Tudomány

Pillanatok alatt átalakította a tájat a tavaly szeptemberi észak-koreai fegyverkísérlet

Észak-Korea tavaly szeptemberben hajtotta végre történelme legnagyobb kísérleti atomrobbantását a 2200 méter magas Mantap-hegy mélyén. A detonáció hatására a hegy összeomlott, a kutatóknak pedig most sikerült rekonstruálniuk az eseményt.

A Science folyóiratban megjelent tanulmány szerint a robbanás hatására a hegy felszíne előbb 3,5 méterrel megemelkedett, majd mintegy fél méterrel bezuhant – írja az IFLScience. A becslések alapján a detonációt egy 120-300 kilotonna TNT hatóerejű nukleáris fegyver okozta – összehasonlításképp: a Hirosimára dobott bomba 15 kilotonnás volt.

Összeomlott a legfőbb észak-koreai nukleáris kísérleti telep
Emiatt figyelni kell az esetleg kiszivárgó radioaktivitást is.

A szakértők számításai szerint az észak-koreai robbantás 400-660 méterrel a Mantap-hegy alatt történt. A kutatók egy korábban ismeretlen utórengést is azonosítottak 8,5 perccel a detonáció után, a robbantástól nagyjából 700 méterre.

Teng Wang, a Nanyang Technológiai Egyetem munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint ez az első alkalom, amikor egy föld alatti nukleáris robbantással járó minden felszíni elváltozást sikerült felmérni, illetve bemutatni a nyilvánosságnak.

A csapat a vizsgálat során a szeizmikus adatok mellett a német TerraSAR-X és a japán ALOS-2 műholdak által készített felvételeket is megvizsgálta. A két űreszköz egy új technológiát, a SAR-t (Synthetic Aperture Radar) használja, amely képes felmérni a felszín változásait éjjel és nappal, bármilyen időjárási körülmények közt.

A képponteltolódások többirányú precíz nyomon követésével képesek voltunk felmérni a Mantap-hegy teljes háromdimenziós felületi deformációját

– nyilatkozta Roland Bürgmann, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem kutatója és a tanulmány társszerzője.

A szakértők szerint a fegyverkísérlet a következő módon zajlott: 2017. szeptember 3-án felrobbantották a bombát a hegy mélyén. A detonáció hatására a gránit elpárolgott, így a hegyben egy futballpálya-méretű üreg keletkezett. Az eseményt egy 5,2 erősségű földrengés követte, a hegy pedig rövid időre megemelkedett.

Néhány perccel később az üreg beomlott, újabb földrengést váltva ki. Ezután a kőzetek elkezdtek ismét összeállni, a folyamat hatására végül a hegy némiképp besüllyedt.

A kutatók úgy vélik, hogy legújabb módszerük alkalmas lehet más föld alatti nukleáris fegyvertesztek vizsgálatára is. Remélhetőleg hasonló robbantást már nem fognak végrehajtani Észak-Koreában.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik