Della
Először adott interjút az Állami Számvevőszék jelentései nyomán kirobbant botrányról Windisch László, aki a Dellában beszélt eddig nem tisztázott részletekről a vagyon sorsát, a felelősöket és a feljelentések tartalmát illetően.
2025. 04. 23. 11:00
Először szólalt meg a kegyelmi ügy utóéletéről az előző köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja, aki a cége forgalmának tavalyi visszaesését részben ezzel magyarázta a Dellában, amelyben kiállt a Pride, egyúttal a szabad véleménynyilvánítás mellett.
2025. 04. 16. 11:02
A magas vámok sokáig nem tarthatóak fenn – mondta a Dellában a legnagyobb német autógyártóknak beszállító Csabacast Kft. egyik alapító-tulajdonosa, a Rába Nyrt. vezérigazgatója.
2025. 04. 09. 11:17
Olyan tranzakciók sorozata történt, amelyek egyértelműen nem szolgálhatták az állam érdekeit – állítja a Dellában Simor András volt jegybankelnök, aki szerint nemcsak az MNB-alapítvánnyal, hanem a jegybank vezetésével szemben is meg lehet fogalmazni a hűtlen kezelés gyanúját.
2025. 04. 03. 11:06
Akár a sorkatonaság visszaállítása is napirendre kerülhet az európai kontinensen az éleződő EU-orosz ellentétekre reagálva – állítja a Dellában Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, aki arról is beszélt, hogy Trump vagy Orbán lehet-e az Élet Vize.
2025. 03. 26. 11:02
Bár a magyar társadalom közepe önmagához képest előrébb tudott lépni a rendszerváltás óta, a 2026-os országgyűlési választást is az anyagi helyzet vagy annak relatív megítélése dönti majd el – állítja a Dellában Jaksity György befektető, aki szerint Európa elfelejtette a címben foglalt régi igazságot.
2025. 03. 19. 11:13
A trumpi gazdaságpolitika egyelőre „előreláthatatlan katyvaszként” szűrődik felénk – fogalmaz a Dellában Cselovszki Róbert, az Erste vezérigazgató-helyettese, aki szerint Európa szempontjából lakmuszpapírteszt lesz, hogy milyen gazdaságpolitikát folytat majd az új német kormánykoalíció.
2025. 03. 12. 11:05
A Rákosrendezőn elővásárlási joggal rendelkező fővárosi cég vezetője a Dellában elárulta: a politikai hercehurcától függetlenül a bankok megszimatolták az üzleti lehetőséget.
2025. 03. 05. 11:00
A kancelláriaminisztert nem csupán gazdasági témákról kérdeztük a Dellában: a büdzsén, a jóléti intézkedések fedezetén és a GDP reális mértékén túl szó esett a Pride zártkörűvé tételéről, a külföldi befolyásszerzésről, sőt, Rogán Antalról is megtudtunk egy fontos információt.
2025. 02. 26. 11:00
A volt jegybankelnök keményen ostorozta a kormányban Nagy Mártont, aki szerinte az irányát sem tudja eltalálni a makrofolyamatoknak, nemhogy a mértékét.
2025. 02. 19. 11:07
A közigazgatási és területfejlesztési minisztertől első kézből kaptunk tájékoztatást a rákosrendezői beruházással kapcsolatos kormánydöntésről.
2025. 02. 12. 11:00
A Della aktuális vendége nem gondolta volna, hogy egy „elítélt bűnözőt” választanak meg amerikai elnöknek, ám ez mégis megtörtént, ami szerinte korszakhatárt jelent: megbukott a liberális világrend. Róna Péter nincs túl jó véleménnyel a Tisza Párt elnökének nézeteiről sem.
2025. 02. 05. 11:24
420 forintos év végi árfolyam, 4,5 százalékos infláció, 2 százalékos növekedés – a Della mai vendége szerint e pálya mentén alakul a magyar gazdaság 2025-ben. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője tehát nagyon másként látja az idei évet, mint a kormány.
2025. 01. 29. 11:05
Az idei infláció várhatóan közelebb lesz a jegybanki előrejelzés (3,3–4,1 százalék) tetejéhez, mint a kormány által prognosztizált 3,2 százalékhoz – jósolta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Dellában.
2025. 01. 22. 11:15
Simonovits András nyugdíjszakértővel a Dellában egyebek közt arról beszélgettünk, melyek a nyugdíjrendszer leginkább javításra szoruló elemei, és a közgazdász konkrét javaslatokat is tett az átalakításukra.
2025. 01. 15. 11:01
A gazdaság nagyon rossz állapotban van, de az előrehozott választás politikai kérdés, nem gazdasági – mondja a Dellában Pogátsa Zoltán, aki szerint nincs államcsődhöz közeli helyzetben az ország, igaz, a forint kurzusa nem jár messze attól a szinttől, amit joggal lehet árfolyamválságnak nevezni.
2025. 01. 08. 11:01
A főpolgármester szerint a költségvetésről szóló vitában a fordulópontot a közszolgálati dolgozók sztrájkfelhívása jelentette. Válaszolt arra a kérdésünkre is, hogy mit gondol Magyar Péter kormányzóképességéről.
2025. 01. 02. 11:06
Donald Trump nem fog idevezényelni beruházásokat, és a magyar kormány sem tud kibújni az uniós vámközösség alól, hogy olcsóbb legyen a magyar export – érvelt a Della vendége.
2024. 12. 18. 11:28
A budapesti tőzsde volt elnöke a Della vendége.
2024. 12. 11. 11:04
A Dellában Aszódi Attilával értelmeztük azt a formájában rövid, ám tartalmában annál jelentősebb parlamenti előterjesztést, ami módosítaná a paksi beruházás jogi feltételeit.
2024. 11. 30. 10:59
Mégiscsak ők a jogszabályok gazdái – ezzel magyarázta a Dellában Biró Ferenc Pál, hogy az általa vezetett hatóság az igazságügyi tárcától kért útmutatást azzal kapcsolatban, mennyire fűzheti szorosra az együttműködését az IH az Európai Ügyészséggel.
2024. 11. 27. 10:59
A leninista, bolsevista államfelfogás megnyilvánulásairól is beszélt Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Dellában.
2024. 11. 20. 11:06
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, a Videoton társtulajdonosa nem látja, mi jó származhatna Trump gazdaságpolitikájából nekünk. A magyar gazdaság versenyképességi hátrányáról is beszéltünk a Dellában.
2024. 11. 13. 11:01
Kiszáradt a startup-finanszírozási piac, az uniós pénzek hiánya, az állami források elapadása mellett a befektetők hajlandósága is elfonnyadt az invesztícióra. Utóbbit egyértelműen az elmúlt évek kimagasló magyar inflációjával magyarázza a Della vendége, Balogh Petya startupper befektető.
2024. 11. 06. 12:48
Ahol minden a pénz körül forog
Magyarország meghatározó gazdasági podcast műsora, a Della azoknak szól, akik érteni is akarják a világot, nem csak szemlélni. Mi segítünk elválasztani a fontosat a haszontalantól, az igazságot a hazugságtól, az értékeset a talmitól. Ehhez segítségül a legjobb szakértőket üzletembereket, gazdaságpolitikusokat hívjuk be a Dellába. A műsorvezető Baka F. Zoltán.
- 17:54 Praktikus lépések, amikkel megőrizhetjük kutyánk fogainak egészségét
- 17:12 Észak Pokla: drámai hajrában fosztották meg Pogacart a hiányzó győzelemtől
- 16:56 Trump blokád alá vonta a Hormuzi-szorost – a NATO is részt vesz az akcióban
- 16:35 Itt rontják el legtöbben a gyökérzöldségek termesztését
- 15:56 Szürreális pirosak Olaszországban: kiállították a félidőben összeverekedő játékosokat
- 15:51 „Tökéletesen irreleváns, hogy Magyar Péter mennyire szimpatikus”
- 15:11 „A humor mindig ellenzéki, a Heti Hetes vajon 12-e után is az lesz?” – a klasszikus műsor sztárjait kérdeztük az újraindulásáról, 2. rész
- 15:00 Kvíz: felismered, melyik politikus fiatalkori képét mutatjuk?
- 14:57 Balogh Levente: Félt mindenki
- 14:38 „Mi van, te fehér seggfej?” – pattanásig feszült a hangulat a hevesi romatelepen, ahol négy éve 97 százalékkal nyert a Fidesz
- 14:21 Bizakodik a kormányközeli kutatócég, szerintük a Fidesznek áll a zászló
- 14:06 Kígyózó sorokban várják az emberek Zuglóban, hogy szavazhassanak – fotók
- 13:56 „Itt lassan haragusznak ránk, mert magyarok vagyunk” – kárpátaljai magyarok az ukrán-magyar feszültségről
- 13:34 Kormányváltás? Program? Béke? Juttatások? Megkérdeztük, mi alapján döntenek szavazatukról az emberek
- 13:18 Óriáskoponya, macskasimogatás és alelnöki kampány a hét képein
- 05:51 17 órára megdőlt a részvételi rekord – élőben a választásról
- 15:00 Kvíz: felismered, melyik politikus fiatalkori képét mutatjuk?
- 10:18 Mátramindszenti voksolás: „Menjetek ki a cigánysorra, ott majd szétbasszák a pofátokat!”
- 10:20 Nádai Anikó nem csinál problémát abból, hova húzta az X-et: megmutatta szavazólapját
- 11:05 9:25-kor Magyar Péter 80, Orbán Viktor 20 százalékon állt a Polymarketen
- 14:38 „Mi van, te fehér seggfej?” – pattanásig feszült a hangulat a hevesi romatelepen, ahol négy éve 97 százalékkal nyert a Fidesz
- 14:06 Kígyózó sorokban várják az emberek Zuglóban, hogy szavazhassanak – fotók
- 10:22 „Felfüggesztjük a közmédia hírszolgáltatását” – Magyar Péter megerősítette kétharmados vállalásait
- 12:31 „Ha eladod a szavazatod, elveszik a gyerekedet!” – Tarnazsadányban farkasszemet néznek a Tisza őrszemei és a Fidesz szimpatizánsai
- 11:07 „Nem szarok oda, ahonnan enni kaptam” – Böde Dániel elárulta, hogy a Fideszre szavaz