Jeanne d’Arc az egyik legkedveltebb francia filmes téma, számos nagyjátékfilm, tévéfilm és sorozat dolgozta már fel az orleáns-i szűz történetét, de sokáig sorolhatnánk a számos könyvet, festményt, zeneműt, színházi darabot, de még videojátékot és képregényt is, amit személye inspirált.
Személye legendássá vált, nemzeti hős lett belőle, bár sokakat megosztott, hiszen sokan vitatták, hogy valóban Isten szólította meg és hívta harcba hazája megvédése miatt. Ellenzői a Sátán angyalbőrbe bújt küldöttét látták benne, nem véletlen, hogy majd’ 500 évig tartott, amíg rehabilitálták, és végül szentté avatták.
Akárhogy is, az a fajta self-made man volt, aki a semmiből kapaszkodott fel, lett számos ember bástyája, egy olyan fénysugár a káoszban, aki lángoló oszlopként vezette a népet a sötétségen. Ilyen értelemben igazi rocksztár volt, A film ettől hihetetlen erős kontraszttal bír, hiszen a teljesen nyers, vidéki miliő, amelyben a legnagyobb dinamizmust a bóklászó, legelésző birkák jelentik, s a szereplők archaizáló dialógusokat folytatnak a hit mibenlétéről, elég brutális, ahogy egyszer csak táncra perdülnek, és headbangelni kezdenek (az alábbi videóban 1:31-nél egy villanásra).
A cigánykerekező, spárgázó Jeanne d’Arc, a két apáca, aki valójában egy apáca, valamint a rappelő, Pumped Gabó-táncot lejtő parasztfiú mind-mind olyan elem, ami nem feltétlenül fér bele az orleáns-i szűz ikonográfiájába, sőt biztosan sokan blaszfémiát üvöltenek ennek láttán, pedig ennél szórakoztatóbb formában még nem láttam feldolgozni a témát. És nem, a leírtak hiába tükrözik azt, hogy itt nevetség tárgyává tesznek egy nemzeti hőst, pont a fordítottja történik.
Egy hithű katolikus lányt látunk, aki azon őrlődik, miként maradhatna jobb keresztény: ha otthon marad és imádkozik, vagy ha a francia nép érdekében fegyvert ragad, és embereket öl. Egy nap elmondja legjobb barátjának, Hauviette-nek, hogy képtelen tovább elviselni mindazt a szenvedést, amit az angolok okoznak, majd egy apáca, Madame Gervaise is megpróbál beszélni a kislánnyal, de Jeannette készen áll arra, hogy harcba szálljon a lelkek üdvéért és a Francia Királyság szabadságáért.
Éppen ezért komoly mondanivalója ellenére furcsa, hogy sok néző távozott a vetítésről, úgy tűnik, a metál még mindig túl radikális egyesek számára. A darab Franciaországban is megosztó lett, ami persze nem csoda, valószínűleg nálunk is sok nemzeti érzelmű állampolgárnál leverné az ékszíjat, ha Petőfiről készülne hasonló szellemű musical. Pedig felesleges az efféle rideg távolságtartás, a tabudöntögető musical egy egészen zseniális darab, és aki nyitott az efféle posztmodern stíluskavalkádra, az rettentő jól fog szórakozni rajta.
