A kullancsok ember és állat számára is veszélyes, akár halálos kórokozók terjesztésére képesek, nyugodtan mondhatjuk, jelenlétüknek senki nem örül. Sőt, sokan egyedszámuk gyarapodását érzékeljük évről évre, már nemcsak erdőn-mezőn, hanem városi parkokban, gondozott kertekben is bárhol számíthatunk rájuk. Valóban több a kullancs Magyarországon? Miért nem irtják őket? Sőt, a laikusban sokszor felmerül az is, mi volt a célja a természetnek ezzel az állattal, hiszen csak a bajt hozza mindenkire, ragadozóját nem ismerjük.
A képlet nyilván nem ennyire egyszerű. Ezek az élőlények évmilliók óta léteznek a Földön, miközben egészen elképesztő képességekre tettek szert – ezekről és a fenti kérdésekről beszélgettünk Dr. Földvári Gábor biológussal, az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének főmunkatársával.
Nagy tömegben komoly vérveszteséget okozhatnak
A laikus számára a kullancs egy konkrét parazita, ami a bőrünkbe fúrja magát és a vérünket szívja, ám a kullancsok rendszertani családja világszerte 700, Európában 50 körüli fajt tudhat tagjai között. Hazánkban 20–30 kullancsfaj őshonos, a jókora bizonytalanság oka sokuk rejtett életmódja. Egyesek ugyanis annyira specializálódtak, hogy csak egy-egy emlős- vagy madárfajon (például csak partifecskén) élősködnek, a hazai kullancskutatás pedig közel sem olyan aktív, hogy az összes lehetséges gazdaállatot felderítette volna. A lényeg azonban:
Itthon összesen 5–6 olyan faj van, ami ránk vagy háziállatainkra akaszkodik, a leggyakoribb, embereken 95 százalékban a közönséges kullancs található
– mondja a 24.hu-nak Földvári Gábor.
Ez a féltucatnyi vérszívó viszont számos kórokozót terjeszthet, erről ide kattintva olvashatja az Ökológiai Kutatóközpont Újonnan megjelenő betegségek Magyarországon címmel megjelent információs kiadványát. Érdekes tény, miszerint a kullancsok nemcsak közvetve, fertőzések átadásával árthatnak a gazdaszervezetnek, de ha nagy tömegben lepik el, közvetlenül is megölhetik. Elsősorban madárfiókákra, újszülött kisemlősökre gondoljunk: sok kullancs együttes jelenléte végzetes kimenetelű vérveszteséget okozhat.
A továbbiakban nem lenne szerencsés elveszni a sokféle vérszívó külön ismertetésének részleteiben, maradjunk a számunkra legtöbb problémát okozó közönséges kullancsnál.
A vér petévé válik benne
Három fejlődési stádiuma van, mindháromnak szüksége van vérre a további átalakuláshoz, illetve a szaporodáshoz. A petékből kikelt lárvák egy milliméternél is kisebbek, annyira aprók, hogy szabad szemmel alig vesszük őket észre. Hat lábuk van, egyetlen céljuk pedig felkapaszkodni egy kisemlősre, gyíkra, madárra. Két napig szívják a vérét, majd lepottyannak a földre, és az avarban megbújva valamivel méretesebb nimfává alakulnak.
Ez a fiatal felnőtt állapot, már négy pár lábbal rendelkeznek, de ivarszervük még nincs. Ekkor is úgynevezett gazdát keresnek maguknak, ezúttal már termetesebb állatot: 2–3 napig táplálkoznak rajta, majd ismét elbújnak, hogy elérjék a harmadik stádiumot. E kullancsfaj különlegessége, hogy nagyon nem válogatós, több mint 300 különböző gerincesen tud táplálkozni, és mindhárom fejlődési alakja szívhat vért emberen is.
A kifejlett, ivarérett egyedek késlekedés nélkül elkezdik felkutatni életük harmadik és egyben utolsó áldozatát. A nőstények két hetet is eltölthetnek egy helyben vérszívással, míg a hímek nem, vagy csak minimálisan táplálkoznak, az ő felnőtt életük a szaporodásról szól. Állandó mozgásban vannak a gazdatesten megtermékenyíthető nőstények után kutatva egészen addig, míg el nem pusztulnak, mert energiájuk elfogy. A nőstény viszont nyugodt körülmények között elképesztő bravúrra képes, Földvári Gábor szavai szerint:
Az alig pár mm-es parazita teste borsó vagy babszem méretűvé dagad a magába szívott vértől, súlyát képes megszázszorozni. Olyan, mintha egy 80 kilós ember magába döntene 8000 liter paradicsomlét.
Dolga végeztével aztán a földre huppan, és elmondható, addigra a vér a kullancsban utódokká vált: ugyanakkora petecsomót rak le a talajra, amekkorára teste hízott az elfogyasztott vértől – ez akár 6–8 ezer petét jelent. Óriási igénybevétel ez az anya szervezetének, az utódok világra segítése után végkimerülésben elpusztul.
Nyolc évig is élhetnek
Mindebből úgy tűnhet, a kullancsok életciklusa meglehetősen rövid, azonban ez laboratóriumi körülmények között is legalább egy év. A természetben azonban átlagosan 4–5, de akár 8 évig is húzhatják, mivel sokszor kerülnek az úgynevezett diapauza állapotába. A megfelelő gazdaállat megtalálása nyilván nem megy egyik napról a másikra, a kullancsok pedig elég érzékenyek a környezeti tényezőkre, a szárazság és a hideg a legfőbb ellenségük.
A gazdakeresés egyébként rendkívül érdekes tevékenység, a kullancsok részéről részben aktív, részben passzív folyamat, de a közvélekedéssel ellentétben nem a fákról „ugranak” ránk, hanem fűszálak végéről, bokrok leveleiről akadnak belénk.
Integetnek, és van, akit jobban szeretnek
Nagyon rosszul látnak, a közönséges kullancsnak szeme sincs, szaglásuk és kémiai kommunikációjuk viszont rendkívül fejlett. Első pár lábuk végén elhelyezkedő szaglószervükkel találják meg a párjukat és áldozatukat is, a „vadászat” során eleve vadcsapások, etetők, itatóhelyek környezetébe húzódnak.
A fűszálak végén mintha integetnének, a lábuk mozgatásával gyűjtik be a szagokat, lokalizálják a gazdát, és ha a megfelelő áldozat ér melléjük, ugyancsak a lábaik végén található kampóval beleakaszkodnak. Magyarán hagyják magukat »lesodorni«. E miatt tudják egyébként a kullancskutatók a zászlózás módszerével könnyen gyűjteni őket.
Még válogatnak is. Az, hogy megfelelő-e számukra az az élőlény, amelyre felkapaszkodtak, szintén a szaganyagok alapján dől el. Amennyiben megfelelőnek érzékelik a gazdaszervezetet, a hőreceptoraikkal találják meg a vérszívás optimális helyét. Minden emberi szervezet más és más, ami például a verejték eltérő vajsavösszetételében is megjelenik, a kullancsok ez alapján egyeseket jobban szeretnek, másokat kevésbé, akárcsak a szúnyogok. Ezért tapasztalhatjuk, hogy közös túráról hazatérve egyesekben több kullancs is megkapaszkodott, másban talán egy sem.
Földvári Gábor azt tanácsolja, ha kijövünk az erdőből, a rétről, az első legyen, hogy ellenőrizzük magunkat: minél előbb szedjük ki magunkból a kullancsot, annál kisebb az esetleges fertőzés átadásának esélye. Nyugodtan essünk neki kézzel, körömmel, a gyorsaság fontosabb a „szakszerű” eltávolításnál.
Sőt, az esti zuhany után érdemes zseblámpával végigvizsgálni minden testfelületet, az apró lárvák vagy nimfák könnyen összetéveszthetők jelentéktelen anyajegyekkel. Az se baj, ha a szájszervük „beszakad”: akkor már nem fertőznek, csupán mintha szálka ment volna a bőr alá, idővel kilökődnek.
Megedzik a gazdaállatokat
Térjünk most rá a laikus sóhajra, miszerint mi értelme van a kullancsok létezésének? A tudomány válasza nem lehet más, mint hogy maga a kérdés hibás, a természet nem így működik. Miért ne használnák ki egyesek immár sok-sok millió éve? Másrészt itt is megfigyelhető egyensúly.
A kullancs jóllakik, fejlődik, szaporodni tud, mondjuk, a sün véréből, „hálából, fizetségképp” pedig mikrobákat juttat be, ami emberi fogalmaink szerint meglehetősen komoly bűn. Csakhogy a sün immunrendszere részben emiatt olyan erős, hogy nemcsak a kullancs által terjesztett, de sok egyéb kórokozónak is ellenáll. Sőt, az állandó kihívás hatására az emberen és háziállatain kívül szinte minden állat szervezete felkészült, a kullancsok kórokozói nem okoznak náluk betegséget. Földvári Gábor kiemeli:
Komoly szelekciós nyomás ez, a természet szerves része. Ha kivennénk a rendszerből, az – nem tudjuk, milyen előjellel, de – beláthatatlan következményekkel járna.
Az sem igaz, hogy nincs ragadozójuk, még a tyúkok is felcsipegetik a jószágról lehulló kullancsokat, és egyéb madarak is elfogyasztják, ha az útjukba kerül. Sőt, a jól ismert szavannai jelenetekben, amikor a nagyvad nyugodtan tűri, hogy madarak „csipegessék”, valójában kullancsvadászat folyik: a nyűvágó például paraziták fogyasztására szakosodott. Érdemes megemlíteni még egy hazánkban is honos fürkészdarázs-fajt, amelyek a kullancsok nimfáiba rakják petéjüket, hogy az ivadék fejlődése közben felfalhassa.
Kevesebben biztos nem lesznek
A klímaváltozással tapasztalható enyhébb telek kedvezőek a kullancsok elszaporodása szempontjából egyszerűen azért, mert a hosszú, kemény fagy, mint erős szabályozó tényező kiesik a rendszerből. Mivel azonban nem történt tudományos igényű országos állományfelmérés, nem jelenthetjük ki, hogy a hazai kullancsok száma gyarapszik. Legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a fennálló körülmények között kullancsállományunk biztosan nem csökken.
Hogy a lakosság mit tapasztal, sajnos túl szubjektív és esetleges ahhoz, hogy általános következtetéseket vonhassunk le belőle. Adott helyen más-más időben lehet több vagy kevesebb, ez még nem mérvadó, jelenleg sem a hazai kullancspopuláció, sem annak változása nem mérhető – erősíti meg Földvári Gábor, hozzátéve: ugyanezen okból a különböző kullancstérképek sem megbízhatók.
Ami a környezetben történő irtást illeti, gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Egyrészt azért, mert a kullancsok szaporodása, fejlődése nincs helyhez, például víztestekhez kötve, mint a szúnyogoké. Ahol a peték kikelnek, ott két négyzetméteren több ezer vérszívó lárvája tömörül, míg egy méterrel odébb egy darab sincs. A későbbi fejlődési stádiumok pedig bárhol lehetnek vertikálisan a fűben, az avarban, de horizontálisan is 1,5 méteres magasságig a levelek fonákján.
Kissé kisarkítva egy terület eredményes irtásához másfél méteres magasságig mindent el kellene árasztani vegyszerekkel. Másrészt a hatékony mérgek sok egyéb ízeltlábút is elpusztítanak, a kullancsirtás tehát egyszerre lenne gazdaságtalan, kivitelezhetetlen és káros.
Kiemelt kép: SEBASTIAN KAULITZKI / SCIENCE PHOT / SKX / Science Photo Library via AFP
