2011. március 11-én, helyi idő szerint 14 óra 46 perckor óriási földrengés rázta meg a fukusimai partokat, így az atomerőművet is. A rengés és a rákövetkező cunami óriási károkat okozott. Három reaktorban teljes zónaolvadás történt, négy reaktorblokk szerkezetileg károsodott. Az erőműből nagy mennyiségben kijutott radioaktív anyagok több tíz kilométeres távolságig beszennyezték a környezetet, ezért utóbb a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti legsúlyosabb, 7-es fokozatba sorolták be.
Emberi hibák okozták a katasztrófát
9 évvel később a leolvadt fűtőelemeket továbbra is hűteni kell a jelen lévő hasadvány termékek (többek között cézium-137, stroncium-90, kobalt-60) hőtermelése miatt, annak ellenére, hogy nukleáris láncreakció már nem lehetséges. A hűtéshez folyamatosan keringetett vizet alkalmaznak, ami a sérült fűtőelemekkel érintkezve radioaktívvá válik. Az így keletkezett radioaktív vizet tisztítják, majd az erőmű területén tartályokban tárolják, mivel a trícium eltávolítása ipari méretekben jelenleg nem megoldott. Ez most óriási probléma a japánoknak: jelenleg
„Az atomerőmű a földrengés alatt jól vizsgázott, az épületek kibírták a rengések sorozatát, a védelmi rendszerek működtek, annak ellenére, hogy ez a legnagyobb földrengés volt, amit valaha az országban mértek” – mondta el a 24.hu-nak Dr. Kávási Norbert. „Emberi hibák sorozata okozta a katasztrófát. Az óceán felőli gát nem volt elég magas, annak ellenére, hogy évekkel korábban voltak előrejelzések arról, hogy az addig becsületeknél magasabb szökőár is várható. Ráadásul a vészhelyzeti energiaellátást biztosító dízelgenerátorok is a gát vízszintje alá kerültek. Ha mindez nem így történik, akkor nincs katasztrófa.”
A rengeteg megtisztított, de tríciumot még tartalmazó vizet jelenleg az erőmű területén tárolják több mint 1000 tartályban, de lassan nem lesz hely, ahová újabb tartályokat helyezhetnének el, az erőművön kívüli területeket pedig a jelenlegi szabályozások miatt nem vehetnek igénybe.
Ezért kell más megoldást keresni, ami jelen esetben a megtisztított hűtővíz óceánba engedése lesz, legalább is nagyon úgy tűnik. Ez ellen a helyiek, főként a halászok tiltakoznak, pedig a tríciumon kívül elméletileg más szennyezőanyag nem marad a vízben.
„Alapvetően kommunikációs problémáról van szó, mivel egy nukleáris baleset után a lakosságnak és a halászoknak nem könnyű elmagyarázni, hogy a trícium alapvetően nem jelent egészségügyi kockázatot. A halászok nyilván attól is félnek, hogy ha bekerül a hírekbe, mi történik, az emberek nem veszik majd meg az általuk fogott halakat. Ez most egy nagy kihívás, mivel az emberek hite megingott a nukleáris energia biztonságában.”
Ez nem meglepetés egy olyan országban, ahol a második világháború során két nukleáris fegyvert is bevetettek a lakosság ellen.
„A trícium természetes úton is keletkezik, sugárvédelem szempontjából nem különösebben kockázatos radionuklidról van szó, mivel csak kisenergiájú béta sugárzást bocsájt ki radioaktív bomlása során. A trícium a hidrogén egyik izotópja, ami azt jelenti, hogy kémiailag és biológiailag teljesen úgy viselkedik, mint a hidrogén. Tehát oxigénnel vízmolekulát fog alkotni, ami miatt a hűtővízből eltávolítani igen összetett feladat. Bár vannak módszerek a kivonására, jelenleg ipari mértékben nem igazán lehet megoldani. Egyébként az atomerőművek normál működése közben is kerül trícium a környezetbe” – mondta a kutató.
Az olyan tényleg kockázatos elemek, mint a stoncium-90, a cézium-137, vagy a kobalt-60, kikerülnek a vízből, amit aztán a tervek szerint felhígítanak, és így engednek bele az óceánba.
Kávási és kollégái elsősorban nem a trícium, hanem a stroncium-90 környezeti nyomon követésén dolgoznak. A stroncium 90-es tömegszámú radioaktív izotópját sokan a nukleáris fegyverekből felszabaduló radioaktív szennyezőanyagok legveszélyesebbikének tartják. A stroncium-90 az urán-235 maghasadása során keletkező hasadványtermék, nagyjából 30 év felezési idővel, így a természetben meglehetősen sokáig jelen van. A kutatóknak az volt a feladatuk, hogy a talajvízmintákat stroncium-90-re vizsgálják, ezt azonban nem találtak benne – tríciumot viszont igen.
Szivárgás jön az erőműből, csak nem mindegy, honnan
Az biztosnak látszik, hogy a trícium az erőmű területéről szivárog, tehát vagy a reaktorépületből, vagy a tartályokból, vagy pedig a szivattyúkutakból kerül a környezetbe. „Meg lehet közelíteni a helyzetet onnan, hogy nem tökéletes a környezetvédelmi rendszer, mivel szivárgás van, ezért ellenőrizni kell, és kijavítani az esetleges hibákat” – mondta Kávási Norbert.
„De úgy is fel lehet fogni, hogy a védelmi rendszer jól működik, mivel a jelentős mennyiségű erőművi tríciumhoz képeset meglehetősen kicsi a kibocsátott trícium mennyisége (mindössze 20 Becquerel literenként), és ez is csak egyetlen talajvízminta esetén fordult elő.
Az egészségügyi határérték a trícium esetében 0,1 milliSievert évente, ami 100 Bq/l mennyiségnek felel meg – de ekkor is csak kockázati mennyiségről beszélhetünk, nem pedig arról, hogy komoly károsodást okozna a szervezetben. Másrészt a trícium biológia felezési ideje csupán néhány nap, így gyorsan távozik a szervezetből.
„Úgy kell elképzelni a radioaktív sugárzásnak való kitettséget, mint a dohányzást. Ha elszívok egy cigarettát, hosszú távon nincs kimutatható hatása, az egészségügyi kockázata minimális. Ha viszont minden nap elszívok egy dobozzal, akkor már komolyabb a kockázat” – magyarázta a kutató.
A trícium miatt tehát aggódni nem érdemes, de mindenképpen utána kell nézni annak, hogy honnan szivárog, ezzel is többet megtudva a reaktor és a tárolók állapotáról. „Tökéletes szigetelés nincs, de ez a szivárgás tényleg nagyon kicsi, a környező talajvizekben pedig eddig más radioaktív szennyezőt nem találtunk” – mondta Kávási Norbert, aki folytatja az újabb vízminták elemzését. Hamarosan kiderül, ezekben is jelen van-e a trícium – és az is, hogy van-e bennük más, sokkal kockázatosabb radioaktív elem.