Furcsa táblák jelentek meg a Kazinczy utca környéki pesti bulinegyedben. Illetve mégsem furcsák, hiszen úgy olvadnak bele az ódon bérházak falaiba, hogy csak az veszi észre, aki direkt keresi őket, esetleg elég ideig bambul maga elé, mondjuk pont köztéri pisilés közben, amely – a pesti éjszakától elválaszthatatlan – tevékenységre egyébként reflektál is a műalkotássorozat.
Csak akkor tűnik fel, hogy valami nem oké, ha alaposabban megnézzük az ábrákat és a feliratokat az antikolt, bronzhatású táblákon. Van itt minden: brit hányásnak, nagy – értsd: harmincas és hedonista – kortárs magyar költő pisijének, rozéfröccs és szex között letört tűsarkú csizmának és háromszögfüggő hipsztereknek emléket állító tábla, szóval csupa olyasmi, ami kőkeményen meghatározta belpest mindennapjait (mindenéjszakáit) a kétezres évek nagy romkocsmarobbanása óta.
Ha csak a Nem mi voltunk! művészeti kollektíva akciójáról megjelent közleményeket olvassuk, felmerülhet a gyanú, hogy a csapat – Brückner János képzőművész, Szabó Ottó és Tóth Márton Emil szobrász, Fillér Máté grafikus, Falvai Mátyás író – véresen komolyan veszi magát. Mondataikban erős a bullshitfaktor, olyanokat állítanak például, hogy “a jelenkor belvárosi partykultúrjának utcákon heverő momentumaira emlékezik meg úgy, hogy közben vitára, diskurzusra invitálja a budapestieket”, meg hogy “a belvárosi dzsentrifikációra reagál”, “konfliktuspontokat azonosít”. Kiderül még, hogy “az első ránézésre érthető üzenetet hordozó táblák második, majd harmadik megtekintésre újabb és újabb rejtett jelentések, rétegek kerülnek elő”.
Szerencsére azonbam maguk a táblák viccesek, lazák és hát szomorúak is: Brücknerék szerencsére nem söprik szőnyeg alá az említett romkocsmarobbanás árnyoldalait sem, a Szimpla mellett elhelyezett “Itt régen emberek éltek” feliratú tábla például meglepően komoly darab. Az egész ráadásul még ironikusabb attól, hogy szó sincs bronztáblákról, kamu az egész, kamufém kamurozsdával, plexiből és fából van mind. Egy hete szerelték fel őket, némelyik azóta már magától is fakulni kezdett, hát mi ez, ha nem költészet?
A táblák addig maradnak kint, amíg meg nem rongálják vagy el nem viszik őket a bulizók. A Nem mi voltunk! egyébként nem rongált falat a felfúrás során, hiszen eleve ott lévő lyukakat használtak. Elvileg tizennégy tábla van, ebből többet nem találtam, vagy azért, mert elvitték őket, vagy én voltam a béna (illetve lusta voltam GPS-koordinátákkal szenvedni), de azért egy galériára való bőven összejött. Remélem, sokáig maradnak, jót tesznek a bulinegyednek, amely így mintha egy fokkal kevésbé venné komolyan magát és ez minden projektnek jót tesz.
