Majdnem napra pontosan tíz évvel a szapporói feljutás után kezdődik el a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság Budapesten, amin a magyar válogatott célja mi más is lehetne, mint a világelitbe lépést jelentő első két hely valamelyikén végezni.
Tegyük hozzá, hogy szerencsére, sportszakmai szempontból pont az ennyire nívós tornák hozzák meg azt a versenyhelyzetet a világ második vonalában, ami felkészíti a csapatokat az A csoportra. Hogy a feljutók ne csak pofozógépnek menjenek, hogy aztán tükörsimán kiessenek.
Most, 2018-ban a magyar válogatott ellenfelei sorrendben Kazahsztán, Olaszország, Szlovénia, Lengyelország és Nagy-Britannia lesznek. Ezt a sorsolást mindennek lehet nevezni, csak könnyűnek nem. Rögtön az első két nap a két, papíron legerősebb riválissal, az élvonalból kiesett kazahokkal és olaszokkal találkozunk. Jönnek aztán azok a szlovénok, akik ott voltak az olimpián, ami elég nagy bravúr (az amerikaiakat és a szlovákokat le is győzték), majd azok a lengyelek, akik ellen minden meccsen megszenvedünk. Az utolsó találkozón azok ellen a britek ellen játszunk, akik egy osztállyal lentebbről érkeznek, de hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni őket, a divízió I/B első két csapata erőviszonyok alapján beférne ebbe az osztályba is.
A szövetségi Jarmo Tolvanen, a 2017-es nyár óta irányítja a válogatottat, a finn edző emellett az U20-as nemzeti csapatért is felel. A rendkívül tapasztalt szakember dolgozott Svájcban és Svédországban is, Finnország több korosztályos csapatát is vezette és megfordult korábban Magyarországon, a Fehérvár EBEL-történetének legsikeresebb szezonját vezényelte le.
A hokinak sajátja, hogy válogatott szinten csak a vébén (vagy olimpián) vannak tétmeccsek, így kénytelenek vagyunk a felkészülési mérkőzésekre támaszkodni, ha fel akarjuk mérni a csapat erejét. És ez mindig lutri. Tolvanen érkezése óta, de főleg a vébére hangoláskor sok szoros mérkőzést nyert meg a válogatott, ami akkor is pozitívum, ha a játék nem volt mindig lehengerlő, mert ez vár ránk majd a világbajnokságon is.
A legutóbbi öt meccsét egytől egyig megnyerte a magyar válogatott, kétszer az A csoportra készülő osztrákokat vertük, majd a rivális szlovénokat, illetve a divízió I/B-s japánokat és ukránokat. Ezek közül viszont csak egy találkozó dőlt el a rendes játékidőben, miközben az ukránok elleni főpróbán négygólos előny után csak szétlövésben sikerült győzni. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Ausztria későbbre hangol, ők a felkészülés egy teljesen más szakaszában jártak, amikor a két csapat találkozott egymással, úgyhogy helyén kell kezelni az eredményeket.
- A riválisok közül a kazahok azok, akik kiemelkednek a mezőnyből, igaz, ők évek óta egy elég masszív csapatot tudnak kiállítani, a keret nagy részét az a Barisz Asztana adja, amely a világ második legerősebb bajnokságában, a KHL-ben szerepel.
- A másik legerősebb ellenfélnek az olasz ígérkezik, amely ugyan csak egy pontot szerzett tavaly az elitben, de több szoros meccse is volt és kellemes meglepetést okoztak.
- A szlovénokat már említettük, hogy ott voltak az olimpián is, egy külön tanulmányt megérne, hogy ez a kis ország, hogyan is képes a sportok többségében kiemelkedően szerepelni. Még akkor is bitang erős a keretük, ha Anze Kopitar, a Los Angeles Kings klasszisa nem vállalta a szereplést.
- A lengyelek ellen mindig megizzadunk és most is magukkal hozták a kapus Przemyslaw Odrobnyt, aki nem egyszer szúrt már ki a magyar csatárokkal.
- A britek kicsit sötét lónak ígérkeznek, a papírforma alapján talán ők a leggyengébbek. Aztán majd kiderül ez, ott van a dél-koreai példa, akik pár éve kiestek a divízió I-ből, most meg készülnek az A-csoportra.
És meg kell jegyezni, hogy az újfajta, igaz már pár éve bevezetett lebonyolításnak is köszönhetően sokkal kiélezettebb a csata, belefér egy-egy botlás a csapatoktól. Úgyhogy bármi is lesz a végkimenetel, mi, szurkolók már jól jártunk.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
