Tudomány

Mindenkit átvert az E.T. kinézetű dinoszaurusz

Cuki volt, és remekül álcázta magát a papagájgyík nevű dinoszaurusz.

Létezett egykoron a mai Kína területén, olyan 120 millió évvel ezelőtt egy Psittacosaurus (papagájgyík) nevű dinoszaurusz, melynek élőhelye vélhetően a sűrű és sötét erdő volt. Mint ismeretes, akkortájt elég sok ragadozó leste, hogy mit lehetne felfalni, és az áldozatoknak azért, hogy ne azonnal váljanak táplálékká, valamiféle védekezési mechanizmust kellett kidolgozniuk. A papagájgyík úgy döntött, azt a megoldást választja, amit a cápák és a szarvasok is előnyben részesítenek, és álcázásként a megfelelő árnyékolást használja.

Ahogyan a nagy fehér cápának, úgy a Psittacosaurusnak is világosabb volt a hasa, mint a háta, ami arra jó, hogy összezavarja a szemet, mert ellentétes azzal, ahogyan a természetben vetülnek az árnyékok, ráadásul a ragadozók így nehezebben is veszik észre, mert “laposabbnak” tűnik. A Current Biology-ban megjelent új tanulmány szerint ez a fajta álcázás olyan, amit egyetlen más dinoszaurusz sem tudott. A kutatók szerint a papagájgyík amúgy egy szupercuki jószág lehetett, már csak azért is, mert Jakob Vinther, a Brtistoli Egyetem paleontológusának, és a tanulmány társszerzőjének szavaival élve, “kicsit olyan volt, mint E.T.”.

Psittacosaurus

Mindemellett volt neki két apró kis szarvacskája, a farka pedig pelyhes, de nem tollas volt. Annak érdekében, hogy a kutatók minél jobban tudják szemléltetni, milyen is volt a papagájgyík, készítettek egy modellt, amin látszik, hogy valóban egészen szerethető feje van (volt). A színei pedig olyanok voltak, hogy nagyon jó álcát biztosítottak neki. Ám ennek ellenére a meteor ellen ez sem védett, úgyhogy mint kortársai, ő is eltűnt a föld színéről, még ha nem is nyomtalanul, hiszen fosszíliái vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik