Tudomány

Rejtélyes élőlények lepték el Amerika nyugati partjait

24.hu
24.hu

2017. 06. 26. 10:34

A szakértők egyelőre nem tudják, hogy mi áll az Egyesült Államok nyugati partjainál megfigyelt zsákállat-invázió hátterében.
Korábban a témában:

Az Egyesült Államok nyugati partjánál jelentkező inváziót a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA), az Oregon Állami Egyetem és az Oregoni Egyetem szakértői vizsgálták meg. A kutatók május utolsó napjaiban néhány percre eresztették a hálójukat a Columbia folyó vizébe, és így is nagyjából 60 000 zsákállatot, úgynevezett Pyrosomát tudtak begyűjteni.

Hilarie Sorensen, az Oregoni Egyetem kutatója szerint ahogy északi irányba haladtak, egyre több és több élőlény került a hálóba. A csapat végül elkezdte megvizsgálni és megszámolni az organizmusokat, hogy felmérjék, milyen összefüggés van az állatok mérete, eloszlása, illetve környezete közt.

A szakértők viszonylag keveset tudnak ezekről az élőlényekről: sem táplálkozási szokásaikat, sem kedvelt környezetüket nem ismerik. A kutatók azt sem értik, hogy miért tűntek fel ilyen hirtelen és ekkora számban a térségben.

A legvalószínűbb az, hogy a jelenség hátterében a klímaváltozás és a tenger felmelegedése áll.

Ric Brodeur, a NOAA Északnyugati Halászati Tudományos Központjának munkatársa szerint rengeteg a kérdés, a válasz azonban csak kevés.

Annyi információt próbálunk begyűjteni amennyit csak tudunk, ahogy próbáljuk megérteni, hogy mi és miért történik

– tette hozzá a szakértő.

Az élőlényeket titokzatosságuk miatt a kutatók gyakran a tenger egyszarvúinak nevezik, igaz, sokkal inkább hasonlítanak lebegő, zselés foltokra. Minden egyes Pyrosoma több száz vagy ezer organizmusból, úgynevezett zooidból épül fel. Egy-egy telep átlagosan 4-6 centiméteres, de a tudósok már 78 centiméter hosszú egyedet is találtak.

2015 óta egyre többször figyelnek meg hasonló inváziót. Bár a Pyrosomák már 2016 tavaszán is hatalmas számban jelentek meg, az idei burjánzásuk példátlan.

(IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.