Gerlóczy: Magyar sikerek

Péter, a kreatív gyakran elmondja, nyilatkozza és hangsúlyozza – én legutóbb akkor hallottam, amikor erről egy népszerű showman személygépjárművében furikázva beszélt -, hogy a sikerrel nem lehet vitatkozni.

Nézd, Tibi, van az a mondás, te tudod, és én is tudom, hogy a sikerrel nem lehet vitatkozni, mondta, és akkor Tibi, aki nézte is, tudta is, rántott egyet a vállán, elmosolyodott, érezte, ahogy a gerince mentén kúszik felfelé valami melegen, talán a siker az, gondolta, vagy talán csak a megkönnyebbülés, hogy felmentették, gondolom, és mint a gejzírből a forró víz, kitört a száján az elégedettség, nevetett, kacagott, hahotázott és megigazította sikeres testét a bordó bőrülésben.

A sikerrel nem lehet vitatkozni. Nézd! Nézem én, bevallom, ha nem is vagyok Tibi, de nézem, viszont mást se látok az elmúlt hetekben, minthogy az emberek a sikerről vitatkoznak, Péter sikeréről, a kisfilm sikeréről, a hegedűművész sikeréről, a magyar és az amerikai és az észak-koreai vezető sikeréről, a magyar rocksztár sikeréről, a rendezőnő sikeréről, a nagy kórus, az a valódi (amelyben nem oly tiszták és tökéletesek a hangok, hogy az ember elsírja magát tőle, illetve nem azért sírja el magát tőle) mást sem zeng, mint a siker kritikáját és dicséretét, concerto ez a javából, varangy, kurva anyád.

Egy dolog biztos, nézd, Tibi, a kreatív téved, a sikerrel lehet vitatkozni, sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy egyedül a sikerrel lehet és szokás vitatkozni, ugyan mi vitatkozni való lenne a sikertelenségen, ritkán hallani olyasmiről, hogy egy sikertelen ember sikertelenségéről folyna vita, nem lehet védeni azt, amit (vagy akit) nem támadnak, a vita minden esetben támadással és nem védekezéssel kezdődik.

A kreatívot – aki egész életében a sikert hajszolta, abban fürdőzött, és ebben a fürdőzésben elpuhult és elkényelmesedett – valójában ez bántja, a támadás maga, a rosszindulatú emberek irigysége, ahogyan ő nevezi, és nem a támadás kritikájának üzenete, így aztán természetesen nem ért meg belőle semmit, soha nem szállt ki a kádból, az üzenet már nem jut el hozzá, csak védekezik, reflexből hárít és felmenti magát, mert az a könnyebbik út, ahogyan a varangyhoz hasonlított vezető elvakult követői és az arany szobor fényétől megvakult szenzáció- és sikeréhes százezrek és milliók, a közönség, akikről a mondás szól: a közönséggel nem lehet vitatkozni.

Képzeljünk el egy telt házas futballstadiont, ahol hetvenezer (ne magyar stadiont képzeljünk el) ember vitatkozik, mindenki mondja a magáét, semmit sem lehet érteni, ezt hívják úgy, ezért nevezik ezt így, a közönséggel (illetve az ízléssel) nem lehet vitatkozni, gyakorlati akadályai vannak, a tömeg korábban csak tiltakozni vagy tapsolni, vagyis kiabálni vagy bólogatni tudott, vitatkozni nem, de ennek vége, mert ma már ez a hetvenezer ember igenis képes egyszerre, egy időben, hallhatóan és érthetően és egy helyen, a világhálón vitatkozni, és ebben a vitatkozásban megőrülni és egymást meggyűlölni természetesen. Ma már a közönséggel is lehet vitatkozni, és a közönség is vitatkozhat.

A tömeg egyelőre még kaotikusnak tűnő mozgásának sikeréhes és szenzációhajhász rendezői (bűnsegédei) is vannak, a mindkét oldalon lezüllesztett és elkurvult sajtó, tessék csak megfigyelni, hogyan robbannak ki ezek a botrányok, legtöbbször a nyilatkozóval szimpatizáló oldal sajtója robbantja ki ezeket, hogy a csalánt a más (tehát az alkotó) faszával verve, a szavait kiragadva vagy kiforgatva, a tetemét a hiénák elé vetve a figyelmet magára felhívja, és a legfőbb rendezőt, vagyis a sajtó rendezőjét a közvélemény befolyásolásával helyéről, vagyis a rendezői székből, a hatalomból elmozdítsa.

A közönség vitája az ízlésről és az ízlés vitája a közönségről a sajtó közvetítésével a nagy virtuális térben egyetlen személy, a nagy vezető sikerének megkérdőjelezhetetlensége illetve megkérdőjelezhetősége köré szerveződik, az ő sikeréről folyik itt a vita már évtizedek óta lényegében, minden megszólalás az ő sikerének méltatása vagy kétségbevonása, és eközben elhull mindenki, szép lassan nem marad már senki, akinek ha nem is a sikerességében, de a tehetségében még hinni lehetne.