznia magát. A megkérdezettek között volt, aki sokáig úgy gondolta, hogy lesz gyereke, de egy barátnőjével beszélgetve elkezdte megkérdőjelezni ezt; más akkor foglalkozott először komolyabban vele, amikor egy kapcsolatában felmerült a téma. Általában rengeteg önismeret, könyvek olvasása előzi meg a végleges döntést, és valakinek az is megfordul a fejében, hogy más feltételekkel (esetleg egy nagyobb közösségben) lehet, hogy szívesen vállalna gyereket. Ezek a nők szkeptikusak azzal az általános hozzáállással szemben, ami szerint „valaminek csak azért kellene úgy lennie, mert úgy szokott lenni”, és van, aki azt gondolja, hogy inkább azt kellene megindokolni, ha valaki akar gyereket. A szülőktől miért nem kérdezi meg senki, hogy milyen folyamat, mennyi önismereti munka vezetett el ahhoz, hogy gyereket vállaljanak?
Nehéz egy egyenlő párkapcsolatot fenntartani, és amikor már gyerek is van, még kevésbé sikerül a nőknek nem a család kiszolgálására fordítaniuk az idejüket és energiájukat. Van, akinek nincsenek megfelelő mintái, amiket követhetne, nem rendelkezik olyan anyagi vagy egyéb erőforrásokkal, amik egy gyerek biztonságos felneveléséhez szükségesek. Tévhit, hogy a tudatos gyerektelenek alapvetően nem szeretik a gyerekeket: akinek a rokonságában van kisgyerek, általában szívesen játszik vele, de nem szeretne ennél több időt tölteni gyerekek közt. Valaki a csecsemőket nem tartja olyan aranyosnak, inkább a 2-3 éves gyerekeket szereti, és el tudja képzelni, hogy érdekes lehet látni, ahogy felnőnek. Alapvetően úgy látják, hogy a gyerekvállalás pozitív hozadékai nincsenek arányban a negatívokkal. Attól is tartanak, hogy azt éreznék, feláldozzák az életüket, és ezzel túl sok elvárást tennének a gyerekre.
A nők egy részének nemcsak személyes, hanem társadalmi szintű indokai, morális dilemmái is vannak: „Nem tartom feltétlenül etikusnak, hogy valakit létrehozok, aki ehhez nem tudja a hozzájárulását adni.” Van, aki Magyarországot nem látja olyan ideális és stabil helynek, ahol jó lenne gyereket nevelni. Ha pedig komolyan foglalkozunk a túlnépesedés problémájával, akkor abszurd dolognak is tűnhet még több embert a világra hozni.
A többség szemében nem teljes értékű az a nő, aki nem akar gyereket
A tudatos gyerektelenek egyre többen vannak, aminek az is az oka lehet, hogy a nők bátrabban vállalják ezt a döntést, mint korábban. A társadalom hozzáállása viszont még gyakran negatív, ellenséges. Azt gondolják róluk, hogy kevésbé képesek a szeretetre vagy az alkalmazkodásra, és nem olyan boldogok, mint a szülők. Sokan erkölcsi felháborodást éreznek velük szemben: dühösek rájuk és ellenszenvesnek látják őket, mert úgy gondolják, hogy megsértettek egy normát. Úgy gondolják, hogy később meg fogják bánni a döntésüket, miközben a szülőket általában nem kérdezi senki arról, hogy megbánták-e a gyerekvállalást.
A negatív reakciók miatt a megkérdezett nők nem szívesen beszélnek nagy nyilvánosság előtt arról, hogy nem akarnak gyereket, még akkor sem, ha a családjuk nem kéri számon őket. A többség sokszor kezeli úgy őket, mintha valami baj lenne velük: „Kicsit úgy tekintenek az emberekre, akiknek nincs gyerekük, hogy valami nem valósul meg. Sikertelenségként, hiányként jelenik meg ez, és nehéz elmondani, hogy nem így van, mert akkor kétségbeesett magyarázkodásnak tűnhet.” Ez pedig hat a nők önbecsülésére: nehéz ilyen ellenséges környezetben pozitív énképet fenntartani. Általában érezhető, hogy az a norma, ha valaki akar gyereket, még ha nem diszkriminálják is nyíltan a tudatos gyerekteleneket. Gyakran nem kezelik őket teljes értékű emberként:
Mintha lenne egy ki nem mondott elképzelés, hogy akkor lesz valaki felnőtt, ha vannak gyerekei, ha nincsenek, akkor a fiatal felnőtt kategóriában vagy gyerekszerepben marad.
Szerencsére mindegyik általam megkérdezett nő megtalálta azt az elfogadó közeget, ahol nyíltan beszélhet a témáról. Akinek pedig kutyája van, az a gyerekeikről beszélgető nők között róla tud vicces sztorikat mesélni.
Nem mindenki érzi, hogy hátrányba került a döntése miatt, de többen is tapasztalnak erős, társadalmi szintű diszkriminációt. Érdekes, hogy míg azok a nők, akik néhány éven belül gyereket terveznek, egy állásinterjú előtt amiatt aggódnak, hogy ez kiderül, addig egy gyerektelen attól félhet, bizonygatnia kell, hogy egyáltalán nem akar szülni.
A tudatos gyerektelenek általánosságban kevesebb elismerést kapnak, mint a szülők; anyagi és érzelmi hátrányokkal kell megküzdeniük. Mindez állami szinten is megjelenik: nem jár segítség a lakásvásárláshoz, és az adókedvezmények is csak a családosoknak járnak, ahogy az aktuális adóvisszatérítés is.
Az a sztereotípia, amely szerint aki nem szeretne gyereket, az nem él meg szeretetet, és felületes, nemcsak megkérdőjelezhető, de történelmileg sem állja meg a helyét:
Minden időben voltak emberek, akik pont a lelki fejlődésük miatt nem vállaltak gyereket: apácák, szerzetesek, akikről nem szoktak így gondolkodni. Jézusnak sem volt gyereke, mégsem szokták azt mondani róla, hogy nem ismerte a szeretetet.
A tudatos gyerekteleneknek elsősorban arra van szükségük, hogy a többség elfogadja a döntésüket, és ne kelljen ekkora megkülönböztetéssel szembesülniük. Támogató közösségek létrehozása segíthet abban, hogy a történetek megosztása révén csökkenjenek az előítéletek. Az emberek jelentős része valószínűleg szeretne gyereket vállalni, így nem kell azon aggódni, hogy a gyerektelen nők miatt hal ki az emberiség.
