Nemcsak a naptár mutatja, az időjárás is egyre inkább kétségtelenné teszi, maholnap itt a tél. Ezzel együtt pedig a madáretetés 2017/2018-as szezonja, amit korábbi cikkünkben vezettünk be egy igen erős kijelentéssel:
A lakosság számára etetni csak az énekesmadarakat szabad, őket is kizárólag a kemény téli hónapokban. A vízimadarak, és például az itthon telelő néhány fehér gólya etetése felesleges és káros a madarakra nézve.
A víz az élet
Törvény persze nem tiltja, csak a természet szeretete és tisztelete. Hogy miért, azt énekesmadarak esetén itt magyaráztuk el észérvekkel, jöjjenek most a vízimadarak, elsősorban hattyúkat, récéket, ludakat értünk alattuk. Azokat, akiknek kenyeret dobunk a Balatonba és bármilyen álló- vagy folyóvízbe, ahol csak találkozunk velük.
E madarakat két létfontosságú kapocs fűzi a vízhez:
- Éjszakára nyílt vízfelületre húzódnak vissza, biztonságba a szárazföldi ragadozók elől.
- Élelmük egy részét a vízből szerzik, de csak az év néhány hónapja alkalmas arra, hogy minden táplálékukat megtalálják itt. Egyébként gyepeken, szántókon legelészve tömik a hasukat.
A kemény tél nyilvánvalóan azért kellemetlen számukra, mert a víz befagy, a terített asztalt pedig hó fedi. Ilyenkor délre húzódnak, minden további nélkül elrepülnek több ezer kilométert is a kedvezőbb körülményekért.
Első ellenség: kenyér
És itt jön a képbe az ember, aki puszta szórakozásból, segítő szándékkal elkezd kenyeret dobálni a hattyúnak, kacsának akár télen, akár nyár közepén. Akaratlanul is komoly károkat okoz ezzel, a kenyérrel kell kezdenünk.
Bármilyen, emberi fogyasztásra szánt pékáru a repülésképtelenséget okozó, „angyalszárny-betegségnek” nevezett kórt idézhet elő madaraknál. Hosszabb távon emellé az egyoldalú táplálkozás miatt hiánybetegségek is társulhatnak. Nem lebecsülendő probléma:
Nyaralóövezetek, frekventált vízpartok madarai ha megtehetik, már csak kényelmi okokból is hajlamosak teljes egészében az emberi táplálásra hagyatkozni. Ez pedig 99,8 százalékban kenyérrel, egyéb péksüteménnyel, chipsszel történik
– magyarázza a 24.hu-nak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.
De mindez csak a probléma egyik felét jelenti, ha minden látogató szemes kukoricával, zöldborsóval és megannyi hattyúnak, kacsának, libának való élelemmel tömné őket, akkor is rosszat teszünk. A probléma többrétű.
Elnyomjuk túlélési ösztöneiket
Az etetés kikapcsolja ezeknek a vadállatoknak a természetes vonulási ösztönét: maradnak, mert tőlünk élelemhez jutnak. A tapasztalatok alapján elég néhány hétnyi intenzív etetés, és a terület vízimadarai már nem repülnek délre, hanem várják a megszokott táplálékot akár jön, akár nem. És sajnos erre nevelődnek fiókáik is: ők pont a nyári, „túletetéses” szezonban tanulják meg, hogy gyakorlatilag más dolguk nincs, mint várni az ételt.
Ilyen volt 2016/2017 hagyományosan normálisnak nevezhető, ám hosszú ideje nem tapasztalt fagyokat produkáló tele, ami tömegesen sodorta bajba az itthon maradó víziszárnyasokat. Tavaly országos hírt kapott például, ahogy ezek a kacsák taposták a léket, közös lábmunkával igyekeztek meggátolni a víz befagyását:
Kacsa-léknek nevezik, népiesen lihogónak, cikket is írtunk róla a konklúzió levonásával.
Egy darabig működhet
Teljesen természetes viselkedésforma azon kockáztató egyedektől, akik mindent egy lapra feltéve vagy túlélik a telet vagy sem. De az ember »közreműködésével« 2016/2017 tele sokkal több vízi madarat veszélyeztetett, mint azt a természetes szelekció indokolta volna
– világít rá a szakember.
Tartós mínuszokban viszont hiába tekernek, éjjel belefagynak a vízbe. A talpraesettebbek időben feladják és odébbállnak, a többiek befejezik életüket.
Egy szó, mint száz, a vízimadarak tömeges települési jelenléte, különösen télen, nem természetes, hanem a felelőtlen emberi tevékenység következnénye – értsd: az etetésnek köszönhetően – fittyet hány a természet törvényeire, kiiktatta a vonulás ösztönét. A klímaváltozásnak köszönhetően sokáig be is jöhet nekik, de pont ez a csapda: a modellszámítások szerint ritkábban köszöntenek Magyarországra kemény telek, ám lényegesen megnő az extrém időjárási helyzetek száma.
Témánk szempontjából ezt így fordíthatjuk le: sok, az etetés által természetes viselkedésformáit elhagyó, ösztöneit kikapcsoló vízimadár túlél nálunk télen is, de ha beüt a baj, indokolatlanul nagy rendet vág köztük a természet.
A gólyákkal is vigyázzunk!
Végezetül pedig ígértünk gólyákat is: az ő téli etetésük is a faj ellen elkövetett vétek. Az utóbbi évtizedekben egyre több fehér gólya próbál áttelelni Magyarországon, ők az úttörők, melyek túlélési sikerességét nem szabad mesterségesen befolyásolnunk.
Így egerésznek az áttelelő fehér gólyák:
A klímaváltozás okozta enyhébb telek is sarkallhatták őket erre, amelyik egyednek sikerült, annak génjei és stratégiája elterjedtek. A jelenben és a jövőben próbálkozzanak csak a maguk módján, és a végén az éghajlat felmelegedésének függvényében gólyáink lassan, évről-évre egyre többen itthon maradhatnak. Persze sok egyed halála árán.
Ellenkező esetben ugyanaz történik, mint ahogy fent leírtuk:
Aggodalomra nincs ok: az áttelelő fehér gólyák eddig közel száz százalékos túlélési sikert mutatnak. Az elmúlt években csak egy itthon maradt egyedelhullására derült fény, és annak a madárnak a pusztulását sem éhezés, hanem emésztőrendszeri gyulladás okozta.
(Kiemelt képünkön jégbe fagyott hattyú a Tisza-tavon idén januárban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)