Tudomány

Meglepő irányba vándorolnak a fák Amerikában

Egy új kutatás szerint az elmúlt 30 év során az Egyesült Államok keleti felén őshonos fák háromnegyede nyugati irányba tolódott el, elképesztő, 15,4 kilométer per évtizedes sebességgel.

Az elemzés eredménye elsősorban azért meglepő, mert a szakemberek régóta azt gondolják, hogy a globális felmelegedés miatt a fajok a pólusok irányába indulnak meg, a számukra kedvező időjárást követve. Az ország keleti felén őshonos fajok nagy része azonban nem északi, hanem nyugati irányba költözött, egyelőre nem tudni, hogy miért.

A kutatók szerint ha csak az éghajlatváltozás  tényezőit vesszük figyelembe – mint például az esőzések átalakulását – azok sem adnak teljes magyarázatot a mozgás irányára. Éppen ezért nem is biztos, hogy a jelenség hátterében csak és kizárólag a klímaváltozás áll.

Hatalmas meglepetés volt számunkra

– állapította meg Songlin Fei, a Purdue Egyetem kutatója.

Fei kollégáival az Egyesült Államok Erdőszolgálatának 30 évnyi adatát elemezte, így 86 fafaj vándorlását 1980-2015. között. A növények eredetileg az ország keleti felén, Maine-től Minnesotáig nőttek.

Nem szó szerint költözködnek

Az elemzés kimutatta, hogy a fajok többsége nem északi, hanem nyugati irányba tolódott el, igaz, akadtak olyanok is, melyek észak-nyugati irányba haladtak. A vizsgálat azt is felfedte, hogy a fiatalabb fák nagyobb valószínűséggel költöztek.

A kutatók tanulmányukban leírják, hogy a fajok 73 százaléka nyugati, 62 százalékuk pedig északi irányba telepedett át.

A fák mozgását persze nem úgy kell elképzelni, hogy szedik a gyökerüket és egyszerűen odébb állnak. Valójában arról van szó, hogy a fajok az évek során fokozatosan eltolják populációjuk központját olyan térségek felé, ahol kedvezőbbek számukra a feltételek.

Ha egy fák által benépesített területen megváltoznak a körülmények, a csemeték nagyobb eséllyel fognak a lakhatóbb régiók irányában nőni. Egy idő után így egy egész populáció képes elköltözni.

A klímaváltozásnál többről van szó

Amerika keleti részén most meglepően gyorsan zajlik a fák migrációja. Fei csapatának kutatása alapján nyugatra átlagosan 15,4; míg északra 11 kilométer per évtized volt a költözés sebessége. Alig akadt olyan faj, amely keleti vagy déli irányba tolódott volna.

A tanulmányban azt is kiemelték, hogy a vizsgált időszak alatt a régióban nagyjából 0,16 Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. A logika azt diktálná, hogy a melegedéstől a hidegebbet kedvelő fák inkább északi irányba mozognak, a valóságban azonban nem teljesen ez a helyzet.

A csapat egyelőre azon az állásponton van, hogy a nyugati költözésnek a globális felmelegedés által kiváltott csapadékváltozáshoz van köze. A klímaváltozás ugyanis látványosan befolyásolja az ország esőzéseit.

Míg északkeleten 1980-óta némiképp több a csapadék, délkeleten éppenséggel csökkent. A főként Oklahomában és Kansasban elterülő  lapos táj, a Great Plains a normálishoz képest sokkal több esőzést él meg az utóbbi időben.

Fei szerint az egyes fajok másként reagálnak a klímaváltozásra. A lombhullatók például inkább a nyugati költözést választják, a nedvességet követve. Az örökzöldek ezzel szemben északra telepednek át.

A kutatócsapat azonban csak a populációk mozgásának 20 százalékát tudta a csapadékváltozással magyarázni. A nyugati területek ugyan valóban nedvesebbek lettek, de még mindig nem messze nem olyan nedvesek, mint a fajok eredeti, keleti otthonai.

Fei úgy véli, az egyes fajok eltérően reagálhatnak a klímaváltozásra és a különböző emberi tevékenységekre. Bár a vándorlás elsődleges oka valószínűleg a globális felmelegedés, de más faktorokról sem szabad megfeledkezni.

A jelenséget valószínűleg számtalan egyéb tényező is befolyásolja, például a helyi földhasználat átalakulása, a kártevők fertőzései, illetve a természetvédelmi és ültetési projektek. Az okok alaposabb felméréséhez újabb kutatásokra lesz szükség.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik