Belföld

Melegbélyeget raknának rájuk, holott számos oka van a tudatos gyermektelenségnek

A kormány családi kampányaiban rengeteg érv hangzik el, miért érdemes (sőt, miért kell) mindenkinek gyereket vállalnia. A közfelfogás szerint is a gyerek a „normális” élet elengedhetetlen része – illik is akarni. Van olyan politikai érv, mely szerint a bevándorlást csak azzal lehet megállítani, ha minél többen vállalnak gyereket. Németh Szilárd ezt úgy öntötte szavakba: „Aki teleszüli a világot, azé a világ.” Ezzel persze nincs egyedül. Ugyanakkor van egy csendes, rejtőzködő kisebbség: a tudatosan gyermektelenek. Az úgynevezett childfree (CF) közösség szinte csak néhány Facebook-csoportból áll, a róluk szórványosan megjelenő híradás révén bukkannak fel olykor a nyilvánosságban. E riportban bemutatjuk ennek a sokszínű csoportnak néhány tagját. Számos témáról beszélgettünk: a nemi szerepektől kezdve a nők és a férfiak eltérő helyzetén át a szexuális kisebbségekkel való párhuzamokig.

Hasonlóan egy másik tabutémáról, a szexuális diszfunkciókról írt riporthoz, ezúttal is elsöprő többségben voltak a női interjúalanyok, csupán két férfit sikerült megszólaltatnunk. Pedig nőként jóval nehezebb nyíltan vállalni a szülőszerep megtagadását, őket sokkal jobban elítéli a társadalom. Az érintettek számos okot soroltak a tudatos gyermektelenségre: felvetődött a klímaváltozás, a túlnépesedés, a fogyasztói társadalom kritikája, de az is, hogy nem mindenki alkalmas a gyerekvállalásra. Akadnak, akik gyereket szültek ugyan, ám utóbb megbánták a döntésüket. Kiderül, hogy nem minden childfree „feminista liberális”, vannak, akik minden másban a hagyományos értékrendet követik. Szó esik arról is, hogyha valakinek nincs gyereke, attól még érezhet irántuk felelősséget, sőt, jó pár childfree ember foglalkozik gyerekekkel a szakmájában. Az érintettek nem pedofóbok, elítélik a gyerekgyűlölet minden formáját.

Egy gyerekes childfree

A közigazgatásban dolgozó pár, a 45 éves Tünde és az 51 éves Zoli története bizonyos mértékig a „childfree populáción” belül is atipikusnak számít. Riportalanyaim között biztosan, hisz a többi nyilatkozónak nincs saját gyereke, Zoltánnak viszont van. „Ennek dacára magamat tudatosan gyermektelennek vallom, mivel az első házasságomból származó gyerekem a beleegyezésem nélkül fogant és született meg.” Szerinte az ő esete korántsem számít kivételnek.

Rengeteg olyan férfi van, aki nem akarna gyereket, a nő az ő beleegyezése, sokszor a tudta nélkül dönt: a terhesség nem feltétlenül véletlen, illetve baleset. Hanem mondjuk a nő tudatosan szabotálja a védekezést, elfelejt szólni arról, hogy abbahagyta a fogamzásgátló szedését, így akarva a férfit anyagilag magához kötni

– mondja Zoltán. „Tíz év után az első házasságom válással végződött, illetve nekem kellett a gyereket felnevelni, mert az anyja, aki az apaságot rám erőszakolta, erre nem volt hajlandó.”

Zoli jelenlegi párja, Tünde szintén rendelkezik bizonyos tapasztalatokkal a gyerekek terén, mivel az előző, tíz évig tartó párkapcsolatában volt egy nevelt lánya.

Ennek ellenére már hatévesen tudtam, hogy nem akarok gyereket. Nem vágytam soha a gyerekvállalásra, és racionális érvet sem találtam mellette – kizárólag ellene. A családi környezetben sem volt mindez elvárás. A szüleim értelmiségiek, akik kritikus gondolkodásra neveltek. Ők teljesen rám bízták ezt a döntést

– fejti ki az okokat. Tünde szerint a gyermektelenség általában tudatos döntés, a gyermekvállalás viszont sokszor nem az. Idéz egy felmérést, amelyben a gyerekesek egy része úgy nyilatkozik, hogy most már inkább nem vállalna.

„A childfree társadalom is rendkívül sokszínű, ami a gyerekekhez való hozzáállásban is megnyilvánul. Van olyan CF, akit már a gyerekek jelenléte is irritál. Képtelen elviselni a hangjukat, a sírásukat. Ugyanakkor akadnak olyan tudatosan gyermektelenek, akik a munkájukban kisgyerekekkel foglalkoznak. Óvodában, bölcsődében vagy kórházi gyerekosztályon. Ők gyakran lelkiismeretesebbek, mint a gyermekes kollégáik. Azt mondják: ha volna saját gyerekük, nem lenne ennyi energiájuk az általuk gondozottakra, felügyeltekre” – mondja Zoltán.

Riportalanyaim azt sem értik, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint miért kell negyvenéves koráig várni a művi meddővé tételre annak, aki már 18 évesen pontosan tudja, hogy nem akar gyereket.

stop-abortusz(1)(960x640).jpg (abortusz)
Szigorítják a művi meddővétételt
Az orvosi előírásra elvégzett meddőségi műtétek töredékét teszi ki az önkéntes műtétek száma, így ennek szigorítása után várhatóan papíron lesz majd több az egészségügyi indok.

Tünde évekkel korábban elvégeztette ezt a beavatkozást. „Ez rendkívül biztonságos, nincs mellékhatása, hosszú távon nagyon költséghatékony módszer. Arról nem is szólva, hogy pont így lehetne megelőzni az olyan eseteket, mint a páromé, amikor valakiből akarata ellenére faragnak szülőt” – jelenti ki.

Mindkettőjük közös tapasztalata, hogy a munka világában a gyermektelenekre nagyobb terhet rónak. „Ha túlóráról, pluszmunkáról van szó, akkor először bennünket fognak be, mondván: neked úgysincs gyereked.”  Úgy vélik, már csak ezért sem lehet azt mondani, hogy a childfree emberek társadalmilag kevésbé volnának hasznosak, sőt.

Aki gyereket vállal, hosszú évekre kiesik a munkából. S később is gyakrabban megy táppénzre a gyerekek betegsége miatt. Vagyis egy tudatos gyermektelen ilyen szempontból megbízhatóbb dolgozó. Egész életében befizető, ugyanakkor nem kap olyan támogatásokat, kedvezményeket, mint a gyerekesek

– hívják fel a figyelmet. Úgy vélik, a childfree közösség nagyrészt toleránsabb az átlagnál. A tudatosan gyermektelenek politikailag jórészt liberálisok és/vagy zöldek. Elfogadók a mássággal kapcsolatban, beleértve a szexuális másságot, az LMBTQ-közösséget is. Sokan közülük szabadidejüket, anyagi lehetőségeiket nem kímélve vesznek részt az állatvédelemben.

Fotó: iStock

Olyan volt nekem az anyaság, mint a férfiaknak a sorkatonaság

„Gyerekkoromban úgy tekintettem az anyaságra, mint a férfiak a sorkatonaságra. Hogy ez valami kötelező dolog, ami alól nem lehet kibújni, előbb-utóbb mindenkit elvisznek. Akkor nyugodtam meg, amikor kiderült: ez nem így van, lehet rá nemet mondani” – kezdi mondandóját a 40 éves ékszerész, Ramóna. Ő úgy tapasztalta: gyermektelenül minőségibb életet lehet kialakítani. „Nekem a hagyományos családon alapuló élet túl szabványos. És nemigen volt jó példa a tágabb környezetemben a boldog gyerekes párkapcsolatra. Sok esetet láttam, mikor a gyerekre ment rá valakinek a házassága” – érvel Ramóna, aki nem érti, miért gyakorol a társadalom folyamatos nyomást annak érdekében, hogy olyanokat is rávegyen a gyerekvállalásra, akik azt nem kívánják. Szerinte, ha valaki kijelenti, nem akar gyereket, egyszerűen rálegyintenek: úgyis meggondolod magad. Úgy állnak hozzá, hogy majd kinövöd. „Miért hiányzik másnak az én gyerekem?” – teszi fel a kérdést. Úgy véli, neki szerencséje volt. „Anyukám egyben a legjobb barátnőm is. Neki, mint pedagógusnak, illetve gyógypedagógusnak a gyermeknevelés körül forgott az élete, de abszolút megértette és elfogadta, hogy én nem szeretnék. Tizenöt éve stabil párkapcsolatban van, ott sem jelentett ez problémát soha.”

Forrásom azt gondolja: a társadalom nagyobb része – a kormányzattal együtt, amely gyakorlatilag mindenkit a reprodukcióra ösztönöz – jó pár tabukérdést nem mer feltenni.

Ki lehet-e mondani azt, hogy bizonyos emberek alkalmatlanok a gyereknevelésre? Valamint, hogy egyesek annyira alkalmatlanok rá, hogy nem is lenne szabad megengedni nekik, hogy gyereket vállaljanak. Biztos, hogy ennek alanyi jognak kell lennie?

– kérdezi Ramóna. Szerinte, akinek nincs gyereke, rendszerint tudatosabban áll önmaga alkalmasságának felméréséhez, holott ez a gyerekeseknél lenne perdöntő jelentőségű. Azt látja, hogy a gyerekeket manapság egyfajta kultusszal övezik, illetve túlvédik. „Pár száz évvel ezelőtt nagyságrendekkel kisebb volt az esélye, hogy a gyerek megéri a felnőttkort. Manapság azonban a gyerekek jóval kevésbé vannak kitéve veszélynek. De ha néha mégis baja esik egy gyereknek, iszonyatos tömeghisztéria kezdődik, a gyerekesek jelentős része képtelen az ilyesmit a helyén kezelni.” Ramóna tisztában van azzal, hogy a társadalom bizonyos része soha nem fogja elfogadni teljes jogú életformának a childfree identitást. „Pedig ezzel az ember úgy lóg ki a sorból, hogy nem árt vele senkinek” – állítja.

Nem mindenki való szülőnek

A szabadúszóként dolgozó, negyvenes éveiben járó Aliz a gyerekkorát Svájcban töltötte, mely „e téren jóval konzervatívabb társadalom volt. Ha egy nőnek gyereke született, jóformán automatikusan főállású anyává vált. A napközit ebben az időben csak az elvált anyák vették igénybe, teljes családok nemigen. Ez csak a nyolcvanas évek folyamán kezdett változni, miután a munkaerőhiány Svájcot is rákényszerítette a nők munkavállalásának ösztönzésére. Mindenesetre ez az általános hozzáállás nem csinált kedvet nekem a gyerekvállaláshoz. Ugyanakkor a környezetemben voltak gyermektelen nők, nekem az ő példájuk jelentett alternatívát” – magyarázza a személyes okokat.

Szerinte az át nem gondolt, felelőtlen gyerekvállalás tragédiához vezethet. „Mostanság nemegyszer hallani a médiában olyan esetet, mikor a szülő a hanyagság, az odafigyelés hiánya, illetve valamilyen pillanatnyi kiborulás miatt a gyermeke halálát okozta. Nemrég volt egy ilyen eset, mikor a szülő halálra rázta a gyerekét. Ilyenkor persze lincshangulat van, drákói szigort követelnek. Arra viszont nemigen gondolnak, hogy ez az ember esetleg napok óta nem aludt, mert a gyermek folyamatosan ordított. Amitől egy idő után – főleg külső segítség nélkül, ha nincs kire hagyni a gyereket, hogy aludj egyet – egy türelmes ember is kiborul, és beszűkült tudatállapotba kerül. Nem mindenki való szülőnek, és aki igen, annak sem egyedül kellene csinálnia. Az általános előfeltevés mégis az, hogy erre alanyi jogon szinte bárki képes” – teszi hozzá.

Aliz úgy látja, 2010 óta Magyarországon a gyerektől, illetve a családalapítástól független szociális biztonság mind kevésbé létezik. „A munkanélküli, rokkantsági, gondozási ellátásokat szűkítik vagy leépítik, illetve messze elmaradnak a létminimumtól. Aki nem nevel a háztartásában gyermeket, annak nem jut segítség. Mindinkább a gyermekvállaláshoz kötődő, a tényleges rászorultságtól független támogatások válnak kizárólagossá. Egyre többször vetődik fel, hogy a nyugdíj összege a gyerekek számától függjön, holott a gyermektelenek is az adójukkal finanszírozzák az oktatást és a családtámogatást. A lakhatás is családpolitikai eszköz lett: ha nincs gyereked, és nem is akarsz vállalni, egyre nehezebben jutsz lakáshoz. Ezzel a kormányzat gyakorlatilag családalapításra kényszerít, és anyagilag függővé tesz a családtól” – állítja a riportalanyom.

Nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik

„Minden populációban, nemcsak az emberek között, de az állatvilágban is van egy 10-12 százalék, amely valamiben jelentősen elüt az átlagtól. Ez lehet szexuális másság, de a szaporodási ösztön hiánya is. Szerintem ez ugyanúgy genetikai eredetű, mint az azonos nemhez vonzódás” – mondja a jogászként dolgozó, 46 éves Zsófi. Úgy véli, nála erre az is bizonyíték, hogy a bátyjának sincs gyereke.

Ez egy program, amely vagy működik, vagy nem. Nem tudatos döntés, hanem biológiai szintű késztetések megléte, illetve hiánya

– állítja. Szerinte egyebek között ezért is helytelen a tudatos gyermektelenséget valami új jelenségként vagy divatként beállítani. „Minden korban voltak gyermektelenek, akik valamilyen okból kivonták magukat a reprodukcióból. A korábbi évszázadokban még gyakori nagycsaládoknak is voltak ilyen tagjai” – fűzi hozzá. Zsófi az élő cáfolata annak, hogy a childfree életforma valamiféle „modern, liberális métely” lenne. „Nekem például kifejezetten tetszik a hagyományos férfi-női párkapcsolati szerepfelfogás, illetve sokkal vonzóbb számomra a XIX-XX. század fordulójának régimódi világa, mint a jelenkor” – jegyzi meg. Zsófi a gyerekekről is nyíltan fogalmazza meg atipikusnak számító véleményét.

Nagyon kevés aranyos kisgyerekkel találkozom, jelentős részük irritálóan neveletlen, sőt szocializálatlan. Ez persze nem az ő hibájuk, hanem a szüleiké, valamint a társadalmi mentalitásé, amely teljesen kritikátlan a gyerekekkel szemben. Egy gyerekre már nem lehet rászólni. Pedig attól, hogy valaki gyerek, még nem szent, ugyanúgy lehet rosszindulatú vagy durva

– véli. De a childfree társadalom felé is kritikát gyakorol. „Elmentem az egyik Facebook-csoport találkozójára, kiábrándító volt. Ahogy mondani szokták, nem mindegy, hogy az okos ember hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik” – állítja. Szerinte a közösségi oldalakon nem feltétlenül a tudatosan gyermektelenek krémje van jelen. Legalábbis nem ők a hangadók. „Olyanok dominálják ezeket a csoportokat, akik nem valamiért, hanem valami ellen szerveződnek. Primitív gyerekgyűlölet, otromba viccek. Attól, hogy nincs gyerekem, még nem vagyok erre vevő. Egyáltalán nem nyitottak a konstruktív, a jövőbe mutató dolgokra” – állítja Zsófi.

Rögtön hoz is egy példát. „Igyekszem tudatosan készülni a nyugdíjas éveimre, hiszen pontosan tudom: nem lesz utódom, aki gondoskodna rólam. A tudatosan gyermektelen közösségnek számolnia kellene ezzel. S öngondoskodó alapon idősotthonokat létrehozni gyermektelenek számára. Én például szívesebben lennék az utolsó éveimben hozzám hasonlóak között, mint olyanokkal, akik folyton az unokáik képeit dugdossák az orrom alá” – fejti ki Zsófi, aki szerint az online felületeken lévő childfree emberek zöme abszolút nem nyitott erre. „Ők többnyire a húszas-harmincas generációhoz tartoznak, s van bennük egyfajta ifjonti arrogancia. Abszolút nem gondolnak bele, mi lesz velük harminc-negyven év múlva” – meséli.

Olyan ez, mint amikor az ember rájön, hogy meleg

„Nem tudom elképzelni magamat, mint szülőt. Valójában a szüleim sem tudnak ilyen szerepben látni engem, sőt. Anyámnak a rémálma volt, hogy terhes leszek, mert pontosan tudta, hogy teljesen alkalmatlan vagyok minden ilyesmire. Ettől persze nem kellett félnie, mert a terhesség folyamata számomra olyan visszataszító, hogy valószínűleg rosszullét környékezne, ha teherbe esnék” – mondja a 30 éves Tímea, aki az idegenforgalomban dolgozik. Korábban őt is próbálták noszogatni a gyerekvállalásra.

A biológiai órával jönnek, kérdezgetik, mikor jön a trónörökös, s amikor közlöd, hogy soha, akkor rávágják, hogy úgyis meggondolod. De szerintem ez olyan, mint amikor az ember rájön, hogy meleg. Utána már hiába győzködik, hogy legyen normális

– meséli Tímea, akinek egyébként nincs baja a gyerekekkel.

Olyannyira nem, hogy kilépett az egyik childfree Facebook-csoportból, amikor ott agresszív, gyűlölködő módon beszéltek a gyerekekről. „Nagyon fura arcok voltak abban a csoportban, nemigen éreztem jól magam köztük” – fűzi hozzá Tímea. Úgy látja ugyanakkor, hogy a gyűlölet a másik oldalon is megvan. „Ha gyerekeket érintő bűncselekmény történik, akkor – az állatkínzáshoz hasonlóan – az interneten tömegek követelnek lincselést, önbíráskodást. Lényegében uszítanak, nem lehet velük értelmesen, higgadtan beszélni” – mondja, hozzátéve, a médiában a gyerekeket szinte kötelezően akkor is pozitív kontextusban kell említeni, ha annak semmi funkciója. „Egy baleset vagy bűncselekmény áldozatánál olyankor is kihangsúlyozzák, hogy az illető háromgyerekes családanya, ha a gyerekek semmilyen módon nem érintettek a dologban, ott se voltak a helyszínen. Ezzel azt a benyomást keltik, hogy egy gyerekes személy értékesebb, mint egy childfree. S ez nem csak az áldozatoknál van így, de az elkövetőknél is. A lúgos orvost is úgy emlegették, hogy az ötgyermekes családapa – jegyzi meg Tímea.

A gyerek mint státuszszimbólum

„A childfree az új meleg” – állítja a 28 éves, szövegíróként dolgozó, több Facebook-csoportban posztoló, az egyikben adminisztrátorként is ténykedő Jász Virág. (Ő felvállalta a személyazonosságát.) Valószínűnek tartja, hogy amennyiben a Coca-Cola tudatosan gyermektelen párokkal reklámozná az üdítőitalát, abból még nagyobb botrány lett volna. Jász úgy véli, a tudatos gyermektelenségnél is érvényesülnek a szexuális előítéletek, a nemi sztereotípiák. Ezért is van, hogy a nőket a férfiaknál sokkal jobban elítélik a gyerekvállalás „megtagadása” miatt. „Társadalmunk a férfiakra elsősorban lehetőségeket, a nőkre viszont feladatokat oszt. Így leginkább a nőktől várják, hogy gyereket akarjanak, illetve a szülői teendőkre fókuszáljanak. S nemcsak a férfiak gyermektelensége esik enyhébb megítélés alá, hanem az is, ha egy férfi a karrierje miatt kivonja magát a gyermeknevelésből” – mondja Jász Virág, hozzátéve, idehaza a többség számára nem elfogadható annak nyílt kimondása, hogy valaki „önző módon” a saját érdekét másé elé helyezi.

Különösen a nőktől várják el, hogy feláldozzák önmagukat. Több ismerősöm van, akit olyan érvekkel hajszoltak bele a gyerekvállalásba, hogy akarnod kell, mert ez az élet rendje, majd megváltozol, ha meglesz a baba. Ebben az a legrosszabb, hogy a gyerek egy visszacsinálhatatlan szituáció, amit utólag már nem illik megbánni

– állítja Jász Virág, aki szerint ez talán még a childfree létformánál is nagyobb tabu.

Holott úgy látja, a gyerekvállalás számos esetben nem őszinte vágy, hanem megfelelési kényszer. „Főleg a gazdasági és a politikai elitbe bekerüléshez a gyerek sokszor olyan elmaradhatatlan kiegészítő, mint az elegáns iroda, autó vagy ruha. A közfelfogás szerint csak akkor lehetsz kerek egész, ha gyerekes, családos ember vagy. Bizonyos körökben akármennyire sikeres vagy szakmailag, nem vesznek komolyan, ha nincs rendes családod” – állítja. Jász Virág személyesen is megtapasztalhatta ezt egy HR-interjún, ahol rákérdeztek: mikor jön a gyerek? S miután egyértelművé tette, a jövőben sem kíván vállalni, a légkör, a hangvétel azonnal megváltozott.

A klímaváltozás egyik legfőbb oka a túlnépesedés

„Mikor arról döntöttem, legyen-e gyerekem vagy sem, egy papírlapra felírtam a pró és kontra érveket” – számol be elhatározása hátteréről a médiában dolgozó, párkapcsolatban élő, 41 éves Andi. „Sajnos azt kell mondanom, hogy azok jelentős része, akik gyermeket vállalnak, nem gondolja így végig a dolgot. Nem mérik fel a helyzetet, eleve az a kiindulópont, hogy a gyerek az kell, és kész. Ebbe az irányba viszik őket a társadalmi elvárások, a bulvármédia, a kormánypropaganda” – mondja. Andi szerint sokan nincsenek annak tudatában, mivel jár egy gyerek. „Itt ugye – a munkavállalással szemben – nem lehet megoldani, de érdekes volna, ha a gyerekvállalásban is lenne próbaidő. Kíváncsi vagyok, ha fél év után bárki meggondolhatná magát, ugyan hányan vállalnának?” – teszi fel a kérdést Andi, akinek magánemberként a saját környezetében az a tapasztalata, hogy nemegyszer pont a gyerekesek értik meg leginkább a döntését. „Utólag némelyikük már azt látja, talán mégsem volt a gyerek olyan jó döntés” – állítja.

Arra a kérdésre, hogy számára mi a gyerekvállalással szembeni legfőbb érv, az ökológiai lábnyomot, a fogyasztás csökkentését emeli ki. „Itthon folyton csak azt halljuk, fogy a népesség, s ez milyen szörnyű. Arról nem nagyon beszélnek, hogy a világméretű demográfiai folyamatok abszolút nem erről szólnak. A klímaváltozás egyik legfőbb oka a túlnépesedés, hogy egyre több ember terheli a környezetet, a légkört. Képzeljük el, mi lenne, ha a most is túl sokat fogyasztó nyugati világ is elkezdene szaporodni. Az emberek többsége felelőtlen: vásárolni is akarnak ész nélkül meg gyereket is, akinek persze szintén meg akarnak venni mindent.”

Fotó: Miguel Schincariol / AFP

Andi szerint a gyereklétszámot növelni akaró, a gyermektelenséget önzésnek gondoló főáramú, hangadó közvélemény valójában álszent. „Nézd meg a karácsonyi őrületet. Nem elég, hogy csomó felesleges dolgot összevásárolnak, de rengeteg fát is kivágnak e miatt. Ha ők annyira önzetlenek, miért nem tudnak erről lemondani? Fahulladékból is készíthető volna újrahasznosított karácsonyfa, de legtöbben erre nem vevők. Már csak az ilyen túlfogyasztás miatt is jó, hogy a nyugati világban leállt, sőt egy kicsit visszájára fordult a népesség gyarapodása” – állítja a riportalanyom.

A férfi, mint gyenge láncszem

„A családomban nem láttam általam is követhetőnek tartott mintát a gyerekvállalásra. Leginkább apai oldalon voltak gyenge láncszemek” – mondja a 31 éves, vállalati jogászként dolgozó Katica. „Édesanyám egyedülálló anyaként nevelt fel bennünket, a nagymamám is elvált, de a nővérem házasságában ugyancsak súlyos problémák vannak a férje alkoholizmusa miatt” – sorolja az okokat, melyek a döntéséhez vezettek. „Huszonhárom éves voltam, mikor nálam is majdnem beütött ez a minta. Már úgy volt, hogy az akkori párommal összeházasodunk. Aztán egyrészt kiderült, hogy nála is jelen van a szenvedélybetegség, a piától, a drogtól való függőség. Ráadásul félre is lépett, így hát úgy éreztem, ő olyan férfi, akire nem számíthatok, mert alkalmatlan szülőnek. Ekkor kezdett formálódni bennem, hogy a gyerek talán mégsem olyan jó ötlet” – teszi hozzá.

Katica szerint a legnagyobb probléma, hogy rengeteg olyan férfi van, akinek a káros szenvedélye fontosabb, mint a gyerek. Ezt a nő is látja, mint ahogy azt is gondolnia kell, hogy emiatt a háztartás, a gyereknevelés feladatai javarészben (vagy akár teljes egészében) rá maradnak. A legtöbb nő mégis belemegy ebbe a csapdahelyzetbe, aminek aztán az élete végéig a rabja lesz.

Nálam voltak más okok is. Bipoláris vagyok, ugyanakkor van egy örökletes betegségem, s ilyen kondíciók mellett nem akartam vállalni a gyereket. Illetve korábban sem éreztem legyűrhetetlen belső kényszert az anyaságra. Soha nem babáztam, a puska, illetve a katonás dolgok mindig is jobban tetszettek a játékok közül. Így hát az összes dolog ellene szólt, amit például anyukám teljesen megértett és elfogadott

– fogalmaz Katica. „Pontosan tudom, hogy amennyiben gyereket szülnék, ahogy jönnének a problémák, egyre gyakrabban gondolnék bele abba: de jó volna, ha nem lenne. S ezt én nem akarom” – mondja Katica.

Aranyos, de otthonra nem kéne

A 23 éves, gyógypedagógia szakos főiskolai hallgató, az iskola mellett a pedagógiai szakszolgálatnál titkárként dolgozó, fővárosban élő Nóri, és párja, a 25 éves, pénzügyi-számviteli ügyintéző Tomi azon kevesekhez tartozik, akik valódi nevükön szerepelnek a riportban. Ők már a párkapcsolatuk előtt is gyerekmentes mentalitásúak voltak, sőt, ez volt az egyik közös pont, ami összehozta őket. Ugyanakkor a gyerekekhez való hozzáállásuk nagyon különböző. „Sosem voltam gyerekpárti: egyszerűen nem tudok bánni velük, és a türelmem is kevés a gyermekidomításhoz. Teljesen hiányzik belőlem a gyermekvállalási ösztön, és mivel egyáltalán nem tudom kezelni őket, így a gyermeknevelés sem hiányzik. A gyerekvállalás rengeteg megkötéssel jár: idő, pénz, energia. Ezek jelentős részét köti le egy gyerek, s én ezt nem vagyok hajlandó vállalni” – fogalmaz Tamás.

„Én viszont imádom a gyerekeket, egész életemben pedagógusnak készültem, a munkám során remekül elvagyok velük. Ám egyszerűen képtelen vagyok vállalni a felelősséget azért, hogy egy életet a világra hozzak. Ha ezt később esetleg meg is bánom, akkor is csak a saját életemet szúrtam el. Ha viszont gyereket vállalnék, és azt bánnám meg később, azzal az ő életét is. Volt olyan, aki kijelentette: az elhatározásom hülyeség, én tutira akarok gyereket, mert pedagógus vagyok” – mondja Nóri, aki szerint attól, hogy valaki szeret valamit csinálni a munkahelyén, még nem biztos, hogy magánemberként is foglalkozna vele, illetve feltenné rá az életét.

Olyan ez, mintha szeretném a zsiráfokat: szép is, aranyos is, de otthonra azért nem kéne

– teszi hozzá.

„Nem szeretném azt a kevés energiámat, ami a munka után megmarad, egy gyerekre fordítani a nap 24 órájában, életem teljes hátralévő részében. Amellett rettegek a szülés minden formájától, cseppet sem vonz a várandósság egyik része sem. Visszataszítónak gondolom az egészet, amely gusztustalan és borzasztóan fáj” – mondja ki Nóra kendőzetlenül. Azt tapasztalta: ha kifejti a tudatos gyermektelenségre vonatkozó szándékát, minimum kigúnyolják vagy rálegyintenek.

A nőgyógyászom, mikor érdeklődtem végleges fogamzásgátlási lehetőségekről, mivel ugye nem szeretnék gyereket szülni soha, kiröhögött és annyit mondott, hogy nagyon fiatal vagyok, ez még változni fog

– idézi fel ezzel kapcsolatos élményét.

„Úgy gondolom a gyermekre nem kifizetett pénz idővel megtérül. Hozzátenném, én nem kifejezetten szeretem a hiteleket, inkább spórolok vagy befektetem a pénzt, mint hogy kölcsönt vegyek fel” – fűzi hozzá Tomi, aki tisztában van azzal, neki tudatos gyermektelenként valamivel egyszerűbb a helyzete. „Szerintem férfiként sokkal könnyebb ezt felvállalni. A média és a társadalom olyan erős nyomást helyez ebben a témában a nőkre, hogy az már-már nevetséges. Nőként ezt nyíltan vállalva az ember majdhogynem számkivetett lesz, a férfiaknál viszont legfeljebb úgy gondolják, hogy még nem áll rá készen” – mondja a pár férfitagja.

Érzékeltem, hogy lesajnálnak

„Szerintem ez nem tudatos döntés volt, inkább később ismertem fel, hogy én másfajta életformára vágyom. Nekem a gyerek olyan kötöttség lett volna – akárcsak a házasság –, amit tehernek éreznék” – fogalmaz a 42 éves, jogi területen dolgozó Sára. „Számomra a gyereknél fontosabb a függetlenség. A valódi függetlenség. Ez egyelőre egyedüllét, és kisebb mértékben magány, de bízom benne, hogy nem marad így.

Engem taszít egy olyan hazug társadalom, amiben akkor vagy beérkezett, sikeres ember, ha negyvenéves korod előtt szülsz, csinálsz két-három gyereket, van lakásod meg autód hitelre, s ezt tekintik teljesítménynek. Ha ez nincs, akkor pedig lúzer vagy.

A jelenlegi munkahelyemen érzékeltem, hogy lesajnálnak az egyedüllétem miatt, de nekik fogalmuk sincs, hogy ez az én életemben miről szól, és nem is fogják megtudni, mert nem tudnának vele mit kezdeni. E mellett nem is akarom megmagyarázni senkinek. Megrémiszt és elszomorít ez a gyűlölködő, kirekesztő társadalom, így hát csak megkönnyebbülés, hogy nincs gyerek, akit esetleg nem tudnék megvédeni, vagy megtanítani, hogyan védje meg magát” – állítja.

„Nyilván e mögött részemről ott van egy diszfunkcionális család és egy nagyon traumatikus gyermekkor, ez motivál arra, hogy fejlődjek, kiteljesedjen az életem – nem a szokványos keretek között, hanem azon az úton, amire valóban vágyom. Én barátokat szeretnék, igazi társakat, ők lennének a családom, de ezért sokat kell dolgozni. A szűkebb környezetem, értem ez alatt a szülőket, soha nem piszkáltak a gyerek miatt – de ezt akár betudhatom közönynek is. Sosem érdekelték őket a saját gyerekeik sem, nemhogy a lehetséges unokák” – utal vissza Sára a családi háttérre, mint lehetséges okra.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik