Közélet
Prostitucio(430x286).jpg (Array)

Nőket és gyermekprostituáltat futattak Szombathelyen

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2015. 06. 19. 13:13

Az elsőrendű vádlott négy lakást is bérelt a városban és bordélyházat csinált azokból.

Bordélyház fenntartásával elkövetett gyermekprostitúció kihasználása és más bűncselekmények miatt emelt vádat két ember ellen a Szombathelyi Járási Ügyészség – tájékoztatta Simon József megyei főügyész pénteken az MTI-t. Az elsőrendű vádlott négy lakást bérelt Szombathelyen, amelyeket 2013 augusztusától több mint egy éven át használtak a lányok.

A vádlott az interneten adott fel erotikus munkáról szóló hirdetéseket, a jelentkezőkkel pedig abban állapodott meg, hogy bútorozott szobát, szállást, ágyneműt, tisztálkodási eszközöket, szexuális segédeszközöket és mobiltelefont biztosít, és interneten szerez nekik kuncsaftokat. Mindezek fejében naponta legalább tízezer forintot, illetve a prostitúcióval megkeresett pénz felét kérte.

Az elsőrendű vádlott a lányokkal – akik között gyermekkorú is volt – kitartatta magát, a prostituáltak egy év alatt több mint 9 millió forintot fizettek neki. A másodrendű vádlottat szintén kitartottsággal vádolja az ügyészség, mert 2014-ben több mint egy hónapig ő is a prostituáltak által megkeresett pénzből élt.

Az ügyészség mindkét vádlottra szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól és vagyonelkobzást is indítványozott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Thromboembol in blood vessel. Clot formation, 3D illustration
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.