Tudomány

Végre kiderülhet, miért volt olyan rövid a T. rex karja

A félelmetes Tyrannosaurus rex nevetségesen rövid karja a paleontológia egyik legnagyobb rejtélye.

Az Argonne Nemzeti Laboratórium kutatói most alapos elemzés alá vették az egyik leghíresebb T. rex maradvány, Sue karcsontjait. A röntgensugaras vizsgálat egy nagyjából egy kilométer átmérőjű fényforrással rendelkező műszerben történt, így jöttek létre a lehető legrészletesebb felvételek a páratlanul ép leletről.

Carmen Soriano, a kutatásban résztvevő paleontológus szerint a képeknek hála a dinoszaurusz karjában lévő vérerek és izmok elhelyezkedésére is következtetni tudnak majd. A szakértő úgy gondolja az eredmények nem csak Sue, hanem más dinoszauruszok biológiájának megértése szempontjából is fontosak.

A vizsgálatban használt röntgen nagyjából egymilliószor erősebb a kórházakban is látható szerkezeteknél. Ennek segítségével 2-5 centiméter mélyen olvasták be Sue mellső lábcsontjait, melyek nagyjából olyan hosszúak, mint egy felnőtt ember karjai – igaz, jóval erősebbek voltak.

A sugarak szétszóródása alapján a kutatók rengeteg anatómiai jellemzőt tudnak meghatározni, így például a csontok mélyén található mélyedésekből adódóan a véredények elhelyezkedését. Soriano szerint ezek a finom belső paraméterek mind segítenek abban, hogy a kar mozgékonyságát és funkcióját is meg lehessen állapítani.

A vizsgálatok befejezése után a kutatócsoport visszaküldte Sue csontjait “otthonába”, a Field Múzeumba. Az eredményekre és az abból származó következtetésekre ugyanakkor egy darabig még várni kell.

(Via: Argonne National Laboratory)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik