Olyan, mint egy börtön. Le kell adni minden ruhát és egyenruhában kell járni. A nevelők fehér köpenyben dolgoznak. Csicskáztatják a gyerekeket. Aki rossz, telenyomják injekcióval. A férfinevelő bent áll, amikor a lányok fürdenek. Az ágyakért meg kell verekedni. Fegyveres őrök pisztollyal mászkálnak. Leszbikusok vannak, akik fogkefét dugnak fel az alvó lányoknak.
Ez a hír járja az esztergomi lányneveldéről. És ezt a lakók kiabálják a rácsokon keresztül, miközben az igazgató újságírókat fogad. Horváth Zoltán és a lányok is mosolyognak végül. Ez egy műsor, színházi elemekkel színesítve mutatják be az intézményt.
Ahogy belépünk, mögöttünk rögtön kattan a zár. Az épületben szinte minden ajtót kulcsra zárnak. A mozgás korlátozása kétségtelenül börtönre emlékeztet. Nem véletlenül vannak itt szigorú szabályok. Olyan 12 és 18 év közötti lányok átmeneti otthona ez, akik nem ismerik a korlátokat. Kábítószer-, alkohol- vagy drogfüggők, erőszakosak, pszichés zavarokkal küzdők. Összesen hatvannégyen vannak. Az intézmény vezetője szerint átlagosan két évet töltenek itt. Érkezés után egyáltalán nem hagyhatják el az épületet javulásig, aztán kísérettel, csoportban mehetnek, és a legvégén, ha bizonyították, hogy megbízhatóak, akár önállóan is kiengedik őket szabadságra. Aki megsérti a szabályokat, azt visszaminősítik.
Ébresztőtől villanyoltásig szigorúan be van osztva a napjuk. Csak hat óra után van szabadfoglalkozás. Az ő múltjukhoz képest ez a rendszeres élet, a napi ötszöri étkezés, napközben iskola, és éjjel ágyban alvás többnyire új élmény. Eleinte lázadnak is. Ezért is kell, hogy mindig legyenek férfinevelők is a házban – mondja Horváth Zoltán.
E bevezető és a pletykák alapján ijesztő banda látványára készül az agy, amikor egy barátságos, színes nappaliban szembetaláljuk magunkat a lányokkal. Kártyáznak, énekelnek. Csöppet sem tűnnek vadnak.
Benézünk a számítógépes szobába is. Ez az egyik legnagyobb veszély ezekre a tinikre. Ezért itt nincs levéltitok. Minden kijövő és bejövő üzenetet ellenőriznek a felnőttek, és szemmel tartják azt is, milyen képet osztanak meg magukról a fiatalok. Magyarázatként egy lány története szolgál.
Maga meséli el, hogy 12 évesen az egyik intézetből kikerülve a nagymamájánál élt, amikor interneten megismerkedett egy idegennel. A fiú körbeudvarolta, azt mondta, ha összeköltöznek, ágyba viszi neki a kakaót. Zsófinak ez az ígéret kellett ahhoz, hogy az egyik éjjel megpróbáljon elszökni az idegenhez. De összefutott a nagybátyjával, és vallania kellett. A megbeszélt helyre végül rendőrök mentek. Kiderült, hogy eladták a lányt, egy 45 év körüli férfi várta, aki fizetett érte és Németországba akarta vinni.
Egymás szemébe sem tudtak nézni
Az igazgató átvezet minket a belső iskolába, annak is a tornatermébe. Itt a lányok botot és labdát dobálnak egymásnak Schermann Márta, színházi rendező irányításával. Szemkontaktus előbb! – ismételgeti a feladat lényegét. Aztán koncentrációs és bizalomépítő játékok sora következik. A lányok lelkesek, láthatóan élvezik, amit csinálnak, az sem feszélyezi őket, hogy a teremben háromszor annyian vannak, mint általában szoktak lenni.
Schermann Márta tavaly január óta jár ide hetente legalább egyszer, de akár háromszor is. A végső cél egy színdarab, amiben az intézet nyolc lakója is szerepet kap. Nagyon az alapoknál kezdték ezeket a foglalkozásokat, amikor a lányok nem tudtak még egymás szemébe nézni és az is kiszámíthatatlan volt, hogyan reagálnak az érintésre.
Egy éve itt még köpködés, verekedés is volt. Minden foglalkozáson sírt valaki. Hosszú munka eredménye, hogy ma senki nem vágta be ránk az ajtót. Ezek a gyerekek másfél éve drogfüggők voltak. Nem kicsit. Nagyon.
A játék végén csüngenek Mártán a lányok. Sorra ölelik, fogják a kezét, keresik a közelségét. Szerinte azzal nyerte el a bizalmukat, hogy őszinte.
Én mindig azt mondom, ami van. Komoly üvöltözések, veszekedések is voltak, de akár nekik, akár nekem problémám volt, azt mindig kibeszéltük. Igyekeztem közösen dönteni velük. Nem erőltetek rájuk semmit. De azt is mindig világossá tettem, hogy én egy művész vagyok, nem az anyukájuk és én a projekt végén el fogok menni.
A vacsorát fehér köpenyben szolgálják fel társaiknak és a vendégeknek az ügyeletes lányok. Itt mindenkinek ki kell vennie a részét a feladatokból.
Az egyik asztalnál hárman ujjonganak. Most tudták meg, hogy fellép az intézetben az AK26 rapbanda. Azt mondják, nem túl gyakori, hogy „benéz hozzájuk a külvilág”, ezért velünk, idegen látogatókkal is szívesen szóba állnak.
Mindhárman másfél éve vannak intézetben. Egyikük sem először. Anita már nem is tudja, hányadik hely ez. Drogozás, szökés, iskolakerülés miatt kerültek ide. Mindhárman éltek nevelőszülőknél is, de rossz emlékeket őriznek.
Nem szerettem a nevelőanyámat, mindig verekedtünk. Ki akartam szakadni onnan.
Pár hónap múlva végleg kinyílnak előttük az ajtók. Éva ennek ellenére egy másik intézetbe költözik majd utógondozásra. Azt mondja, a saját döntése. Tanulni akar, eladó szeretne lenni ruhaboltban. Kati sem álmodik nagyobbat, ő is ugyanerre vágyik, de ő lakásotthonban tervezi a közeli jövőt. Arra nagyon büszke, hogy atlétikából jó, a sportot is folytatni akarja, ha kikerül. Anita 16 éves és az az álma, hogy cukrász lesz. Odakint a barátja és az ő családja várja. Már négy éve szerelmesek egymásba. Tíz hónapja csak telefonon és levélben tartják a kapcsolatot.
Egymás szavába vágva magyarázzák, miért jó itt nekik:
Felkészítenek a kinti életre. Én például megtanultam takarítani. Jól tanulok. Azt is tanítják, hogy ne agresszióval kezeljük a problémáinkat. Meg, hogy ne legyünk naivak, ne higgyünk el mindent. És mindig legyünk őszinték!
Ránézésre egyikük sem tűnik erőszakosnak, de azt mondják, a látszat csal:
A kényszer néha rávisz. Ha meg kell védeni magunkat
– magyarázza Kati. Éva azt is tudja, mikor változott meg:
Anya halála után kezdtem lázadni. Nem érdekelt semmi. Azért voltam vad, hogy tompítsa a fájdalmat.
Kati bár azt mondja, jó az intézetben, többször próbált már szökni. Egyszer egy napig élvezhette a szabadságot, másodszorra ki sem jutott. Nem tud határozott választ adni, mi elől és hova menekült.
Csak minél messzebb! Néha nagyon rossz itt. A rácsok, a bezártság, a helyzet. Pedig kint többet sírtam, mint bent.
A készülő előadás témájáról nem szívesen beszélnek, elárulják, hogy vannak lányok bent, akik érintettek, egymás között beszélnek is róla, próbálnak is tanulni a másik történetéből, de idegenekkel nem osztanak meg ilyen titkokat.
Árvaálom
Magyarországon nincs gyermekprostitúció – mondta öt éve Pintér Sándor, belügyminiszter. Sokaknál verte ki ez a biztosítékot, köztük Mártánál.
Nem tudtam sokat a témáról, csak azt, hogy ez egy baromság! – fakadt ki.
Rengeteg szakemberrel beszélt, akik megerősítették, hogy a probléma létezik, főleg a hátrányos helyzetű gyerekek között, az intézetis lányok 70 százaléka érintett.
Az adatok és történetek ismeretében született meg az Árvaálom című előadás, amelyben profi színészek játszanak civilekkel, köztük a lánynevelde lakóival.
Sokat tudok a lányokról, amit nem mondok el senkinek. Nem akarom, hogy a saját sztorijukat játsszák el a színpadon. Sokkal többet veszítenénk vele, mint, amit nyernénk. Saját érzés lesz az előadásban, de saját történet nem. A történet egy idősebb prostituálté, aki szintén gyerekként lett áldozat.
Annyit elárul Márta a történetből, hogy ez az asszony is úgy kezdte, nem is sejtette, hogy ez prostitúció. Intézetben nevelkedett, 12 évesen egy idősebb férfi magához édesgette, majd elküldte néha egy öregebb férfihoz „beszélgetni”. Ő ezért soha semmit nem kapott.
A rendezőt megnyugtatta a lányok viselkedése az újságírók előtt.
Egyikük eleinte öt percig tudott csak koncentrálni, mindig azzal fenyegetőzött, hogy kiszáll. Amikor már a szöveg gyakorlásához ért az előkészítő munka, akkor Márta azt mondta, állandó kirohanásai miatt nem játszhat a darabban, veszélyezteti a többiek munkáját. A rendezőnőt is meglepte, hogy a lány nem csapta rá az ajtót, hanem azt mondta, tovább akarja csinálni. Ő most az egyik legaktívabb és legügyesebb a csoportban. Jól jellemzi őt az is, hogy a dicséretet nem bírja.
Eltakarja az arcát, elfordul és kiabál, hogy “hagyjon, ne mondja!” Aztán később, amikor készen áll rá, akkor félrehív, hogy “na, most mondja!” És amikor ez a gyerek a mai nap után odajön és azt mondja, “Márta néni, ez nagyon jó nap volt, nagyon jól éreztem magam”, az leírhatatlan érzés. Magam is alig hiszem, hogy ezek a csajok, honnan hova jutottak egy év alatt.