Belföld

„Túl voltam a 90. napon, de egy fillért nem láttam. Ha a barátaim nem segítenének, az utcán laknék”

Történetek olyanokról, akikhez lassan ér el az álláskeresési járadék jelentette segítség, mert a hivatalok nem bírják a munkanélküliek számának növekedésével járó munkát.

Három hete jött egy e-mail a munkaügyi központtól, hogy a honvédség toboroz, mehetnék katonának. Én, egy 47 éves nő?

– meséli Kriszta, mi esett meg vele. Egyike azoknak, akik elvesztették állásukat a koronavírus-járvány idején, majd jelentkeztek lapunknál az után, hogy két sorstársuk példáján mutattuk be, milyen lassan halad a munka nélkül maradtak állami megsegítése, a munkanélküli segély ügyintézése. A történetüket elmesélők közül talán Kriszta és Ferenc esete a legkirívóbb.

Korábban nem voltam kétségbe esve. Most már igen

  • Kriszta taxis diszpécserként dolgozott Budapesten, ám a kijárási korlátozások az elsők között ütötték meg a személyszállítást, a nőnek március 20-án már fel is mondtak.
  • Április 2-án jelezte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat online felületén, hogy elveszítette az állását, pár napra rá kapta az értesítést arról, hogy milyen dokumentumokat küldjön be.
  • Megtette, azután három hétig semmi nem történt, majd kapott egy levelet, amelyben hiánypótlásra szólították fel. Eleget tett neki, majd várt.
  • Eltelt újabb három hét, a nő elkezdett telefonálgatni a fővárosi munkaügyi központba, ám csak több tucat próbálkozás után sikerült beszélnie az ügyintézőjével, aki a türelmét kérte, mert sok a feldolgozásra váró anyag, nagyon sokan veszítették el munkahelyüket – ez eddig ismerős Géza esetéből.
  • Aztán megint csend, noha közeledett a 60. nap, és legkésőbb addigra el kellene bírálni az álláskeresési járadékra jelentkezők kérelmét, Kriszta újra telefonálásba kezdett.

„Nem volt kedves az ügyintéző, hogy telefonon zavarom, de nem tudtam már mit tenni, mivel e-mailre nem válaszolnak.” Kiderült, hogy már nem is az eredetileg kijelölt ügyintézőnél van az aktája, hanem valaki másnál, de nem lehetett tudni, pontosan kinél, mert akkor még nem vette a nevére az ügyet.

Másnap végül felhívott ez a másik ügyintéző, de nem fért hozzá az anyagomhoz, állítása szerint azért, mert május 20., adóbevallási határidő volt, le volt terhelve a rendszer.

Megkérte Krisztát, hogy küldje el neki az egyszer már beküldött iratait. Amikor ez megvolt, az ügyintéző visszahívta a nőt, hogy minden rendben van, meg is írja a határozatot.

A határozat ajánlott, tértivevényes levélben érkezett, a hónap utolsó munkanapján, május 29-én.

Kriszta átvette, és várta, hogy június elején megkapja az őt megillető járadékot. Ami azonban nem jött meg, így a nő június végén újra felhívta a hivatalt. Az ügyintéző nyomkövetést indított el, úgy derült ki, hogy a határozat átvételét tanúsító tértivevény négy hét alatt sem érkezett vissza a munkaügyi hivatalhoz, enélkül pedig alapesetben nincs számfejtés. De azt is látta az ügyintéző, hogy Kriszta valóban átvette a levelet. Ezért az ügyintéző azzal nyugtatta, hogy nemsokára megkapja a pénzt.

Krisztával először július 3-án beszéltünk, akkor még nem kapta meg a járadékot.

Túl voltunk már a 90. napon is, de egy huncut fillért nem láttam. Ha barátaim nem segítenének, már az utcán laknék.

A pénz végül július 7-én megérkezett Krisztához. 96 nappal az után, hogy jelezte az állam felé, munkanélküli lett. Pár tízezer forinttal ráadásul kevesebb jött, mint amennyire Kriszta a határozat alapján számított.

Albérletben lakik, a lakás tulajdonosa abba belement, hogy a múlt hónapban csak a rezsit kellett Krisztának kifizetnie. A lakbért nem engedte el, csak később kéri. Kriszta tucatnál is több helyre adta be önéletrajzát, főként irodai asszisztensként szeretett volna elhelyezkedni, de diszpécserként  is visszament volna dolgozni, sikertelenül próbálkozott. Ingatlanközvetítői irodához is jelentkezett – ezt a lehetőséget megragadta, még úgy is, hogy tisztázták vele, 2-3 hónapig nem nagyon lesz érdemi bevétele: ennyi idő alatt tanul bele bárki az ingatlanközvetítésbe, addig kevés esély van arra, hogy sikerül ingatlant eladnia.

Krisztának két ismerőse segített, a tőlük kapott kölcsön nélkül nem tudja, mi lenne most. Megérkezett végre az álláskeresési járadék, abból az elmaradt havi lakbérét, az aktuálisat és a rezsit nyomban ki kell fizetnie, aztán a maradékot nagyon be kell osztania.

Kriszta hallott arról, hogy önkormányzatoktól lehet kérni segítséget. Neki zuglói az állandó lakcíme, elment a hivatalba, némi utcán várakozás, papírok kitöltése és ügyintézés után derült csak ki, hogy mivel nem abban a kerületben tartózkodik (a XVI. kerületben van az albérlet), ezért a XIV. kerületi önkormányzattól nem kaphat segítséget, a XVI. kerületi lakás tulajdonosa pedig nem engedi őt bejelentkezni ideiglenes jelleggel sem, ezért az önkormányzati segélyre nem számíthat.

Aznap, amikor először beszéltünk, július 3-án időpontra kellett hogy menjen a munkaügyi hivatalba Kriszta. Vitte a kiskönyvét meg minden szükséges anyagot, iratot, de olyan hosszú sorban vártak az újonnan állásukat vesztettek, a munkaügyi hivatalban a kérelmüket intézni érkezők, hogy Krisztára és a hozzá hasonló cipőben járókra, vagyis olyanokra, akiket már beregisztráltak munkanélküliként, az ügyintézőknek nem volt idejük. Be kellett dobni a kiskönyvet egy dobozba, de a doboz szinte tele volt – idézte fel. Egy hétre rá mehet vissza a lepecsételt kiskönyvért.

„Korábban, amikor kérdezték ismerőseim, hogy bírom, nem voltam kétségbe esve. De most már igen” – fakadt ki. Szerinte rohadt módon magára van hagyva, aki elveszítette az állását, iszonyatos bürokrácia van, és csigalassú a tempó. Így összegez: „Néha eszembe jut, hogy hány ember adja fel végleg vagy lesz hajléktalan.”

Az állami lassúság miatt rendezetlenné vált a tb-jogviszony

Ferenc szintén Budapesten lakik, eleinte televízióban dolgozott, aztán a turizmusban. Legutóbbi munkahelyén, egy elit közönséget kiszolgáló, luxusutakat szervező cégnél nem töltött még egy évet sem, amikor beütött a koronavírus-járvány. Márciusban a cégvezető még minden alkalmazottat nyugtatott, aztán eltelt egy hónap, és világossá vált, mekkora a baj a turizmusban. Noha a a férfi elmondása szerint a cég szép  profitot produkált az előző években, a külföldi tulajdonosnak pedig szállodái is vannak, április végével megköszönték a munkáját.

Május 6-án úgy ment a VIII. kerületi kormányablakba, hogy előtte időpontot kért. Ott mindent hiánytalanul beadott, a kormányablakból pedig másnap továbbmentek a dokumentumok a munkaügyi hivatalba. Semmilyen értesítést sem kapott onnan, ezért egy hónappal később ráírt a hivatalra. „Az volt a válaszlevélben, hogy nyugodjak meg, megkapták a dokumentumokat, ha mégis szükség lenne még valamire, jelentkeznek.” Újabb hetek teltek el, közeledve a 60 napos határidőhöz, július 1-jén Ferenc újra rájuk írt. Válasz nem érkezett. Mint mondta:

Július 7-én bementem személyesen a VIII. ker. kormányhivatal foglalkoztatási osztályára, hogy mégis mi a franc van. Azt válaszolták, hogy várjak még, mert még nem tudtak regisztrálni, pedig folyamatosan dolgoznak. Meddig várjak még? Egy hét, kettő? Azt válaszolták: még egy hónap.

Ferencnek ráadásul az állami késlekedés miatt rendezetlenné vált a társadalombiztosítási jogviszonya.

A tb-jogviszony 45 napig fennáll akkor is, ha valaki elveszíti a munkáját. Meg ha regisztrálják az illetőt munkanélküliként, akkor is van aktív jogviszonya. Csakhogy Ferenc esetében ez nemhogy 45, de 60 nap alatt sem történt meg. Ezzel múlt pénteken, július 3-án szembesült a férfi, amikor a gerincbetegsége miatt rehabilitációs kezelést szeretett volna felíratni magának az orvossal, de a rendszer pirosat mutatott, ezért nem írhatták fel a kezelést. Amikor 7-én bent volt a hivatalban, szóba hozta, hogy nincs egészségbiztosítása az állami hivatal lassúsága miatt, azzal próbálták leszerelni, hogy ha regisztrálják munkanélküliként, akkor utólag rendezik a tb-jogviszonyát. „Mondtam nekik, hogy mindez nem nyugtat meg, mert addig nem vehetem igénybe az ellátást. Kellene mennem egy kardiológiai kivizsgálásra a héten időpontra.”

Ferenc naponta több helyre adta be pályázatát, jól képzett, ahogy mondja, nincs egója, és bár a gerincproblémája miatt komoly fizikai munkát nem tud végezni, futárnak is jelentkezett. Eddig nincs kapás.

Százak állnak sorba egy-egy állásért

– ez a tapasztalata.

„Eltelt három hét, és már nagyon kezdtem unatkozni, ezért arra gondoltam, hogy ha tudok valamiben segíteni másokon, segítek” – ezzel indokolta, hogy jelentkezett önkénteskedni a kerületi családsegítő szolgálathoz. Egyrészt azért kelt el a segítség, mert a családsegítőnél is sokan áttértek a home office-ra, de van, aki szabadságot vett ki inkább, nem mert emberekkel érintkezni, így aztán összességében nem akart haladni a munka. Másrészt – ezt Ferenc a családsegítőnél látta is –, hogy sokkal több teendő lett, durván megugrott a segítséget kérők száma. Először ételhordást vállalt, aztán átkérte magát irodai munkára, borítékolásra, eddig legalább tízszer fél-fél napot vállalt.

Ha nem lenne családi segítség, és nem tudna eladni személyes tárgyakat, akkor az államtól kapott, immár kétszer havi 0 forinttal igazán nehéz helyzetben lenne Ferenc, még akkor is, ha saját lakása van. Az önkormányzattól kért és kapott egy egyszeri 50 ezer forintos támogatást, ott flottul ment az ügyintézés.

Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik