Közélet

1,9 milliárdra drágult a Néprajzi Múzeum tervezése

A nettó majdnem 1,8 milliárd forintról csaknem 1,9 milliárd forintra emelkedett a Néprajzi Múzeum tervezési költsége. Úgy hogy már az 1,8 milliárdos költség is jelentős drágulást takart.

Az indoklás szerint a kiíró Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. nem láthatta előre, hogy olyan tanulmányok (mérési stratégia, költséghatékonyság) megrendelése vált szükségessé, amelynek elkészítése, mint tervezői feladat nem szerepelt a szerződésben. A tendert megnyerő cégkvartettre bízták ezeket a feladatokat is, mert a váltás nem lett volna célszerű.

Az építkezés körül volt néhány zűr. Novemberben például a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa szóban kihirdetett ítélete hatályon kívül helyezte az új Néprajzi Múzeum építési engedélyét.

Az előkészítő földmunkákat a többek között Orbán Viktor miniszterelnök luxusreptetésével címlapokra került Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. és a Bohn Mélyépítő Kft. végzi, 2,5 milliárd forintért.

A gyakorlatilag félig a föld alatt lévő épületet a közbeszerzéseken gyakran sikeres stadionmágus ZÁÉV húzhatja majd fel, 25,9 milliárd forintért. A ZÁÉV-et idén szerezték Mészáros Lőrincék, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt.-n keresztül, melynek háromtagú igazgatóságát Mészáros három gyereke alkotja.

Az épület még el sem készült, de már híre van: először Európa, majd decemberben a világ legjobb középültének járó rangos díjat nyerte el. Az International Property Awards negyedszázados történetében először fordul elő, hogy magyar épület a világ legjobbjaként végezzen kategóriájában. A Napur Architect iroda által tervezett Néprajzi Múzeum új épülete a nemzeti szinten befutó győztes projektek között bizonyult Európa legjobb középületének, majd a kontinens legkiválóbbjaként a világ 10 régiójának kategóriagyőztesei közül érdemelte ki a világ legjobbjának járó “World’s Best” díjat.

Kiemelt kép: Munkagépek a Liget Budapest Projektben megvalósuló új Néprajzi Múzeum építkezésén a Városliget melletti Ötvenhatosok terén. A háttérben középen az 56-os emlékmű látható. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik