Még egy év sem telt azóta, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán az Egyesült Államok egész területén érvénybe lépett a házassági egyenlőség. Akkor az ünneplés jele volt a szivárványszín, most a gyászé. Az orlandói melegbárban végrehajtott rettenetes mészárlásra nincs elfogadható magyarázat, de okai és következményei biztosan vannak. Egy nap elteltével ezeket lehetetlen a maguk teljességében feltárni. Éppenséggel azoktól kellene különösen óvakodni, akiknek semmi más nem fontos, mint a saját nézeteik ismételgetése az áldozatok ürügyén.
A tragikus történet egyik szála a melegek elleni erőszak. A megdöbbenést, ha lehet, tovább fokozza, hogy nem egy olyan országban következett be a tömegmerénylet, ahol állami vezénylettel dúl a homofóbia. A melegek iránti rokonszenv növekedett az akár csak a tíz-tizenkét évvel ezelőtti állapothoz képest Amerikában, ám nemhogy a melegjogokkal kapcsolatos viták nem ültek el – ez nem is lenne baj –, de az LMBT-emberek elleni gyűlöletbűncselekmények sem tűntek el. Ahogyan az a probléma sem, hogy sok amerikai államban, miként a világ többi részén is, a hatóságok gyakran húzódoznak az ilyen cselekmények valós motivációjának regisztrálásától. Amit Omar Mateen elkövetett, az egy rettenetesen szélsőséges cselekmény, de sajnos nem egyedülálló.
A másik szál az iszlám terrorizmusé. A konkrét esetben a helyzet meglehetősen zavaros. Ha az afganisztáni felmenőktől származó, de már New York-ban született amerikai állampolgár küzdött beilleszkedési problémákkal, akkor ez nem volna egyedülálló. Ez sem mentség, az nincs, de a társadalmi kontextus hatása fontos lehet a rémtetthez vezető utat vizsgálva. Mateen járt iszlám közösségbe, de eddig úgy tudni, hogy ez nem egy radikális, terrorra nevelő csoport volt. A merénylet előtti hűségesküje az iszlám államnak nem bizonyítja, hogy fenntartott tényleges kapcsolatot a terrorállammal. A magányos merénylő, aki fokozatosan radikalizálódik megint csak nem volna unikális jelenség. Az sem világos, hogy tényleg a meggyőződéses vallásosság vezette, vagy ez a hivatkozási alapot jelentette az eleve benne munkáló agresszió kiéléséhez.
Mert ez a harmadik szál, a mindennapos erőszak. A gyilkossá lett Omar Mateen, ahogy felesége egy megrendítő nyilatkozatban elmondta, agresszív volt, verte őt. Valósággal túszul ejtette az asszonyt, akit végül a családjának kellett kiszabadítania. Ő megmenekült. Az erőszak azonban ott volt, és egyre nőtt a férfiban, annak ellenére, hogy a feleség nem tudott felidézni tőle iszlamista megnyilvánulásokat. Ezeket titkolhatta is, de az is lehet, hogy már vallási háttér nélkül is súlyosan agresszív volt. Nem csak a melegekkel, hanem ezek szerint a saját feleségével szemben is. És ki tudja, még kikkel szemben lett volna erőszakos, ha lehetősége nyílik rá.
Ez az ember egy olyan állásban dolgozhatott, egy biztonsági cégnél, ahol fegyvert viselhetett. Ezen felül az évek előre haladásával az iszlám radikalizmus eszméit kezdte hangoztatni, emiatt az FBI látókörébe került. Bár nem tekintették potenciális terrorista veszélyforrásnak, mégis érthetetlen, miként vásárolhatott a listázása ellenére további fegyvereket, legálisan.
A tragédia összetettségéből egyelőre annyi látszik, hogy a különböző politikai irányzatok eltérően közelítik meg az ügyet és másféle megoldásokat tartanak elképzelhetőnek a további tragédiák megelőzésére.
Donald Trump, a republikánus elnökjelölt leállítaná a muszlim bevándorlást az Egyesült Államokba. Vagyis, kollektív megbélyegzést alkalmaz, annak ellenére, hogy gyűlölet-bűncselekményeket és az Amerikában sajnos egyáltalán nem ritka fegyveres tömegmészárlásokat közösségi terekben nem kizárólag muszlimok követnek el. Ettől még létezik iszlám terrorizmus, de az nem azonos az iszlámmal. A valódi problémán Trump migrációt leállító javaslata – amit egyébként hónapokkal ezelőtt már elmondott – nem segítene. Miként valószínűleg az sem, ha a melegbár közönsége visszalőtt volna és a vaksötétben tűzharc alakul ki a helyiségbe fegyverrel már bejutott merénylővel. Ugyanis Trump másik ötlete ez volt, a fegyverviselés általánossá tétele, s hogy vissza kell lőni.
Ezzel szemben Obama elnök pontosan a fegyvertartás elleni fellépést tartja szükségesnek. Ezt a küzdelmet láthatóan elnöki öröksége részeként kezeli. A fegyvertartás szabályozása, ellenőrzése, korlátozása talán tényleg nehezítené az erőszakos személyek fegyverhez jutását. Főként, ha az illegális piac kiépülése ellen is fel tudnának lépni a hatóságok a szigorítás után. Az önvédelem állampolgári jogára hivatkozó fegyverpártiakkal szemben pedig hathatós érv lenne az erőszakra készülők előzetes lekapcsolása. Az ezzel kapcsolatos viták arról szólnak, hogy a biztonság érdekében növelni kell-e a megfigyelésre vonatkozó hatósági jogköröket, szűkítve ezzel a szabadságjogokat, vagy pedig elsősorban arra lenne szükség, hogy az állami szervezetek hézagmentesen zárjanak. Egyszerűen hatékonyan alkalmazzák azokat az eszközöket, amelyek ma is a rendelkezésükre állnak.
A drámai politikai ellentmondás az, hogy olyan a politikai erők is bejelentkeznek a melegek védelmére, akiktől amúgy nem áll távol a homofóbia valamilyen formája, és akik készek a legkülönfélébb társadalmi csoportok, így a szegények, az etnikai kisebbségek, a bevándorlók, a szexuális kisebbségek, a feministák ellen gyűlöletet szítani. Az autoriter jobboldal válasza a gyűlöletre az ellengyűlölet, a „rend és a rendezettség” az „emberi jogi fundamentalizmussal” szemben, hogy néhány mai magyar klasszikust idézzünk. Mindenkit megvédenek, aki tudja, hol a helye. És ez még csak nem is igaz. Elég, ha a melegek elleni erőszakra, a kapcsolaton belüli erőszakra vagy az etnikai alapú kirekesztésre gondolunk, amelyekkel szemben e politikai irányzatok, mondhatni, nem lépnek fel agilisan.
Az orlandói merénylet mindemellett arra is ráirányította a figyelmet, amit a melegek tudnak, de mások talán nem, hogy például a diszkriminatív szabályozás következtében gyakorlatilag lehetetlen, hogy a melegek vért adjanak. Ez most, a tragédia idején, de egy családi – igen, családot mondtam – segítségnyújtás esetében is megalázó procedúrákhoz és konkrét életveszélyhez vezethet. Ezt érdemes észben tartani azoknak is, akik szerint az LMBT-jogok hypeolása csak egy divat, és már minden rendben van. Nincs rendben.
A gyász megélése és a gyűlölködés elutasítása nem azonos a tehetetlenséggel. Nem az a gyenge, aki érez és gondolkodik, mielőtt cselekszik. A gyűlölet ész nélküli – vagy éppen nagyon is kiszámított – hatványra emeléséből semmi más nem következik, csakis az, hogy majd megint lesz egy anya, aki felfoghatatlan éjjeli üzenetet kap a gyerekétől, búcsúként, mielőtt legyilkolják.