Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra – közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
November 30-tól elérhető lesz a honlap, ahol szerepelnek a programban részt vevő külföldi nyelviskolák, február 1-jétől pedig elérhető lesz az online felület, ahol pályázhatnak a diákok.
A gimnáziumban és szakgimnáziumban tanuló nappali tagozatos diákok az első idegen nyelvként választható angol, német, francia és kínai nyelvet tanulhatják intenzív kéthetes nyelvi kurzuson – ismertette a miniszteri biztos. A választható célországok: Egyesült Királyság, Írország, Málta, Franciaország, Németország, Ausztria, Kína.
A honlapokat a Tempus Közalapítvány kezeli, és ők felelnek a teljes program lebonyolításáért is. Pályázni, a programban részt venni, a nyelvtanulási támogatásban részesülni kizárólag az ő pályázati felületükön keresztüli jelentkezéssel lehet majd, egyéb közvetítő szervezet, cég, nyelviskola nincs bevonva a program lebonyolításába. Ezért javasolt az iskolákhoz érkező esetleges megkereséseket fenntartással kezelni.
A közalapítvány már korábban felvette a kapcsolatot külföldi nyelviskolákkal, és folyamatosan egyeztetve igyekeznek a legjobb kurzusokat biztosítani a fiataloknak. A program előfinanszírozott, költségvetési forrásból. A kormány állja az utazás, a nyelvi kurzus, az ellátás, a szállás és a transzfer költségeit, és zsebpénzt is biztosít a fiataloknak.
A miniszteri biztos szólt arról is: október 10-én lezárult az igényfelmérés; a programra jogosult 140 ezer diák közül 90 ezer jelezte, hogy részt venne a nyári nyelvtanulási kurzuson. Megjegyezte, ez a létszám változhat, hiszen a fiataloknak pályázatot kell benyújtaniuk, de az igényfelmérés jelzi a diákok lelkesedését.
A felmérés alapján 81 ezer diák csoportosan, 9 ezer pedig egyénileg utazna. A fiatalok 80 százaléka az angol, 17 százalékuk a német és 3 százalék a francia nyelvi kurzusokat választaná. A kínai nyelvtanulás egyetlen, a nyelvet első idegen nyelvként tanító iskola diákjai számára nyitott.
Bartos tájékoztatása szerint az iskolák által szervezett csoportok külföldi nyelviskolai programban vehetnek részt, vagy partneriskolai együttműködés keretében utazhatnak. A kísérőtanárok utazását mindkét esetben finanszírozza az állam. A programban azok a diákok is részt vehetnek, akiknek már van B2-es komplex nyelvvizsgájuk vagy sikeres osztályozó vizsgát tettek.
Kiemelt kép: iStock