Sport sport

Tíz éve már, hogy a világ tátott szájjal nézte a magyar hokicsodát

2008. április 19-ét egyetlen magyar jégkorongszurkoló sem felejti el. Akkor győzte le a válogatott Ukrajnát 4-2-re divízió I-es világbajnokság sorsdöntő mérkőzésén és jutott fel hibátlan mérleggel a világ legjobbjai közé. A sportág számára a dátum azóta is ünnepnap, gyakorlatilag nem tud úgy pályára lépni a nemzeti csapat, hogy ne kerülne szóba Szapporó. A dolog különlegessége, hogy ugyan a magyar hokisok akkor már évek ott toporogtak a világelit, az A-csoport küszöbén, de azt átlépniük nem sikerült.

Ehhez képest pont Japánban, a világ másik végén jött össze a bravúr, miközben az előzetes várakozások alapján senki sem várt akkor kiugró eredményt.

Ha Szapporóról beszélünk, akkor a magyar jégkorong azt megelőző bő egy évtizedét is meg kell említeni. A kilencvenes években jött a gondolat, hogy meg kellene fiatalítani a nem túl acélos válogatottat: ezt terv és kivitelezés követte. A magyar hokinak kapóra jött, hogy a gyergyói Kercsó Árpád keze alatt egy ígéretes mag kezdett kialakulni Dunaújvárosban, ezzel egy időben, Székesfehérváron id. Ocskay Gáborék is dolgoztak keményen a Volán megerősítésén, a két vidéki bázis pedig a rivalizálás közben közel azonos korú játékosokkal tudta segíteni a nemzeti csapatot. 1998-ban már az ő főszereplésükkel sikerült kiharcolni a BS-ben a feljutást a C-csoportból a B-be – a románokat vertük kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re az utolsó meccsen. Az még egy átmeneti csapat volt, a kapuban az akkor 17 éves Szuper Levente állt, míg az volt a legendás Ancsin János utolsó világbajnoksága. A szövetségi kapitány ekkor Kercsó volt.

A románok elleni győzelem 1998-ban:

A következetes munka és a rend a lényeg. Nálam a sztárok a csapatban sosem a trógerek vagy a hangadók, hanem a legjobb játékosok. Valahogy úgy alakul, hogy ők barátokká válnak, másképp nem is tud csapattá válni a társaság

– mondta korábban egy vs.hu-nak adott interjúban Kercsó arról, mi volt az ő sikerének a titka.

A következő években egy kiesés majd egy feljutás következett, az újabb fontos időpont pedig 2001, amikor a franciaországi világbajnokságon sikerült megverni a házigazdákat, ami jelezte, hogy már van olyan szinten a válogatott, hogy magasabban jegyzett csapatokat is elkaphasson. Rá egy évre Székesfehérváron és Dunaújvárosban rendezték az akkor már divízió I-nek hívott másodosztályú vébét, ezen pedig a norvégok legyőzésével került még egy polccal feljebb Magyarország, az olyan bravúr volt, amiről évekkel korábban talán álmodozni sem mertünk.

Annak az eredménynek is köszönhetően már akkor a feljutásért játszhattunk, ám a rivális Dánia 6-2-vel átgázolt a magyar csapaton. Ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondjuk: nem álltunk még készen az A-csoportra.

Ezt bizonyították a következő évek, amikor kissé megragadt a divízió I középmezőnyében a válogatott. Leginkább azért volt nehéz ezt feldolgozni, mert az akkori rendszerben egy vérre menő meccse volt a vébéken a válogatottnak, ha pedig becsúszott ez váratlan eredmény (például egy vereség a britektől), akkor el is úszott a feljutás lehetősége.

Ekkor egyébként már egyre több magyar felmenőkkel rendelkező játékos csatlakozott a válogatotthoz, elsősorban a fehérvári vezetőség látta ebben a megoldást. 2004-től kezdve a fehérvári klubedző, a Kercsó Árpádhoz hasonlóan elég kemény természetű Pat Cortina dirigálta a válogatottat is. A kanadai szakember olykor a szemüvegét törte szét, máskor az öltöző padlóján fetrengve magyarázott a játékosainak.

Ő is csapkodott, tört össze botot a jégen, szigorú és kemény volt, ez a lényeg. A magyar játékos olyan, hogy meg kell mondani neki, mit csináljon, mit szabad és mit nem, mit csinált rosszul és mit jól. Ha nem mondasz semmit, vége, összeomlik a csapat

– vélekedett kollégájáról Kercsó a már említett interjúban.

Cortinával javult a csapat játéka. 2007-ben a második lett a csapat Szlovénia mögött (az azóta NHL-sztárrá vált Anze Kopitar is játszott azon a vébén), ám ennek ellenére sem várta el senki rá egy évre, hogy majd pont Japánban sikerül átvinni a lécet. A körülmények is mintha összeesküdtek volna a csapat ellen, a keret felének nem érkezett meg a felszerelése Szapporóba, Ladányi Balázs például a másodedző Diego Scandella korcsolyájában edzett elsőre.

Konkrétan úgy néztünk ki az első edzésen, mint egy jamaicai bobcsapat

– emlékezett vissza a jubileumra készült A mi Szapporónk c. dokumentumfilmben a válogatott védő, Horváth András.

Ez a legfontosabb film, ami a magyar jégkorongról készülhetett
Kedden 19 órától adja a Sport 1 A mi Szapporónk című dokumentumfilmet, amely a magyar hokicsoda tízéves jubileumára készült.

Ilyen előjelek után nem is volt annyira meglepő, hogy az első meccs kínszenvedés volt, nagy nehezen sikerült csak legyőzni a később kieső észteket. A litvánok kiütése már nem okozott gondot, majd jött a harmadik mérkőzés, ami után már komolyan lehetett beszélni a feljutásról.

Ezen a házigazda japánokat vertük 4-2-re, de úgy, hogy 3-2-nél az ázsiai csapat lőtt egy gólt, ami a hálótartó vasról pattant ki, a játékvezetők azonban nem vették észre és mivel ekkor még nem volt kötelező a videobíró, nem is tudták visszanézni az esetet. A már említett A mi Szapporónkban egyébként elhangzott, hogy a szlovákiai születésű Sille Tamás hatott elég meggyőzően a szlovák játékvezetőkre, igaz, ő maga csak arra tudott hagyatkozni az esetnél a kapunak háttal állva, hogy a vason csattanó korong hangját hallotta.

A szapporói hősök

kapusok: Szuper Levente, Hetényi Zoltán.

védők: Tokaji Viktor, Horváth András, Szélig Viktor, Sille Tamás, Svasznek Bence, Kangyal Balázs.

csatárok: Ennaffati Omár, Ifj. Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Vaszjunyin Artyom, Vas Márton, Peterdi Imre, Ladányi Balázs, Gröschl Tamás, Holéczy Roger, ifj. Kovács Csaba, Benk András, Majoross Gergely, Fekete Dániel, Vas János.

A negyedik ellenfél Horvátország volt, amely nem jelentett gondot és mivel közben a favorit ukránok is megnyerték a negyedik meccsüket, így biztossá vált, hogy a döntőnek is beillő magyar-ukrán mérkőzésen dől el a feljutás.

Az ukrán csapat lenézte a magyart, hiába a győzelmek, nem hitték el, hogy kikaphatnak tőlünk. Jött is a meglepetés számukra, Vas János és Palkovics Krisztián is betalált az első harmadban, majd a második elején Peterdi Imre növelte háromgólosra az előnyt. Persze a hoki az a sport, ahol még ekkora különbség után sem mehet biztosra ez csapat, így történt ez Szapporóban is: az ukránok 35 másodperc alatt ütöttek két gólt a második játékrész hajrájában, amivel újra nyílttá vált a találkozó. A feszült utolsó harmad végén Vas Jánost állították ki,

ám emberhátrányban sikerült végleg lezárni a meccset, Ladányi és Vas Márton ugrott ki egy védővel szemben, előbbi passza után utóbbi lőtt kapásból a hálóba az utolsó percben. 70 év után tért vissza a magyar hoki a világelitbe.

Az ukránok elleni győzelem tíz évvel ezelőttről:

A sikerkapitány Pat Cortina könnyes szemmel foglalta össze A mi Szapporónkban, miért is volt akkora dolog az a feljutás:

Magyarországon kívül talán senki nem tudja feldolgozni, mennyit dolgoztak ezért. Élveztem nézni, ahogy a srácok percekig összeölelkezve, könnyezve mondogatják egymásnak, hogy megcsináltuk. És tényleg ők csinálták meg. Senki nem adott nekik semmit. Ők tették bele a szívüket-lelküket

– utalt a kanadai szakember arra, hogy bizony nem Magyarországon voltak a legjobbak a sportági feltételek, de kitartó munkával így is oda lehetett érni a legjobbak közé.

A magyar csapat az budapesti fogadáson 2008-ban Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az az ukránok elleni győzelem egyébként több volt, mint egy feljutás. Egy ekkora siker után több szülő is jégkorongozni vitte le a gyerekét, az akkori csapat tagjainak nagy többsége pedig azon túl, hogy példakép lett, az aktív pályafutás után is a sportágért dolgozik, ki edzőként, ki sportigazgatóként, ki más szerepkörben. Elég csak megemlíteni azt a Majoross Gergelyt, akinek az irányításával nemrég lett bajnok a MAC – két bajnoki ezüstérem után, de ő korábban a DVTK-t is csúcsig vezette.

A válogatott csodát pedig sikerült hét évvel később megismételni, 2015-ben is feljutott a világelitbe a magyar válogatott és közel állt ahhoz, hogy megragadjon a legjobbak között. Ez Szapporó igazi öröksége. A magyar jégkorong maga.

Ocskay Gábor halála

A magyar sport egyik legnagyobb tragédiája, hogy a klasszis center, ifj. Ocskay Gábor nem lehetett ott Svájcban az A-csoportos világbajnokságon. Minden idők egyik legjobb magyar hokisa 2009 márciusában, szívelégtelenség következtében hunyt el 33 évesen. A válogatott csapatkapitánya, Kangyal Balázs akkor egy televíziós interjúban azt mondta, nem tudja elképzelni, hogyan fognak jégre lépni a világbajnokságon.

A csapat végül hat vereséggel esett ki az élvonalból. A magyar szurkolók viszont világhírnévre tettek szert lenyűgöző buzdításukkal.

Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robinchon

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.