Kleinheisler Laci Fradiba igazolása kapcsán a 40-szeres válogatott Urbán Flórián elég érdekes hangnemben mondta el az “őszintét”. Mindezt saját közösségi oldalán, nyilvánosan. Idézem:
Urbánt eztán az origo.hu kereste meg mondván, ugyan már, tegyük tisztába ezt a dolgot. A több belga csapatban, Győrben és Újpesten is kedvelt futballista egy darabig kötötte az ebet a karóhoz, de az interjú vége felé már mentegetőzött kicsit:
Lehet, hogy túl keményen és nem szalonképesen fogalmaztam. Én mindig ilyen voltam, ami a szívemen, az a számon. Engem ezért el lehet ítélni, csámcsoghatnak rajtam az emberek. De az biztos, hogy sem Kleinheisler Lászlót, sem a Ferencvárost nem akartam bántani. Aki ezt olvassa ki mondandómból, az kiforgatja a szavaimat.
Hát, mit mondjak? Hirtelen két felvetés jut eszembe erről a médiában zajló párbeszédről:
- Ha Urbán ezekkel a szavakkal nem akarta megbántani Kleinheislert, akkor ellensége semmiképp, de barátja sem szívesen lennék. Vajon hogyan fogalmaz, ha valakit tényleg “aprítani” kezd?
- Urbán a tipikus, begyepesedett magyar edzői panelt pufogtatja – “a labdarúgásban egy közös nyelv van, a labda”. Még mindig azt hiszi, hogy a pályán és az öltözőben megfelelő kommunikáció nélkül el lehet evickélni.
Úgy látszik Németországban másképp gondolkodnak. Ők tényleg megmondták a frankót. Adtak fél évet, hogy megtanuljon Kleinheisler németül és nyitva hagyták a kaput. Mert ha ez sikerül neki, szeretettel várják vissza. Kleinheisler ugyanis a “labda közös nyelvét” ismeri, ezért Brémában is tehetséges, Bundesliga szintű labdarúgónak tartják.
A németek világbajnokok. Mi éppen német segítséggel lassan, de láthatóan kapaszkodunk felfelé a Feneketlen-tó mélyéről. Onnan, ahova az Urbán-féle gondolkodásmód és stílus taszított minket.
