1905 februárjában egy 30 éves norvég bevándorló, Olaf Lindboe észrevett egy ígéretes hirdetést a Skandinaven című amerikai lapban. Az újságot norvégül írták és kifejezetten a nagyszámú, Skandináviából érkező bevándorlóknak szólt.
A hirdetésben egy jól prosperáló farmra kerestek munkaerőt, Lindboe pedig el is küldte a jelentkezését. Nem sokkal később összepakolta minden vagyonát, beleértve a 600 dolláros, mai pénzre átszámítva úgy 5 millió forintos megtakarítását és elutazott az Indiana állambeli La Porte-ba.
Néhány hét múlva Olaf azt írta a családjának és a barátainak, hogy olyan jól kijönnek a farmot vezető özveggyel, hogy talán hamarosan elveszi feleségül. 1905 áprilisában aztán a tanya tulajdonosa arra panaszkodott a szomszédjának, hogy megint kell keresnie valakit, aki segít neki a farmon, mert Lindboe egyik napról a másikra eltűnt.
Belle szereti a pénzt
Brynhild Paulsdatter Størset 1859-ben született Norvégiában egy mezőgazdasággal foglalkozó családba. A fiatal lány 1881-ben érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, tíz évvel idősebb nővérét követve, aki évekkel korábban vándorolt ki. Sok bevándorlóhoz hasonlóan Brynhild új hazájában új nevet választott magának, így lett Bella/Belle Peterson. Chicagóban telepedett le.
Nővére úgy emlékezett vissza Belle-re, mint aki bármit megtett volna a pénzért, ennek megfelelően keresett magának férjet is.
Sosem érdekelte a férfi személyisége, csak az, hogy mennyi pénze van
– mondta Nellie.
Belle első férje Mads Ditlev Anton Sorenson volt, ő egy nagy áruházban dolgozott. Bár nem keresett sokat, valahogy sikerült összespórolniuk annyi pénzt, hogy vegyenek egy apró édességboltot.
A bolt kevesebb mint egy év múlva furcsa körülmények között leégett, de a biztosítási pénzből futott egy családi házra. 1900-ban a lakásban is tűz ütött ki, állítólag egy hibás fűtőberendezés miatt, és Sorensonék ismét tetemes összeget kaptak a biztosítótól.
Az év július 30-án lejárt Mads Sorenson életbiztosítása. Úgy döntött, hogy nem veszi fel a 2000 dolláros összeget, hanem köt egy újat 3000 dollár értékben. Aznap délután a felesége riasztotta az egyik orvos ismerősüket, hogy Mads nagyon rosszul van. Mire kiérkezett az orvos, a férfi már halott volt. Bella elmondása szerint a férje munkából hazaérve szörnyű fejfájásra panaszkodott. A nő megfázásra gyanakodott, kinint adott neki, majd lefektette. Amikor később megnézte, hogy jól van-e, a férje már nem élt. Az esetet kivizsgáló két orvos a Belle által elmondottak alapján arra jutott, hogy Mads Sorenson agyvérzést kapott.
A zuhanó húsdaráló
1901 novemberében Belle eladta chicagói házát és három gyerekével együtt az indianai La Porte-ba költözött. A várost mindössze 70 évvel korábban alapították, de a századfordulóra virágzó településsé fejlődött. Belle egy a város szélén található, impozáns házat vett meg, amely korábban bordélyházként működött. A házhoz 19 hektáros földterület járt, Belle ezen kezdett el gazdálkodni. Nemsokára új férjet is talált magának, Peter Gunness személyében, aki korábban egy ideig Belle-től és első férjétől bérelt szobát.
La Porte-ba költözése után Bella elcsábította Gunnesst és 1902-ben összeházasodtak. A korabeli leírások szerint ezt a sikert az asszony inkább a terjedelmes farmjának, mint a külsejének vagy a személyiségének köszönhette.
Fotó: Wikipedia
A házasság azonban nem tartott sokáig. Nyolc hónappal később, egy decemberi éjszakán azzal ébresztette fel Belle nevelt lánya, Jennie a szomszédokat, hogy az apja megégett és az anyja segítséget kér. Swan Nicholson a fiával együtt átszaladt és azt látta, hogy Belle a konyhában ül sokkos állapotban, a hálóinget viselő férje pedig arccal előre fekszik a padlón, egy vértócsában. Orvosért küldtek, de hiába, Gunness már egy jó ideje halott volt.
Belle azonban egy egészen más történetet adott elő a seb keletkezéséről. Azt állította, hogy a férje a cipőjéért ment a konyhába, amelyet a tűzhely mellett tartott, hogy melegen tartsa. Amikor leguggolt értük, a tűzhely feletti polcról leesett a húsdaráló, rá a tűzhelyen tartott, a hús tartósításához használt sóoldattal teli edényre úgy, hogy Gunnesst nem csak a húsdaráló találta el fején, de le is lett forrázva. Belle szerint a baleset után még két órán is magánál volt. Gunness a nappaliban feküdt le a kanapéra, Belle elment aludni, de amikor éjszaka felébredt, a konyhában fekve talált rá a férjére.
Bár vizsgálat indult az ügyben és több tanút is meghallgattak, a rendőrség elfogadta Belle magyarázatát. A legendák szerint néhány évvel később Belle egyik gyereke, Myrtle azt súgta az egyik osztálytársa fülébe:
A mama megölte a papát. Leütötte egy húsdarálóval és meghalt. De ne mondd el senkinek.
Magányos özvegy segítségre vágyik
Bár Belle nem riadt vissza a munkától és néhány helybeli férfi rendszeresen segített neki a ház körül, 1905-re arra jutott, hogy szüksége van állandó munkaerőre. Belle több levelet is váltott a jelentkezőkkel, hogy mielőtt meghívja őket a farmra, megtudja, milyen anyagi körülmények között élnek. Belle az arra érdemeseknek felajánlotta, hogy fektessék be a megtakarításaikat a farmba, a bevételen pedig majd osztoznak.
Nem sokkal azután, hogy Olaf Lindboe eltűnt, megérkezett a farmra Henry Gurholt. A férfi lelkendezve írta az édesanyjának, hogy a ház, ahol él, tizenhárom szobás téglaépület, amelyet szép, fás terület vesz körbe és úgy kezelik, mintha családtag lenne. Az év augusztusában aztán Belle az egyik szomszédtól kért segítséget a betakarításhoz, mert Gurholt megbetegedett, nem tud dolgozni, ezért otthagyta a farmot és Chicagóba utazott. Még a ruháit se vitte magával.
Ahogy az Harold Schechter Belle-ről írt könyvéből kiderül, az első jelentkezők között volt George Berry, aki 1500 dollárt (11 millió forintnak megfelelő készpénzt) vitt magával, Christian Hilkven, aki 2000 dollárt és a svájci Emil Tell ugyancsak 2000 dollárral. A szomszédok azt mindig látták, amikor megérkezett az új napszámos, azt azonban sosem, amikor távozott az előző.
Egyetlen olyan férfi volt, aki rendszeresen visszatért Belle farmjára segíteni és nem tűnt el: egy helyi, Ray Lamphere.
Az utolsó áldozat
1906 nyarán, miközben sorban érkeztek és „távoztak” a férfiak Belle farmjáról, a nő másfél éves levelezésbe kezdett a dél-dakotában élő Andrew Helgeliennel. A férfi által írt levelek nem maradtak fent, de Belle válaszaiból kiderült, hogy a nő egyre személyesebb hangvételt ütött meg, a vége felé már gyakorlatilag szerelmeslevelekben tudatta a férfival, hogy mennyire várja, hogy odaköltözzön hozzá és együtt éljenek. Belle egyre türelmetlenebbé vált és két szerelmes szó között sürgette Andrew-t. A férfi végül feladta addigi életét és 1908. január 3-án megérkezett La Porte-ba.
Az addig a ház egyik vendégszobájában lakó Ray Lamphere-rel egyik napról a másikra megváltozott Belle viszonya. Lamphere későbbi elmondásából ítélve szexuális viszonyuk volt, az asszony rendszeresen átment hozzá éjszaka. Ray és a nő viszonya annyira megromlott, hogy Belle kirúgta, de Helgelien szintén nem maradt sokáig.
Március közepén Belle levelet kapott Asle Helgelientől, aki aggódott a fivére miatt, ugyanis már jó ideje nem tudtak róla semmit. Belle azt állította, hogy Andrew egy harmadik testvérüket ment megkeresni, Asle azonban mindenképpen ki akarta deríteni az igazságot, ezért megírta Belle-nek, hogy meg fogja látogatni a farmon.
Fotó: Library Of Congress
A pokol tüze
1908. április 3-án éjszaka Joseph Maxson, akit az időközben kirúgott Lamphere helyére vett fel Belle, füstszagra ébredt. Amikor kinézett az ablakon, látta, hogy lángol az egész ház, de még éppen annyi ideje volt, hogy kimeneküljön. Néhány szomszéd szintén észrevette a tüzet, és bár odarohantak segíteni, esélyük sem volt arra, hogy a Belle-t és gyerekeit kimenekítsék. A tűz órákig lángolt, mindent felemésztett. A romok alatt három gyerek holttestét találták meg, egy fej nélküli női test mellett – a halottkémek szerint Belle volt az és a gyerekei.
Asle Helgelien már a tűz után érkezett meg La Porte-ba, így Belle-lel már nem tudott találkozni. A testvére eltűnése azonban nem hagyta nyugodni és miközben a munkások a romok eltakarításán dolgoztak, megkérdezte Maxsont, nem emlékszik-e olyan helyre a ház körül, ahol nemrég fel lett ásva a föld. Maxson emlékezett egy ilyen helyre, meg mutatta.
A Gunness-farmon zajló munkálatok innentől kezdve egészen más irányba haladtak tovább. Az egész területet felásták és több helyről is zsákba csomagolt holttestek kerültek elő. A testeket feldarabolták és leöntötték mésszel, hogy a bomlási folyamatot elősegítsék, ám ez sok esetben nem sikerült.
A horrorisztikus események miatt olyan változatos nevekkel illették Belle-t, mint A Női Kékszakáll vagy a Pokol Hercegnője. Sorra érkeztek a táviratok is aggódó családoktól, amelyek úgy tudták, hogy egyik rokonunk válaszolt egy La Porte-i özvegy apróhirdetésére.
A gyilkosságok hírére turisták ezrei érkeztek a Gunness-farmra és rendkívül morbid módon a családok vasárnaponként a frissen kiásott sírok mellett piknikeztek.
Az egyetlen bűnös
Bár az mindenki számára egyértelmű volt, hogy a gyilkosságokat Belle Gunness követte el, a farmon kitört tűzért Ray Lamphere-t tették felelőssé. A bíróság szerint a férfi összeveszett Belle-lel és úgy akart bosszút állni, hogy felgyújtotta a házat.
Lamphere vallomásában az állt, hogy az asszony bízta meg a gyújtogatással, ráadásul úgy, hogy a gyerekei is a házban legyenek, míg Belle elmenekül Asle Helgelien elől. Ray szerint a tűzben talált fejetlen női holttest nem Belle-é, hanem a nő tette oda, hogy ezzel megtévessze a hatóságokat, a helyszínen talált, Belle-nek tulajdonított műfogsor pedig csak másolat.
A bíróság végül nem fogadta el Lamphere magyarázatát és 1908-ban kettőtől 25 évig tartó börtönbüntetésre ítélte a férfit. Lamphere még a minimum büntetést sem töltötte le, 1909. december 30-án tuberkulózisban meghalt.
Az eset után még több évig felbukkantak olyanok, aki azt állították, hogy Belle-t látták a vonaton vagy az utcán. Mind téves riasztás volt.
