Sport

A finn Oláh Benedek egész jól mozog Póta Ginával az oldalán

Póta Georgina és Oláh Benedek sikerrel vette a csütörtök délelőtti második fordulót, ezzel bejutott a vegyes páros negyeddöntőjébe a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Pergel Szandra és Szudi Ádám kiesett a legjobb 16 között.

Utóbbi duó közel állt a bravúrhoz, ugyanis az első két szettet megnyerte az első helyen kiemelt, korábbi négyszeres bajnok Aleksandar Karakasevic, Ruta Paskauskiene szerb, litván kettős ellen, a rivális azonban végül fordítani tudott.

Pergelék veresége magyar szempontból azért is fájó, mert továbbjutásuk esetén Pótáékkal találkoztak volna a legjobb nyolc között, azaz biztossá vált volna a hazai érem, mivel a két páros közül az egyik biztosan bekerült volna az elődöntőbe.

Póta és a finn-magyar kettős állampolgárságú Oláh így Karakaseviccsel és Paskauskienével mérkőzik a délutáni negyeddöntőben. Szudiékhoz hasonlóan a magyar, finn kettős is 2-0-ra vezetett délelőtti meccsén a kínai származású török Li Ahmet, Hu Melek páros ellen, és a rivális itt is egyenlített. A döntő játszma is szorosan alakult, de a végén Pótáék jutottak meccslabdához, amelyet egyből ki is használtak.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyzett, illetve versenyez.

Asztalitenisz Európa-bajnokság, eredmények:

főtábla: vegyes páros, 2. forduló (nyolcaddöntő):
Oláh Benedek, Póta Georgina (finn, magyar)-Li Ahmet, Hu Melek (török) 3-2 (3, 8, -5, -4, 9)
Aleksandar Karakasevic, Ruta Paskauskiene (szerb, litván)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 3-2 (-13, -5, 7, 7, 7)

később:
női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Madarász Dóra, Pergel-Manca Fajmut, Tamara Pavcnik (szlovén) 10.45
Póta, Matilda Ekholm (magyar, svéd)-Charlotte Carey, Nicole Trosman (walesi, izraeli) 11.30
Lovas Petra, Eva Odorova (magyar, szlovák)-Daniela Dodean Monteiro, Elizabeta Samara (román) 11.30
férfi páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Szudi, Lakatos Tamás-Petyo Krasztev, Alexander Valuch (bolgár, szlovák) 12.15
Ecseki Nándor, Majoros Bence-Paul Drinkhall, Liam Pitchford (angol) 13.00
vegyes páros, negyeddöntő:
Póta, Oláh-Karakasevic, Paskauskiene 14.15
női egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Lovas-Ganna Gaponova (ukrán) 15.10
Nagyváradi Mercédesz-Polina Mihajlova (orosz) 15.10
Pergel-Natalia Partyka (lengyel) 16.00
Madarász-Ni Xia Lian (luxemburgi) 16.50
Póta – Ho Tin-tin (angol) 17.40
férfi egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Szudi-Marcos Freitas (portugál) 19.20
Pattantyús Ádám-Mattias Karlsson (svéd) 21.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik