Kultúra

Stigmát vesz magára az a nő, aki úgy dönt, nem vállal gyereket

Rácz Laura Rebecca újságíró ez év tavaszán kutatást indított azzal a céllal, hogy megismerje és megértse azokat a nőket, akik úgy döntöttek, nem vállalnak gyereket – nem csak most, mert, mondjuk, még fiatalok, hanem soha. Ők a tudatosan gyermektelen vagy gyermekmentes, angol szóval childfree nők. A motivációik hátterének megismeréséhez a szerző egy online kérdőívet állított össze, melyre eddig több mint ötszáz válasz érkezett, e mellett személyes interjúkat is készített több mint egy tucat nővel és egy házaspárral, a kutatásról hamarosan egy könyvet is ír. Az eredményekről, a gyermekmentesség tabujáról, az érintetteket érő bántásokról beszélgettünk.

Benne van a pakliban, hogy a projektje már pusztán a téma miatt is indulatokat kavar. Tart ettől?

Simán megtörténhet. Ennél jóval kevésbé rázós dolgok is képesek hatalmas vihart okozni. De legalább beszélünk róla, és így lehetőség van megismerni ezt a jelenséget és azokat a nőket és az érveiket, akik úgy érzik, gyerek nélkül teljes az életük. Az értetlenséget, ítélkezést felválthatja a megismerés és ezáltal az elfogadás. Legalábbis szeretnék ebben hinni.

Hogy jött az ötlet, hogy a tudatosan gyermektelen nőket kutassa?

Egy személyes történetet mesélnék el, ami elég jól megvilágítja a motivációimat. Megismerkedtem egy sráccal, aki randira hívott, ami egész jól sikerült, nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Már előzetesen felfedtük a kilétünket a másiknak, én is elolvastam az ő dolgait, és ő is elolvasott jó néhány cikket tőlem, és egy ponton felhozta, hogy az egyik cikkemet már csak sajnos későn olvasta el. Rögtön tudtam, mire gondol: a tudatosan gyermektelen nőkről szóló cikkemre, és meg is kérdezte, hogy ennek a projektnek én vagyok-e a főszereplője. És bár nem én vagyok a főszereplője, de ez a téma nőként és újságíróként is régóta foglalkoztatott, és valóban van egy személyes egybeesés is, hogy egyébként tudatosan gyermektelen nőnek vallom magam.

Pár éve megfogalmazódott bennem, hogy biztosan nem vágyom gyerekre, és ezzel rendben is vagyok.

De személyes szál nélkül is foglalkoznék ilyen témákkal, mert mindig is érdekeltek olyan társadalmi jelenségek, amelyekről nagyon kevés szó esik, tabusítva vannak, vagy olyan ismeretlen jelenségek, amelyeknek nagyon rossz a megítélése a többségi társadalom részéről. És sajnos, mivel a magyar társadalom nem annyira elfogadó, elég sok olyan téma van a listámon, aminek szeretnék utánajárni, mert ezekkel kapcsolatban iszonyú sötétség van egyes fejekben. A gyermekmentesség is ilyen. Egyszerűen csak érdekel, hogy kik ezek a nők, mert erről nem beszélünk, és nemcsak én, hanem a válaszadóim is fontosnak tartják, hogy kerüljön be a köztudatba a jelenség, és kiderüljön, hogy ők teljesen „normális” emberek. Tudni akartam, hogy mik a motivációik, milyen folyamatok előzték meg a döntésüket, milyen élethelyzetből jönnek, milyen életutakat jártak be.

Csak hogy a definíciókat tisztázzuk: a gyermekmentességnél messze nem csak a szülésről van szó.

Igen, ez fontos, hogy én nem azt kutatom, hogy egy nőnek miért nem születhet gyereke, meddőség vagy más egészségügyi – testi vagy lelki – oka van, és nem is arra, hogy valamiért az örökbefogadás felé hajlik.

A kulcskérdés itt az, hogy az illető vágyik-e a gyerekre.

Én azt vizsgálom, amikor valaki ezt átgondolja, és tudatosan meghoz egy döntést, és úgy alakítja az életét, hogy abban nincs gyerek.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

És ez volt a gondja a beszélgetés elején említett úriembernek.

Igen, és kölcsönösen meg is beszéltük, hogy mindkettőnknek szilárd az elhatározása ez ügyben. És bár nagyon jó szellemi társ lehetett volna, egyértelmű, hogy ez egy olyan kérdés, amiben nem lehet kompromisszumot kötni. Így nem szerettem volna, hogy bármi is elinduljon közöttünk, bevonódjunk érzelmileg, és elkezdjük egymást arról győzködni, hogy legyen vagy ne legyen gyerek. Egyébként van olyan barátnőm, aki „át tudta állítani” a férjét, és én is képesnek érezném magam ilyenre, mégsem szeretném, mert távol áll a személyiségemtől.

A projekt felépítése hogy alakult? Hogyan jutott el az ötlettől a felhívásig, majd az interjúkig?

Először körvonalazódott bennem, hogy mire vagyok kíváncsi, mit akarok megvizsgálni, és mi lenne erre a jó módszer. Összeállítottam a kérdőívet, amit nagyjából április közepén tettem közzé, és azóta egészen mostanáig érkeznek az adatok. A kérdéssorban egyrészt demográfiai adatokat kértem be, például hogy hol élnek a kitöltők, fővárosban, nagyvárosban és így tovább, rákérdeztem az életkorukra, a legmagasabb iskolai végzettségükre, a munkájuk jellegére, hogy szellemi-e vagy fizikai, beosztott, vezető, saját vállalkozás-e, az egy főre jutó jövedelemre, többek között. A kitöltők fele egyébként viszonylag jól keres, 200–400 ezer forint között, majdnem 62 százalékuk felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és 73 százalékuk szellemi munkát végez. Ezen kívül a családi állapot is érdekes lehet: 69 százalék tartós kapcsolatban, azon belül is a többség házasságban él, tehát ez a fajta elköteleződés fontos volt számukra. A másik része az volt a kutatásnak, hogy az engem felkereső nőkkel (és a már említett házaspárral) mélyinterjúkat készítettem.

Az anyaság és a gyermektelenség is lehet tudatos döntés
Sheila Heti kiskora óta tudta, hogy nem akar anya lenni, és meglepte, hogy sokan reflexszerűen vállalnak gyereket. Önéletrajzi regénye különösen fontos olvasmány Magyarországon.

Ebben a témában nyilván az okokra a leginkább kíváncsi az ember, ezeket hogyan fejtette fel?

A kérdőívben előre megadtam jó néhány válaszlehetőséget, de kreatívak is voltak a kitöltők, mert az egyéb kategóriában kifejtették a saját élményeiket, bár ezek közül a legtöbb azért beilleszthető abba a néhány fő kategóriába, amit megadtam. Ha a legnépszerűbb választ kellene kiválasztanom, akkor

az első helyen az anyai ösztön hiánya szerepel, amit aztán számtalan módon megfogalmaztak: sosem éreztek rá késztetést, volt, aki úgy fogalmazta meg, hogy „nulla oka volt, hogy legyen, és körülbelül 100 oka, hogy ne.” A második helyen a „nem akarom feladni kényelmes, jól működő életemet” válasz állt, a harmadik helyre pedig az „erre a világra…” kezdetű válasz került, amit sokféleképpen érthetünk a föld túlnépesedésétől a klímakatasztrófán át az anyagi, gazdasági, szociális, társadalmi helyzetig.

Azt is megkérdeztem, hogy megbánta-e a döntését, és nyilván a kitöltők 99 százaléka nem bánta meg, és azért jó, hogy azt is megkérdeztem, miért nem, mert ezekből a szöveges válaszokból rajzolódik ki leginkább, hogy ezek nem szánalomra vagy sajnálatra méltó nők, akik senkinek nem kellettek, és ezért nincs gyerekük. Ellenkezőleg: elégedettek az életükkel és boldogok, kiegyensúlyozottak gyermek nélkül. Volt, aki ahhoz hasonlította, mintha megütötte volna a főnyereményt. Nagyon sokszor hangzott el, házaspároknál is, hogy ők annyira jól megvannak kettesben, hogy féltik a kapcsolatukat a gyerektől, mert a környezetükben azt látják, hogy a gyerek érkezése a legjobban működő, legstabilabb párkapcsolatot és házasságot is képes a sarkaiból kirobbantani. Itt fejtették ki azt is, nekik csak előnyük származik abból, hogy így döntöttek: utazhatnak, megvalósíthatják magukat, addig alszanak, ameddig szeretnének, úgy alakítják az életüket, ahogy akarják. És a felelősség kérdése is fontos szempont volt: nem kell azon aggódniuk, hogy sikerül-e egy egészséges, boldog felnőtt embert nevelni a gyerekükből.

Ha jól tudom, arra is kitért a kérdőív, hogy milyen hátrányok, netán atrocitások érik azokat, akik a gyermektelenség mellett döntenek.

Így van, fajsúlyos része volt a kutatómunkának, hogy ha az ember meghozza magában ezt a döntést, az jobb esetben lesajnálást kap, hogy szegény, biztosan nem lehetett gyereke, aki viszont felvállalja, hogy ő teljesen egészséges, és remek így az élete, azt elég nagy számban érik atrocitások. A legújabb adatok, 514 kitöltött kérdőív alapján a kitöltők 59 százaléka számolt be arról, hogy valamilyen incidens, hátrány érte őket amiatt, hogy úgy akarják élni az életüket, hogy annak a gyerek nem része. Végigzongoráztam, hogy a szülők, a szűk és a tágabb család, a közeli barátok körében milyen megítélése volt ennek a döntésnek, mennyire voltak támogatók. De a készülő könyvemben annak is külön fejezetet szentelek, hogy a pártalálás, a párkapcsolat hogyan néz ki egy olyan nő esetében, aki biztosan nem szeretne gyereket. És szintén külön fejezet lesz a munkahelyi diszkrimináció, hogy a kollégák miként viszonyulnak ehhez. Mert bár a válaszadók nem bánták meg a döntésüket, de az egyértelműen a hátrányok közé tartozik, hogy nincs olyan szegmens a családtól elkezdve a munkahelyi közegig, ahol valamilyen hátrány, megkülönböztetés nem érné őket.

Többen egyenesen úgy fogalmaztak: stigmát jelent, ha egy nő nem akar gyereket.

És mondanom sem kell, hogy a politikában is iszonyatos ellenszél van ebben a témában, nagyon magas közjogi méltóságok foglalnak állást ebben a kérdésben, emlékszünk, amikor a Parlament elnöke a gyerekek és az unokák számától tette függővé, hogy ki a magyar. Ez rendkívül bántó azok számára, akik nem teljesítik ezt a kvótát.

Childfree bingó, avagy egyedül fogsz meghalni

A gyermekmentességet választók többsége rendszeresen kap bántásokat a döntése miatt a tágabb környezet, de nem ritkán a család, a barátok részéről is. Van, aki minősít, mások „téríteni” is próbálnak, nem ritka a homofób felhang – mondván, biztosan azért nem akar gyereket, mert meleg –, vagy traumának tudják be a döntést. A legjellemzőbbekből válogattunk:

  • Milyen nő vagy te?
  • Azért nincs gyereked, mert senki se akar megbaszni.
  • Ki viszi tovább a nevet?
  • Ki nyitja rád az ajtót öreg korodban?
  • Önző vagy. Hülye vagy. Éretlen vagy. Karrierista picsa vagy.
  • Libsi, Soros-bérenc vagy.
  • Gyerekgyilkos vagy.
  • Nem is vagy igazi nő.
  • Mások mit meg nem tennének egy gyerekért!
  • Miattad fogy a magyar.
  • Ez egy nő életének egyetlen értelme.
  • Biztos impotens a párod.
  • Pokolra jutsz.
  • Egyedül fogsz meghalni.

Sőt, a kutatásból az is kiderül, hogy ez az ellenszél messze nem csak a politikusok nyilatkozataiból érződik: vannak konkrét tiltások is, amelyek megnehezítik ezeknek a nőknek a szabad döntését.

Így van. Az interjúim során nem egyszer felmerült a fogamzásgátlás egy speciális, ám végérvényes formája. Az egyik interjúalanyom egészen Szlovákiáig ment, hogy sterilizáltassa magát, mert Magyarországon a művi meddővé tételt szinte lehetetlen elvégeztetni. És az olyan állami támogatások, mint a babaváró vagy a csok is komoly erővel bírnak: sokaknak esélyük sincs arra, hogy csok nélkül saját lakáshoz jussanak, pedig huszon–harmincéves dolgozó emberekről beszélünk. A válaszadóim közül többen úgy fogalmaztak, másodrendű állampolgárnak érzik magukat, és csomó mindentől elesnek amiatt, hogy ők nem járulnak hozzá a magyar nép szaporodásához. Ha pedig ez a politikai nyomás még családon belüli elvárásokkal is párosul, akkor sok nő azért nehezen áll ellent, és nem éli úgy az életét, ahogy igazából szeretné.

Gondolom, voltak azért előzetes feltételezései a témában. Mik azok az eredmények, amelyek meglepetésként érték?

Például az, amit már említettem, hogy a válaszadók jelentős része házasságban vagy stabil, jól működő párkapcsolatban él. Manapság azért nehéz a megfelelő párt megtalálni, és jó azt látni, hogy a hasonlóan gondolkodó emberek egymásra tudnak találni. Ami szintén meglepett, hogy sok fiatal töltötte ki a kérdőívet, több huszonéves interjúalanyom is volt, és érdekes, hogy már ennyire fiatalon így döntöttek. Én negyvenegy évesen még egész másban szocializálódtam, és érdekes volt ezzel a generációval ilyen szempontból is találkozni. Aztán az is meglepett, hogy nagyon sok esetben nincs szó semmiféle traumáról vagy valami rossz gyerekkori élményről, amire visszavezethető lenne, hogy valaki nem akar gyereket. És azt gondolom, hogy ez is benne van a levegőben, ha ez a téma szóba kerül, illetve interjúalanyaim is említették, hogy megkapták a saját családjuk részéről is, hogy valami defektjük van, hogyha nem akarnak gyereket.

Volt, akit elküldtek a szülei pszichiáterhez, hogy kezeltesse magát, mert normális nő nem mond olyat, hogy nem szeretne gyereket.

De nagyon sokszor nem volt szó ilyen traumáról, hanem ezeknek a nőknek a jelentős része tényleg gondolkodik, próbálja átlátni a saját helyzetét, nyitott szemmel jár a világban, és fel meri tenni magának a kérdést, hogy ő valóban vágyik-e erre, késznek érzi-e magát, milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal járna ez, és egyszerűen egy átgondolt, felelősségteljes döntést hoznak.

Melegbélyeget raknának rájuk, holott számos oka van a tudatos gyermektelenségnek
A társadalom nagyobb része egyszerűen nem érti, miért választja bárki is tudatosan a gyermektelenséget. Utánajártunk. Kiderült, nem azért lesz valaki childfree, mert utálja a gyerekeket.

Persze ha valakiben nincs ott a vágy, könnyen talál ezer érvet is, mint ahogy fordítva is.

Persze. Az anyai ösztön hiánya nem véletlenül van az első helyen az okok között, mert ha valakiben ez nincs benne, akkor könnyen tud egyéb indokokat is mondani, míg ha valaki tényleg vágyik gyerekre, akkor nem azt fogja nézni, hogy világjárvány van-e, vagy milyen egyéb körülmények közé érkezik a gyerek. Ami még nagyon érdekes volt számomra, hogy sokan visszatekintve arról beszéltek, gyerekként sem jöttek ki jól a kortárs közeggel, nem szerettek más gyerekekkel játszani.

Volt egy interjúalanyom, aki úgy fogalmazott, hogy amikor a családból kikerült az óvodába, úgy érezte magát, mint egy állatkertben, ahol mindenki őrjöng, mindenki kiabál, és egyáltalán, mi ez a káosz. Másikuk úgy fogalmazott, már az anyja méhében tudta, hogy nem akar majd gyereket. De az is nagyon érdekes, hogy volt olyan válaszadóm, aki azt nyilatkozta, „nekem van gyerekem, mégis még mindig annak a nőnek érzem magam, aki sose akart. Nem is lett több”.

Ez azért eléggé mellbe vágott, hogy ő például úgy lett anya, hogy eredetileg el akarta vetetni a gyerekét, csak aztán végül mégis megtartotta, és nagyon nyíltan beszélt arról, milyen küzdelmekkel jár neki mindez a mai napig, miközben nyilván odafigyel arra, hogy a gyereke ebből lehetőség szerint ne érezzen semmit, mert, ahogy fogalmazott, ez a gyerek nem vágyott ide. Gondoljunk csak bele, mekkora tabu ez!

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ebben a témában benne van a lehetősége annak is, hogy, úgymond, az ideológiát varrják a valósághoz: valakinek bármilyen okból nem lett gyereke, ma már, mondjuk, a kora miatt, nem is lehetne, és aztán, kvázi dacból azt mondja, valójában soha nem is akart. Látszottak ilyen tendenciák az interjúkban?

Ezzel nem találkoztam sem a kérdőívekben, sem az interjúkban, de egyébként abszolút tervben van az is, hogy idősebb hölgyeket is megszólaltassak. Most a legidősebb interjúalanyom ötvenhárom éves. Amiatt, hogy ez az egész online ment, itt azért tátong egy generációs szakadék, mert az idősebb korosztályból sokan nem használják ezeket a platformokat. De ide kapcsolódhat egy másik interjúalanyom, akinek bipoláris zavara van, és épp emiatt nem lett gyereke, ő úgy fogalmazott: nagyon szeretne gyereket, de nem akar, vagyis nagyon vágyott rá, de belátta, hogy az ő állapotában egyszerűen nem szabad gyereket bevállalni. Azóta ezzel ki is békült. És egyébként pont ez a válaszadó mesélt egy tanár nénijéről, aki kilencvenéves, és tudatosan nem vállalt gyereket, ami nagyon érdekes, mert ugye abban a generációban ez még inkább szembe ment az uralkodó elvárásokkal. Vele is szerettem volna interjút készíteni, de sajnos még név nélkül sem vállalta a beszélgetést.

A kategorikus világképpel rendelkező csoportoknál – például a keményvonalas vegán mozgalomnál, csak hogy egy példát említsek – nagyon sok esetben látjuk megjelenni azt, hogy a saját döntésüket tekintik „A Jó Döntésnek”, és némi felsőbbrendűség, netán „térítés” is megjelenik a köreikben. A tudatosan gyermektelenek körében tapasztalt ilyet?

Ez nem jellemző, az viszont előfordul, hogy erősebb szavakkal illetik a gyerekes családokat, a gyerekeket maguk között. Vannak zárt Facebook-csoportok és nyilvános oldalak is, ahol az ezt a döntést meghozók kapcsolódnak, és nem ritkán előfordulnak erősebb megfogalmazások, amelyek egyébként nem egy esetben azoknak is bántják a fülét, akik szintén gyermektelenek. Időnként van is vita erről, hogy szabad-e ilyet, de akikkel beszéltem, hangsúlyozták, egy-egy ilyen kirohanás sokkal inkább a feszültség levezetéséről szól, valójában eszük ágában sincs bárkit bántani az offline térben. Ezt egyébként is fontos külön választani: a gyermekmentesség nem feltétlenül jelent gyermekellenességet, vannak persze, akiknél igen, és ők tudatosan kerülik is a gyerekeket, de a childfree nők között is akadnak, akik kifejezetten szeretik a gyerektársaságot, és hivatást is ennek megfelelően választottak. És egyébként az abortusz megítélése is változó. Sokak számára katasztrófát jelentene, ha véletlenül teherbe esnének, és nem tudnák elvetetni. Van azonban olyan childfree nő, aki meggyőződéses ellenzője az abortusznak, és úgy fogalmazott, hogy „ha esetleg teherbe esnék, megszülném, mert gyilkos nem lennék (igen, gyilkosságnak tartom), de a Jóisten mentsen meg minden gyereket attól, hogy én legyek az anyja.”

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik