Három éve élünk párkapcsolatban a pasimmal, és az elején, ahogy lenni szokott, minden csodálatos volt. Aztán összeköltöztünk, és egy idő után azt vettem észre, hogy minden nap veszekszünk, akkor is, amikor nincs is rá semmi ok. Például békésen üldögélek a kanapén, várom, hogy leüljön mellém, nézek ki a az ablakon, mosolygok, majd egyszer csak a semmiből feltör a páromból valami hiszti. Veszekedést szít azon, hogy a fogkrémes tubuson hogy áll a kupak, hogy már megint nem talál valamit, biztos én raktam el, hogy miért nem tudok ezt vagy azt így vagy úgy csinálni. Ha ez nem lenne, jó kapcsolatban élhetnénk, és hiába kérlelem ilyenkor, hogy inkább üljön le, beszélgessünk, beszéljük meg szépen, semmit nem érek vele, még idegesebb lesz. Mostanában már azt csinálom, hogy amikor elkezdi, kimegyek a lakásból, de ez rosszabb. A szüleim soha nem veszekedtek, vagy mi sosem láttuk, nem vagyok ehhez hozzászokva. Mit tegyek, hogy észrevegye, a szakítás felé sodorja a kapcsolatunkat?
Az olvasói levelet Xéniától kaptuk, akinek természetesen nem ez a neve, de az ő anonimitását is garantáljuk.
Mit lehet tenni?
A párkapcsolatokban rejlő közös jövő lehetőségét nem csak az határozza meg, hogy a másikat mennyire tartjuk vonzónak, vagy hogy mennyire szeretünk vele együtt nevetni. Azon múlik a legtöbb, hogy ki hogyan tudja megélni a hétköznapokat, hogyan vezeti le a stresszt, és hogy milyen mintát hozott otthonról. Elképzelhető, hogy olvasónk partnere veszekedős szülők közt nőtt fel, és számára az a természetes, ha otthon feszült a hangulat. A veszekedés sokszor azt mutatja, van még szenvedély a két ember között, csak épp a rosszabbik kommunikációs csatornán fejezik ki egymásnak.
Hosszú távon rombolja a kapcsolatot, pedig tulajdonképpen az történik, hogy a partnere az együtt töltött időben szeretne valahogyan kapcsolatot teremteni, de nem képes rá valamiért. Sokszor a törődés iránti igényt mutatja az állandó szekírozás, jellemzően akkor a legerősebb, amikor össze vannak zárva, amikor sok lett a szabadidejük együtt. Láthatóan az se jó, ha olvasónk szeretné megbeszélni, és azon van, hogy megnyugtassa a partnerét, és az se jó, ha kisétálva a lakásból kiszakítja magát a vitákból.
A veszekedések után az érzelmi megkönnyebbülés a békülésben van, azaz ha a viták után a pár megtalálja azt a kommunikációs helyzetet, amiben a vita feloldódhat, akkor a sérülés is jóval kevesebb. A kapcsolatot a veszekedések és szekírozások akkor rontják el, ha nincs békülés. Olvasónk ugyan nem írta, de lehetséges, hogy ő maga a békülés hiányától érzi magát rosszul. A viták feloldása akkor hatékony, ha rövid idő belül történik, tehát miután összeveszünk a bögrén, akkor ne érleljük magunkban több napig a sérelmeket. Segíthet, ha időt kérünk egymástól és félrevonulunk, ha eldurvul a vita, ha valaki személyeskedni kezd. A humor általában jó megoldás a veszekedésekre is, ha kiröhögjük utána magunkat, máshogy fogjuk venni a következő vitákat.
Ha pedig nem lehet békülni, akkora a feszültség, akkor érdemes végiggondolni, hogy a két ember személyisége alkalmas-e arra, hogy a továbbiakban közös jövőn gondolkodjanak. Lehetséges, hogy a hozott családi minták annyira eltérőek, hogy az, aki sosem hallott veszekedő szülőket, képtelen ebben élni hosszú távon.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
