Még nem lehet biztosan tudni, hogy a Kínából indult koronavírusból tényleg kialakul-e világjárvány, de a szakértők szerint napról napra közelebb kerülünk ennek lehetőségéhez. Hogy egy igazán szívós világjárvány mekkora pusztítást tudna végezni a 21. században, nehéz pontosan felmérni, a legtöbb embernek bizonyára a hollywoodi filmek adják a fogódzót az elképzeléséhez. Ezek persze sokszor nagyon távol sodródnak a valóságtól, hol zombi-apokalipszist vizionálva, hol olyan vírust, ami elpusztítja az emberiség 99 százalékát, ami után a megmaradó, maroknyi túlélő végső háborúba kezd.
A hepiend mindent legyűr
Sokkal láthatóbban törekszik a valószerűségre az 1995-ös Vírus, amelyben Dustin Hoffman egy Eboláról mintázott fiktív járvány terjedését próbálja megakadályozni Kaliforniában, amit egy Afrikából illegálisan behozott majom terjesztett el. Ez az egyik legnagyobb hatású alapmű a témában, ami csak részben tudható be a nem mindennapi sztárparádénak (Hoffman mellett Morgan Freeman, Rene Russo, Kevin Spacey, Cuba Gooding Jr. és Donald Sutherland is feltűnik a vásznon), legalább ennyit köszönhet annak is, hogy sikerrel lovagolta meg a 90-es években újraébredő félelmeket egy pusztító világjárvány kitörésével kapcsolatban. A film tele van ügyes dramaturgiai húzásokkal, például azzal, hogy épp egy moziban kezdik egymásra ragasztani a halálos betegséget az emberek. Biztosak lehetünk benne, hogy a jelenet után hamar gyanakvó tekintetek össztüzében találhatta magát, aki köhécselni merészelt a vetítés közben.
Például senkit sem zavart, hogy az a csuklyásmajom, amelyet a film szerint Zaire-ban ejtenek foglyul, valójában csak Dél-Amerikában honos. De az is problémás, hogy a filmben a vírusgazda kézre kerítése után napok alatt képesek legyártani az ellenszérumot, míg a valóságban minimum hónapokba telne a megfelelő antitestek kiválasztása, a vakcina tömeges legyártásáról már nem is beszélve. Tudományos szemszögből sajnos a hirtelen hepiend is megalapozatlan: elvesztünk ugyan egy-két mellékszereplőt a filmben, de Cedar Creek, a karanténba zárt amerikai kisváros lakóinak többségét mégiscsak sikerül kikúrálni a film végére.
A World Science Festival ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy az orvoslásnak nincsenek ilyen csodás megoldásai egy ennyire agresszív vírus megfékezésére, mint az Ebola, vagy a mintájára kitalált Motaba. Ezt mutatja, hogy az oldal szakújságírója az elérhető ötből mindössze két és fél „beteg majmot” adott a filmnek az értékelésben. Aki részletesebb analízist szeretne hallani a pontatlanságokról, annak jó szívvel ajánljuk a Wired magazin videóját, amelyben a legfőbb amerikai járványügyi szervezet, a CDC szakértője elemzi ki a témába vágó hollywoodi horrorok és katasztrófafilmek egyes jeleneteit.
Csak idő kérdése
Mindez nem is meglepő, hiszen a közönségfilmek célja elsősorban a szórakoztatás, ám túlzásaikkal együtt is mély nyomot hagyhatnak a nézők világképén. Különösen a fiatalokén. A hatalmas kasszasikernek bizonyuló Vírus például nemcsak a majmoktól való zsigeri félelmet ültette el egy teljes generációban – ahogy annak idején Spielberg Cápája riasztott el milliókat a felhőtlen strandolástól –, de inspirációs forrásként is szolgált sokak számára.
Emlékszem, kiskoromban láttam a Vírus című filmet. Egy új betegségről szólt, ami Kaliforniából indult, és gyorsan terjedni kezdett. Az egészségügyisek védőruhában voltak, nekem pedig nagyon megtetszett ez a veszélyes munka. Meghatározó élmény volt számomra, és azóta vágyom arra, hogy a fertőző betegségek ellen harcolhassak
– mondja Netflix új, Pandemic – How to prevent an outbreak? című dokusorozatában a harmincas éveiben járó Dr. Syra Madad, aki azért felel, hogy New Yorkban ne törhessen ki járvány. A Netflix minden bizonnyal az éves influenzajárványra akarta időzíteni a sorozatot, ám készítés közben még nem is sejthették, hogy a koronavírus mekkora reklámot csinál majd nekik. A hat epizód testközelből mutatja meg a különféle egészségügyi ellátórendszerek felkészültségi szintjét Indiától a mexikói határvidékig, számos példáját adva az emberi hősiességnek, de az összkép így sem túl biztató. Maga Dr. Madad sem kecsegtet hamis reményekkel:
Csak idő kérdése mikor jön a következő világjárvány. Nem tudni hol, és hogyan, de azt tudjuk, hogy bekövetkezik
– jelenti ki határozottan, és mintha csak összebeszéltek volna, ugyanezt a vészjósló retorikát ismételgetik a Vox és a Netflix közös dokusorozata, az Explained járványos epizódjában is: „A kérdés nem az, hogy lesz-e még járvány, vagy mikor jön a következő járvány. Sokkal inkább az, hogy készen állunk-e rá?” – tudatja velünk a narrátor, az utána megszólaltatott szakértők egybehangzó véleménye pedig az, hogy a válasz „nem”, vagy „nem eléggé”. Pedig lehet róla némi fogalmunk, hogy egy elszabadult világjárvány milyen pusztításra képes. A pestis a 6. században, majd a 14. században felezte le Európa akkori népességét, de nem is kell ilyen messze távolodnunk a modern kortól:
Akkor nagyjából kétmilliárdan éltek a bolygón, és ebből 50–100 millióan haltak meg a gyógyíthatatlan influenzában. Képzeljük el, milyen következményekkel járhatna egy hasonló járvány most, amikor csaknem nyolcmilliárdra rúg a Föld népessége – a becslések szerint akár százmilliók is áldozatul eshetnének egy gyorsan terjedő, magas halálozási rátájú vírusnak.
Vírusok mindenhol
Persze az elmúlt száz év tudományos, technológiai fejlődése hatalmas lépéseket tett a járványok visszaszorítására: az antibiotikumok és védőoltások kifejlesztése, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vagy az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) felállítása, de nagy kérdés, hogy mindez mire lenne elég, ha igazán elszabadulna egy ismeretlen kórokozó. A technológiai fejlődésnek ugyanis két oldala van: nemcsak a járványok megakadályozásában segíthet, de a minden eddiginél hatékonyabb terjesztésükben is.
A népsűrűség mellett komoly kockázati tényező az erdőirtás, az ipari állattartás és a végsőkig gyorsult mobilitás: már a spanyolnátha terjedésében is kulcsszerepet játszottak az első világháborús csapatmozgások, pedig azok eltörpültek amellett, amilyen forgalmat ma egy teljesen átlagos napon bonyolítunk a világ repterein. Bill Gates szerint a mai napig a járványok jelentik a legnagyobb fenyegetést az emberiség számára, és sokkal többet kéne tennünk a megelőzés és a technológiai felkészülés terén.
Ha egy járvány kialakul, visszanézünk, és azt kívánjuk, bár többet fektettünk volna be. Elég messze vagyunk attól, amit tennünk kellene
– mondja az Explained-epizód végén a milliárdos, és ha valakinek, neki van is joga leckét adni ebben a témában, mert az alapítványa súlyos dollármilliókat fektet fejlesztésekbe, például az univerzális influenzaoltás létrehozásába. A járvány problémája, hogy nem tudjuk, mikor jön, így ahhoz rendkívüli politikai akaratra van szükség, hogy egy kormány nyugodtabb időkben is komoly pénzeket fordítson a közegészségügyre és az innovációra. Egy 21. századi világjárványból eddig leginkább a 2003-as SARS-vírus adott ízelítőt, amelyet a mostani koronavírus távoli rokonának tartanak. A kezdeti pánik után a SARS nem bizonyult elég kitartónak, de ez legalább annyira múlt a szerencsén, mint a társadalmak felkészültségén, a kezelésében ugyanis számos alaphibát elkövettek a hatóságok.
Ezt követően a WHO összehozott 196 országot, amelyek mind elkötelezték magukat a közegészségügyi események észlelése, értékelése és közlése mellett, de jól mutatja a politikai elszántság gyors lanyhulását, hogy egy tíz évvel későbbi vizsgálat szerint csak az egyharmaduk tartotta be a vállalásokat. Pedig a fenyegetés állandó, az állatvilágban másfél millióra becsülik a vírusok számát, amiből jelenleg mindössze háromezret ismerünk.
A természet a legfőbb bioterrorista
– foglalja ezt össze kicsit sarkosan Maryn McKenna szakújságíró.
Épp az ettől való ősi félelmeinket tartják ébren az olyan filmek, mint a Vírus, a HIV-járványt bemutató És a zenekar játszik tovább, vagy akár a valóságtól elrugaszkodottabb horrorok és sci-fik is, mint a 12 majom vagy a Végítélet. Ez nem a 90-es években kezdődött, már az 1964-es Az utolsó ember a Földön, vagy a pár évvel későbbi, a zombifilm műfaját megteremtő Élőhalottak éjszakájában is egy rejtélyes kór söpör végig az emberiségen. Hogy az ettől való szorongás az ezredforduló után is benne maradt az emberiség kollektív tudatában, jól mutatja a zombik és a posztapokaliptikus víziók elsöprő népszerűsége: 28 nappal később, Legenda vagyok, Járvány, Z világháború, Walking Dead – hogy csak néhány címet említsünk.
Nem kell ehhez zombi
Pedig nincs szükség túlzásokra, egy világjárvány a valóságban, zombik nélkül is épp elég ijesztő tud lenni. Ezt bizonyítja az eddigi leghitelesebb játékfilm a témában, a 2011-es Fertőzés, amit Steven Soderbergh rendezett, akinek kifejezett célja volt, hogy a lehető legéletszerűbben mutassa be egy hirtelen kirobbanó kór következményeit. A szereplőgárda itt is hemzseg a nagy nevektől (Matt Damon, Kate Winslet, Jude Law, Marion Cottilard, Gwyneth Paltrow, Laurence Fishburne), de a látszat csalóka, mert a főszereplő ezúttal maga a vírus, amihez a sztárok puszta gazdatestként szolgálnak.
A Fertőzés is egy fiktív, minden korábbinál agresszívabb kórokozót mutat be, és persze vannak benn dramaturgiai hatáselemek, ám a szereplőket tizedelő MEV-1 fő inspirációját épp a SARS-vírus jelentette, és a szakértők szerint kényelmetlenül pontosan mutatja be egy 21. századi, durvább világjárvány lehetséges lefolyását. Nemcsak olyan tudományos kulcsfogalmakat magyaráznak el tankönyvszerűen a szereplők, mint az alap reprodukciós ráta, az R0, ami meghatározza egy betegség terjedési sebességét, vagy a fertőzéshordozó tárgyak kiemelt szerepe, de a hálózatosan épülő cselekmény le is képezi ezt a riasztóan exponenciális folyamatot. Közben nem feledkezik meg az emberi reakciók szerepéről sem: látjuk a médiaszereplők, az egészségügyi szakemberek, a hatóságok és az egyre jobban pánikoló átlagemberek viselkedését.
Mert a fertőzés terjedése csak az egyik tényező, hasonlóan fontos ilyenkor az információ – illetve a dezinformáció – áramlása is. Az álhírek és vad összeesküvés-elméletek a koronavírus kapcsán is hamar szárba szökkentek az interneten, és ezek mind-mind befolyásolhatják az emberek viselkedését. A filmben feloldhatatlan morális dilemmákat is bemutat: egy főorvos vajon akkor cselekszik helyesen, ha értesíti szeretteit, hogy azonnal hagyják el a hamarosan karanténba zárt várost, így kockáztatva meg a tömegpánik és a vírus további terjesztését, vagy inkább akkor, ha tartja magát a szigorú protokollhoz, és hagyja a családtagjait is csapdába esni?
A központi kérdés pedig az, hogy az ember ilyenkor támaszkodjon-e a társakra, vagy meneküljön tőlük. A járvány fő paradoxona ugyanis, hogy egyfelől a teljes elszigetelődés jelenti a túlélés legbiztosabb zálogát, viszont az emberiség csakis közösségként, együttműködve lehet képes legyőzni a kórt. A tudósok szerint a Fertőzés egy fikciós filmhez képest tényleg rendkívül hitelesen ábrázolja egy durvább világjárvány lefolyását, mind a biológiát, mind a szociálpszichológiai vetületet tekintve, megmutatva, hogyan roppanhatnak meg pillanatok alatt a társadalmi szabályok és ellátórendszerek.
A 2009-es influenzajárvány után azzal vádolták a tudósokat, hogy farkast kiáltanak. A SARS-vírus ugyan nem terjedt tovább pár gócpontnál, de ahogy újabb járványok tűnnek fel, ki kell húznunk a fejünket a homokból, és szembe kell néznünk a valós kockázatokkal. Rendkívül sebezhetőek vagyunk
– mondta a bemutató után Dr. Ian Lipkin, a film egészségügyi szakértője, aki szerint a Fertőzés cselekménye egyáltalán nem elrugaszkodott fikció, hanem nagyon közel áll a valósághoz. De Lipkin mellett más tudósok is dicsérték a filmet pontossága miatt, még a CDC szakértője sem talált rajta fogást a Wired már említett, tényellenőrző videójában. Reméljük, hogy a mostani koronavírus is a SARS sorsára jut, és váratlanul elgyengül, de azt is, hogy újabb emlékeztetőül szolgál majd az egész emberiség számára, hogy ébernek kell maradnia:
Kiemelt kép: Jelenet a Fertőzés című filmből. Forrás: AFP
