Betty Dodsont a magyar közönség Gwyneth Paltrow dokusorozatából ismerheti, a Netflixen futó Gwyneth Paltrow életmódkísérleteiből, ezt az epizódot a 24.hu is bemutatta. Dodson amiatt került a színésznő műsorába, mert szinte egész életében a női orgazmust kutatta, fejlesztette és annak elérését tanította. A dokumentumfilm egyik epizódja ezt a témát járja körbe, és Betty Dodson meg is mutatja lépésről lépésre, hogyan érheti el valaki a tetőpontot, hogyan tanulhatja meg a saját testének működését. Betty Dodson-metódusnak nevezte módszerét, technikái közül a Rock ‘N Roll önkielégítési technikát a 24.hu-n is bemutattuk.
Életműve a női orgazmusról szól
Egyéni és csoportos workshopokat is tartott, ezeken alkalmanként 15 nő vehetett részt, mindannyian meztelenül ülve egymás előtt. Nevezhetők ezek a foglalkozások egyfajta terápiás közegnek is, hiszen a résztvevő nők a saját testükkel való kapcsolatukról beszéltek, múltbéli szexuális élményeikről, arról, hogy mennyire volt tabu az eredeti családban a szexualitás. A workshopnak része volt az is, hogy tükörben megnézzék a nők a saját nemi szervüket, beszéljenek róla, milyennek látják, továbbá az is, hogy hozzá merjenek nyúlni, megbarátkozva annak tapintásával, bőrredőivel, színével, alakjával.
Bár Magyarországon egy ilyenfajta workshop sok támadást kapna a meztelenség és az önkielégítés miatt, de érdemes azt a biológiai tényt figyelembe venni, hogy a női orgazmusnak részben van szerepe a megtermékenyülésben is. A csikló ugyan az a szerve a nőknek, aminek pusztán az örömszerzés a célja, nincs köze a szaporodási folyamathoz, azonban az orgazmus elérését elősegíti a csikló megfelelő ingerlése. Az orgazmus pedig olyan biológiai folyamat, ami a hüvelynek, a méhszájnak egyfajta pulzáló mozgást ad: összehúzódnak majd elengednek a simaizmok, amik a ritmikus és olykor erős mozgásukkal segítik a spermiumokat az érett petesejtekhez lökdösni. A spermiumok útjának ez a lökés fontos lehet a megtermékenyítéshez, de természetesen nemcsak az anatómia miatt fontos a női orgazmus.
Az orgazmus megélésének rengeteg jótékony hatása van, a felszabaduló hormonok nagyon kellenek a szervezetünknek, a partnerrel megélt orgazmus pedig megerősíti a kötődést. Rengeteg olyan nő él a világon, akiknek egyáltalán nem adatik meg, hogy partnerrel bármilyen módon megéljék a tetőpontot, és olyanok is akadnak bőven, akik saját magukkal sem tudják elérni azt – tabuk, negatív tapasztalatok, szégyenérzet gátolják őket ebben. Akiknek sehogy sem sikerül megélni az orgazmust, az úgynevezett anorgazmia problémájával élnek együtt, így nevezi a szexológia ezt a női szexuális diszfunkciót.
Módszerét hatékonynak és etikusnak találta a szexológus szakma
Betty Dodson azzal foglalkozott egészen 91 éves koráig, hogy az anorgazmiával élő nőket segítse abban, hogy merjék megismerni a saját testüket, és megéljék az orgazmust. Kutatást is végzett, a 2008-ban készült amerikai felmérésben ötszáz, 18 és 88 év közötti nő vett részt (az átlagéletkor 35 év). Krónikus anorgazmiával éltek, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve nem élték meg az orgazmust, semmilyen formában. A kutatás célja a gyógyítás volt, pontosabban az elnyomott érzések, a szégyenérzet, a saját testtel kapcsolatos negatív érzések gátjainak lebontása, és az elfojtott szexuális élvezetek feltárása. A holisztikus, manuálterápiás beavatkozás klinikai eredményei megdöbbentőek: a 3 és 5 órás csoportos workshopokon 465 nőnek sikerült megélni az orgazmust.
A módszertan a nagy kérdés, a hogyan, ezt Dodson a saját maga által hirdetett Hitachi Magic Wand klitorális vibrátort alkalmazta, és mielőtt bárki kiakadna ezen, nevezzük ezt annak, ami: korszerű eszköz segítségével érte el, érintéssel történő elfogadással és közvetlen klitorális stimulációval. A felmérés legnagyobb eredménye nemcsak a számokban mérhető, hanem abban is, hogy ez igen fontos kutatás a posztmenopauza korában élő nők számára, kiderült ugyanis az is, hogy a menopauza után is meg lehet élni az orgazmust, akkor is, ha ez előtte valakinek korábban sohasem sikerült. A kutatást a szakma is elismerte, ezért a munkájáért Dodson oklevelet kapott az Institute for the Advanced Study of Human Sexuality-nél (Az Emberi Szexualitást Kutató Intézet) és módszertanát etikusnak, biztonságosnak és hatékonynak ismerték el.
A szexpozitív feminista Dodson a már említett workshopjai mellett a weboldalán megjelentetett cikkeivel, könyveivel és videós anyagaival, továbbá a saját módszertanát oktatók képzésével is segítette a nőket megismerni a saját testüket, és ha belegondolunk abba, hogy ezt több mint ötven éven át csinálta, egyértelműen kijelenthető, hogy munkássága igen fontos a női szexualitás megértésében. Betty Dodson New Yorkban hunyt el, 2020. október 31-én, májbetegségben.
Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: JP Yim / Getty Images / AFP